Román György festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1967)
KATALÓGUS 1. A VIGALMAK HÁZA, 1942 olaj, 95x125 2. KIS SZIHÁZAK A DOMBOLDALON, 1943 olaj, 70x100 3. A JÁRVÁNY, 1947 olaj, 98x133 4. A PÁLYAUDVAR, 1947 olaj, 96x135 5. RÉGI HÁZ, 1957 olaj, 52x74 6. A TITOK HÁZA, 1956 olaj, 116x149 7. A MEDVESZIKLA, 1959 olaj, 60x82 8. ÁLOM KOMPOZÍCIÓ, 1959 olaj, 71x92 9. AZ ÚJ VÁROS, 1960 olaj, 93x121 10. TÉLI ÁLOM EGY NYÁRI FÁRÓL, 1960 olaj, 62x91 11. IRÉNÉ UTCA, 1962 olaj, 61x92 12. GYERMEKKORI ALOM, 1962 olaj, 61x91 13. FÜRDŐ KUBIKOSOK, 1955 olaj, 61x80 14. MOTOROK, 1966 olaj, 70x100 15. A CSAVARGÓ FÜRDŐJE, 1966 olaj, 65x1 16. PARIS, 1966 ólai, 100x126 17. CIRKUSZ, 1967 ólai, 100x126 18. IDEGEN VAROS, 1967 olaj, 70x100 19. EGY RÉGI UTCA, 1967 ólai, 62x93 20. SAS MAJOMMAL, 1967 ólai. 70x100 21. ÓLOMKATONÁK, 1967 ólai. 61x81 22. MACSKA-ANYÓ HAZA ÉG, 1957 ólai. 63x100 23. ólom egy régi LAKÁSRÓL, 1967 ólai. 61XIM 24. EGY HÁD ÉS LAKÓI, 1931 órai, 70x100 REPRODUKCIÓ K I. (Címlapkép) TÉLI ÁLOM EGY NYÁRI FÁRÓL (Kát 10.) II. IRENE UTCA (Kát. 11.) III. EGY HÁZ ÉS LAKÓI (Kát. 24.) IV. PARIS (Kát. 16.) Sejtelmesek, titokzatosak a képei. A csoda, az öröm és a rémség, a humánum és az embertelenség, a vonzó és a taszító elemek együttese alkotják festményeinek a világát. Ez a világ közel áll a meséhez, a gyermekrajzhoz, talán a népművészethez is, és - újabb kifejezéssel élve - a naív festészethez. Ám az ösztönös — tisztán, és nem megjátszottan ösztönös — indítás után a képelemek a montázs ugrásainál, tudatosabbban egészen egyéni szimultaneizmussal, más logikával, mint a tételes szürrealizmus, komponálódnak egybe. A festmény és a festmény részlete mondanivalót közöl, de nem szimplán, hanem kettős, sőt sokszoros jelentéssel. Ez a festő romantikus művész, élete is tulajdonképpen romantikus. Többfelé utazott, mint általában mások, a nyugati nagyvárosok után Távol-Keletre is eljutott. És Román György író is, írásai és festményei ritka módon egybevágóak, anélkül, hogy a képek „irodalmiak" volnának. Legtöbbször az álmait festi. „Nagyon sokat álmodom, de nem minden álmot festek meg. Nem minden álom festői, mint ahogyan nem festői minden táj sem. Nem az álom irrealitása, misztikus, groteszk, rikító oldala kívánkozik vászonra, csak egyes álomban látott képek, fák, tájak, lakások, emberek. Az álomban elsősorban az élmény kerül előtérbe. A természetben a látvány hozza létre az élményt, az álomban az élmény születik meg először, s teremti meg, szinte ürügyszerűen a neki legmegfelelőbb, őt legintenzívebben kifejező álomképet". Szó szerint idéztük Román Györgyöt, mert saját szavainál, önelemzésénél pontosabban és találóbban úgysem fogalmazhattunk volna. De nemcsak álmot fest, dolgozik kinn a természetben is, mégis az álmon kívül, a második nagy témaköre: gyermekkorának az emlékei. Ezek az emlékben élő vidékek a Balaton, a vursli, Zugló, a külváros. Képelemei között majdnem mindig megtalálhatjuk a házat, épületet, vagy épületrészletet, kaput, ablakot, vagy az erkélyt tartó atlaszokat. Valódi architektúrát, vagy fanztasztikus épületeket. És ebben a környezetben valódi, vagy fantáziabeli alakokat. Látott tájat, vagy képzeleti tájat. Feszültséggel teli képei mindháromdimenziósak, hangsúlyozott a térábrázolás, erős a plaszticitás. A lágyító atmoszféra vagy hiányzik, de ha némiképpen jelzi is a művész, a szerepe jelentéktelen. Tömzsi, tömbszerű alakjai, kerek, domború épületei szinte szobrászi kifejezést kapnak a vászon síkján. (Érdekes, hogy akt studiumai is olyanok, mint a szobrász-rajz.) Festészeti kifejezése zsúfolt, rekvizitumok-