Galambos Tamás (Janus Pannonius Múuzeum, Pécs, 1968)
Bronz katedrális Galambos Tamás kiállítása igazi tavaszi tárlatnak nevezhető; májusi kiállításnak, ahol a színek még olykor nyersek, az ágak fiatalok s e fiatalság csaknem ügyetlen gyorsasággal igyekszik hatalmába keríteni a világot — de a friss színek mögött már egy érettebb és megállapodottabb korszak ígérete érződik. Képei a természet naív virágzásának örömét és tarkaságát tükrözik, néha már-már a primitívek nedvdús stílusában, de igen felkészülten és kiszámítottan. Bátran számba is vehetjük az elődöket és forrásokat, ahonnan ezek a képek táplálkoznak, mert nem epigonizmusról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy a művész kiemelkedett abból a szűkebb hazából, amely körülvesz minket (a festészetben nálunk posztimpresszionizmusnak nevezik e hont), és kicsit körültekintett a nagyvilágban. Nem Piccasot és nem Pollockot fedezte fel, hiszen őket könnyű és divat észrevenni, hanem azokat a forrásokat, amelyek közelebb állnak egy lehetséges kelet-európai atmoszféra mesés, derűs feldolgozásához. Az ikonokra tekintett, de nem alázattal, vagy istenfélelemmel, hanem groteszk, játékos szemmel, mint aki kacérkodik a gondolattal, hogy mi lenne, ha mégis komolyan venné őket. Aztán a trecento és quattrocento színes, mozaikszerű képeire és márványintarziáira, majd merész ugrással Klee dominószerűen összerakott városképeire, a jugoszláv primitívek vegetatív erdődzsungeljeire és talán a francia Vivin kristályos rácsozatú házaira. Persze, ezeknek az erdőknek kielemzése és felsorolása majdnem olyan játék, mint a képek megfestése, lehet komolyan is venni, de van benne egy adag tréfa is. Hiszen Galambos Tamás képei mégiscsak Galambos-képek, már azok és egyre inkább azzá válnak. A sokfelől érkező hatás gyorsan szintetizálódott festészetében. Korai kompozíciói haloványabbak, jobban érezzük az egyes mesterek ösztönző hatását. A kiállítás túlnyomó részét azonban ízes, sűrű festékanyaggal festett és eleven mozgalmasságú képek alkotják. Egy-egy arc bumfordi révületében Csontváry prófétáinak emlékét is ott érezzük. Az elementáris erejű háttér azonban az ily figurákat is gyorsan a maga képére és hasonlatosságára formálja. A felszabadult örömnek e festészete a jövőben még igen messzire fejlődhet, hisz a képek alkotója fiatal ember. Akármiként alakul is Galambos pályafutása, valószínű, hogy játékos naivitása és primitív stilizáltsága idővel átalakul majd és mélyebben értelmező stílussá érik. Most azonban a fejlődés egészséges ütemét találta el, vétek lenne e ritmust erőszakoltan gyorsítani. Perneczky Géza