Cseh István festőművész kiállítása (Fényes Adolf terem, 1968)
"r ! Csodálattal telve járom a természet világát. Szeretem a növényzet mindig megújuló pazar gazdagságát. Sajátosan vonzanak a fák, különös sejtelemmel bolyongok az erdőben. Régebben a fények és árnyékok játéka s a színek viszonylatai érdekeltek, s ma a plasztikus formákra figyelek inkább. A formaváltozatok végtelen sokféleségét, emberi tartalmakat kifejező vonatkozásait a művészetben felhasználható lehetőségeit jegyezgetem. Ezek egy részét most közreadom. Hézagosan, töredékesen. Nem is raktam sorba őket. Az erdő fái egyszer táncot járnak, máskor perlekednek. A rengeteg közepén félelmetes küzdelem. Titáni törzsek polipszerű ágy karjaikkal hadakoznak. Távolabb egy másik csoport futva menekül. A nagy kavargásban arcok villannak elő: groteszk szörny figurák, erdei manók, kivénhedt, agyonbarázdált faóriások. Az erdőn túl kopár, letarolt, pusztaság, inkább sivatag. Tekergő gyökérkígyók, fehérre aszalódott hurkákkal. Holdbéli közületekké merevedett gyökérszövevények. Földből kinyúló, kutyafejszerű maradványok. Megannyi rossz álom, — apokaliptikus gyötrődéseket idéznek. Végtelen sora a játéknak, panasznak, táncnak, szenvedésnek. A szereplők: testvérek, barátok, ellenségek. Olyan, mintha barátaimmal beszélgetnék. Vallatom őket. Némák ugyan, de formáikkal, gesztusaikkal válaszolnak. Valójában olyanok ők, mint mi, emberek. Gyötrődésük, szenvedésük, küzdelmük, futásuk a miénk is. Azonosulunk velük. Az élet és halál törvénye valamennyi élőlény számára egyaránt érvényes. íme az anyag. Lehet, hogy kevés, de őszintén adom. Hogy mond-e valamit és mit ér, — döntse el maga a látogató. Cec.