Holló László (Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 1968)

Holló László neve nemcsak Debrecennel, az Alfölddel fonódott, elválasztha­tatlanul össze, hanem egy rendkívül érzékeny, magas színonalú, telítetten realista és aktív társadalmi tényezővé válni kész művészettel is. Gondolati­sága, kifejezési formája megóvta őt attól, hogy önmagába hulló, üresen egyé­nieskedő legyen, vagy éppen provinciálissá váljon. A tartalom és forma cso­dálatos egysége, a művészet erejének felismerése legyőzhetetlen erőt adott Holló Lászlónak. Erős karaktere mestereinek, Székelynek és Hollósynak kö­vetői fölé emelte őt, München és Párizs, az olasz és a spanyol festészet, Nagybánya és a „nagy alföldiek” hatását ötvözve művészete sajátosan egyé­nivé vált. Holló képeiben festészetünk egyik páratlan magasságát szemlélhetjük. Bizo­nyos értelemben egy nagy nemzedék utolsó mohikánja ő, s egyben művésze­tünk megújulásának, felfrissülésének kútfeje is. Tornyai, Koszta, Nagy Ist­ván művészetének folytatódása, azok izgatott útkeresése helyett beteljesedés­sel, imponáló egységgel telítve. Ez az ellentétek kiegyenlítődésére törekvő harmónia, mely társadalmi mondanivalóját tekintve egyáltalában nem bele­törődő, képein főként csodálatos szín- és gazdag kompozíciós rendben jut kifejezésre. Sokan sokféle irányzathoz hasonlították már Holló László pik­­túráját. Páran a monumentalitásra törő, színeiben expresszív spanyol festé­szettel is rokonítják. Helyesen, mert Greco, Velazquez, vagy akár Goya kom­pozíciós készsége, színvilága, nyugodtságot sugárzó, s ugyanakkor az eget is szétvetni kész feszültsége valójában közeli rokona Holló festészetének. A Mester immár 81 éves. Kiskunfélegyházán született, egykor sokat utazott a világban, látott és tanult. 50 éve annak, hogy egy helyen, ugyanazon ház­ban lakik Debrecenben. Látszólag magányban, szinte remeteként él. Látszó­lag csak, mert az évtizedek során hozzánőtt a város, közeli és távoli ismerő­sök, tisztelők társaságában újakra készül, dolgozik, az élet teljességét éli. Az öreg tócóskerti házban mindig ünnep van, ha úgy tetszik fogadás, talál­kozása súlyos mondanivalóknak, játékos, ugyanakkor felelősségteljes beszéd­nek, emberségnek, bölcsességnek. A legmagasabb kitüntetéseket méltán magáénak valló Mestert büszkén, mű­vészete iránti igaz tisztelettel mutatjuk be Pécsett. D­ankó Imre

Next