Frank Frigyes Munkácsy-díjas festőművész (Képcsarnok, Csók István Galéria, Budapest, 1968)

PALETTÁS CSENDÉLET Tulipán barna háttérrel 1967 Olaj Grafika I—XXX. 1966 1967 önarckép 1949 Olaj Virágcsendélet Hintaszékben 1949 Olaj Dália Tükör előtt 1935 Olaj Mimike zöld könyvvel Almár György arcképe Olaj Virágok sárga köcsögben Zöld akt 1965 Olaj Mimi galambbal Ariadne 1965 Olaj Nagy akt Danae 1967 Olaj Vörös műterem Heverő 1967 Olaj Sárga táncosnő Gótikus házak Hidegkúton Olaj Szentendrei tetők II. Dr. Földes 1967 Olaj Kisposta a Jánosnál 1967 Olaj önarckép 1966 Olaj Kisposta II. 1968 Olaj önarckép 1967 Olaj Sárga ház Szentendrén 1967 Olaj Erdei nimfa 1965 Olaj Virágzás a Rózsadombon 1966 Olaj Csendélet hegedűvel 1965 Olaj Október végi táj 1967 Olaj Koratavaszi fák 1967 Olaj Vörös ház Szentendrén 1967 Olaj Csendélet kávéőrlővel 1965 Olaj Menyét utcai ház 1967 Olaj Kalickás csendélet 1966 Olaj ősz a Rózsadombon 1967 Olaj Fésülködő Sybilla 1965 Olaj Sashegy 1967 Olaj Tulipánok 1966 Olaj Jegenyék 1967 Olaj Virágok kék széken 1966 Olaj Szentkuthy Miklós arcképe 1959 Olaj Virágok 1966 Olaj Szentendrei tetők I. 1966 Pasztell Krizantén 1967 Olaj 1922 1964 1965 1960 1966 Olaj Olaj Frank Frigyes méltó helyét még nem jelölték ki a magyar művészettörténelemben. Részben ő maga tette ezt lehetetlenné állandóan fejlődő, a regisztráló tudományosságot messze maga mögött hagyó életművével. Most, hogy közel nyolcvanévesen megint új korszaknyi művet, s az eddigieknél is magvasabb, tartalma­sabb oeuvre-t alkotott, újra korrekcióra szorulna a Frank életműről alkotott kép. Ezt a kiállítást tehát úgy kell tekintenünk, mint egy lexikon pótkötetét,­­ ám a pótkötet értékben rálicitál az eddigi sorozatra. Frank Frigyes a magyar glóbuszon kissé mindig szerényen, a forgalmas közélettől távolabbra eső vidéken élt. A két világháború közötti évtizedekben Vaszary művészeti újításainak, szervezeti erőfeszítéseinek a közelében, — ám ezek az avantgarde kísérletek nem találtak igazi visszhangra az akkori mecénásoknál. Pedig a francia művészeten iskolázott Frank képek már akkor is figyelemreméltó sorozattá álltak össze,­­ intenzív erejű, s a fehér színek tónusában nyugalmat kereső piktúrává. A képek szerkezeti váza a diago­­nális vonalakra épült, — s ez a nyugtalan komponálásmód, a városi ember élményvilágát feldolgozó, s a tiszta színek szépségében, erejében gyönyörködő festészet már akkor iskolát teremthetett volna. A Csók Galériában és az Ernst Múzeumban rendezett tárlatai az újabb két évtized fejlődésrajzával ismer­tettek meg. A színek elmélyültek, a kontúrvonalak monumentális erejűvé izmosodtak, s most, ezen a leg­újabb kiállításon azt látjuk, miként tüzesedtek föl a kontúrok közé zárt mély színfoltok is. Frank Frigyes a csendes, az inkább harmonikus festő végleg átadta helyét egy démoni látomásokkal birkózó másik Frank­nak. E képeken aktok jelennek meg, melyek semmiben sem hasonlítanak a műtermi modellekhez, erdők, melyekről romantikus balladákban olvashattunk, csendéletek és szobabelsők, s ezek a vörös és kék színek neonfényeiben égnek. Néhány szórványos előzmény után, s néhány évtized vákuumát utólag betöltve, így született meg Frank művészetében valami jellegzetesen hazai expresszionizmus. Szabad-e e kései beérés okait kutatva a művész életútjának motívumai között kutatnunk? Ez utolsó, expresszív korszak termését aligha értenénk meg egy tragikus indíték, feleségének elhunyta nélkül. A fehér korszak „Mimije” ihlette ezeket a felfokozott színű festményeket is,­­ az emlékek, s az egész múlt fel­fokozásának és átértékelésének a tüzénél. Frank expresszionizmusa tehát nem programszerű, hanem nagyon is személyes, önkéntelen stílusfordulat, és ezért olyan meggyőző. Világa a természetből már csak motívumo­kat, formatöredékeket őriz, é­s a képek szereplői, a kompozíciók tárgyi kellékei átalakultak a pszichológiai jellemzés, a lelkiállapotok rögzítésének médiumaivá. Frank Frigyes egyik-másik műve szinte már félelme­tes erővel jeleníti meg ezt a hallucinatív világot,­­ ám még az ilyen szélsőséges esetekben is megtartja a kapcsolatot a magyar festészet múltjával, s járható utat kínál a nézőnek. Majd egyszer eljön az ideje annak, hogy ezt az oeuvre-t a magyar festészet klasszikusai közé válogassuk. De már most is, hogy kortársi közelségben szemlélhetjük, érezzük az el nem évülő rangnak a bizonyosságát. Perneczky Géza KATALÓGUS 1946 1968 Olaj Olaj Olaj Olaj Olaj Olaj Olaj

Next