Kis István festőművész kiállítása (István király Múzeum, 1967)

A hódmezővásárhelyi születésű Kis István 1954-ben végezte el a Főiskolát — Barcsay Jenő és Hincz Gyula tanítványaként —, azóta Fehérváron él, fest és tanít. Az a város indította hát útjára, amely a magyar festészetnek mindmáig jelentős éltető televénye; ennek a városnak emlékét hozta magával és őrzi ma is. A szülőváros nemcsak anyakönyvi adat, nemcsak a gyermekkor varázsos világa, hanem festői látás­módjának, kibontakozó tehetségének is alapvető élmé­­nyisége. A hagyományok, a szellemi példaképek át­kísérik a fiatalembert a Dunántúlra, s az évek folyamán helyet engednek a befogadásnak, a kifejezés, a forma­nyelv alakulásának. Új elemekkel töltődik föl szemlé­lete, világlátása tágul és mélyül. Kis István festészetében szerencsésen ötvöződik az indulás és az érlelődés élményisége — alapot teremtve, lehetőséget kínálva önmaga megtalálásához. Úgy tud befogadni, hogy meglévő értékeiből semmit nem ad föl; a hagyomány szellemét őrizve szívja magába az újat. Rokonszenves szerénységgel, minden látványosság nélkül mutat­ja föl eredményeit: a valóság bonyolultabb összefüggéseinek föltárása felé mutató­ törekvéseit. Ennek érdekében tartja magától céltudatosan távol a naturális, konzervatív természetábrázolást. Kis István képeivel éveik óta találkozik a,,közönség a fehérvári tárlatokon, ezúttal azonban önálló kiállításon mutatja be legújabb festményeit, s így együtt ez a rangos anyag azt mutatja, hogy mindinkább önállóvá lesz festői stílusa. Annak a festőnek arculata mutatkozik meg előttünk, aki tehetségének, hivatásának tuda­tában törekszik — immár festői eszközeinek javarészt birtokában — az őt körülvevő látható világ l á­­­ta­tás­á­r­a is. Sobor Antal ■‘M­ini Ülő leány

Next