Melocco Miklós szobrászművész, Sváby Lajos festőművész (Műcsarnok Kamaraterme, Budapest, 1967)

A kötöttség, az ő esetükben, szabatosságot jelent, és nem maradiságot, vagy korszerűtlenséget. Melocco Miklós művészetének lényege az alkotó harc a kispolgári, érzelgősen eszményített szépség helyett, az igaz szépségért, a megérthető, küzdő hősökért. A hőst esztétikai jelentésben kell értenünk, tehát a műnek olyan tárgyát, amelynek kapcsán, ürügyén vagy róla az alkotó vall a valóságról. Ilyen hős egy szerény emberportré, nemcsak a nagy Bartók, ilyen a kis gyermekfigura is, de különösen a Thury emlékmű. Ebben az előszóban nincs mód arra, hogy lépésről lépésre bemutatva dokumentáljam azt az alkotói birkózást, amit Melocco folytatott Thury György szobrának alkotása közben a gondolat realizmusáért. Az anyaggal (a kővel) foglalkozva (faragva) gyűrte le azt a minetikus, gesztusszobrászati beidegződést, amely — tisztelet a kivételnek — elárasztotta a régebbi és jelenlegi emlékmű szobrászatot. Még a gipszmodell is retorikus, színpadias pátoszt hor­dozott magán. De az az érlelés, ami a sok tonnányi kő lefejtése során végbement, elsősorban szellemi tevékeny­ség volt az igazságért. Szinte a barokkból a románkorig kellett „visszavinni” a kompozíciót, elsősorban a főalakot, hogy történelmileg hű legyen az ábrázolás és a mának helyesen aktualizálhassuk a szimbólum-példázatot, hogy el ne ragadja a nézőt a kifejezés, hanem a lényeghez kösse. Félő, hogy a reklámhoz, attrakcióhoz szokott szem túl gyorsan átsiklik munkáin (ez Sváby több munkájára is érvényes), vagy csak a felületét tapogatja ott, ahol ízes csemegét lát. Vajon a mi türelmetlen kortársaink nézik-e majd annyi figyelemmel, szánnak-e rá annyi időt, amíg a téri forma, a szobrászi ábra légkörébe tudja őket vonni. Mo­rocco nem ötletszegény. Például Thury volt olyan áttört, ovál térplasztika, hogy bármely absztrakt elvállalhatta volna. De akkor még nem volt a kőre írva a mi sorra elbukó virtus-nacionalizmusunk, a mi mocsárba hanyatló hős­romantikánk, pedig, ha már lehetőséget kap a társadalomtól a művész, hogy talpazatra teheti elképzelését, akkor azt nem szabad semmitmondásra, vagy megfoghatatlan általánosságra elfecsérelni. Ezért kellett Meloccónak ilyen művészetet kialakítani, hogy magában megnyugodva mindent elmondhasson, amit szükségesnek tart. Sváby Lajos festészete korunkban szokatlanul embercentrikus. Alig fest tájat, csendéletet, annál több portrét.

Next