Horváth István (Győri Műcsarnok, 1968)
H Címoldalon, Téli Rábca Felhők között Orváth István festőművész fiatalon robbant be Győr Sopron megye képzőművészeinek élvonalába. Évről évre rangosabb alkotásokkal vesz részt a hagyományos őszi tárlatokon. Művészi eredményeit olyan mérföldkövek jelzik, mint az 1964-es bemutatkozás (közös kiállítás a győri Műcsarnokban Meződy Istvánnal), öt megye képzőművészeinek székesfehérvári kiállításán való szereplés, az 1966-os balatoni nyári tárlat, csehszlovákiai Estefelé területi kiállítás, valamint a megyei képzőművészeti pályázatokon nyert díjat, s a múlt évi megyei nívódíj. E mostani kiállítás méltóképpen reprezentálja Horváth István művészi törekvéseit, eredményeit. Mosonmagyaróvárott született 1935. február 9-én. Horváthimléhez, Mosonmagyaróvárhoz, Győrhöz fűzi gyermekkora. Középiskolai tanulmányait Győrött fejezte be. 1960-ban szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskola belsőépítész tanszakán. Főiskolai tanulmányainak befejezése után visszakerül a Kisalföldre, a győri Tervező Vállalathoz. Mint belsőépítész rangos feladatokat bíznak rá. Az ő nevéhez fűződik az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága székházának, a kapuvári járási művelődési háznak, a tatabányai filmszínháznak a belső tervezése. Jelenleg pedig nem kisebb feladaton dolgozik — mint a győri színház belső tervezése. E nagy felkészültséget kívánó, teljes embert igénylő rangos feladatok mellett tehetségéből, vállalkozó kedvéből egy másik művészeti ág aktív művelésére is futja; a festészettel is eljegyezte magát. Ritka szerencsés indulás az övé. Amíg sokan hosszú évek kemény munkájával tudják csak éreztetni magukat , addig ő szinte egycsapásra az élvonalba került. Lírai hangvételű, sajátos karakterű festészetével jellegzetesen egyéni hangot képvisel megyénk képzőművészetében. Négy esztendeje a győri képzőművészek titkára, a képzőművészet fáradhatatlan szervezője. E tisztsége sem kevésbé felelősségteljes, összefogni Győr és a megyei képzőművészeti életét — sok feladattal jár. E szerteágazó, sokrétű tevékenységét nem vonatkoztathatjuk el piktúrájától. Sőt! Festészete és a belső tervezés kölcsönhatásában áll. Képépítésében is ugyanazokat a racionális szerkesztési elveket figyelhetjük meg, amelyek a belső tervezés sajátos szempontjai, s képeinek kellemes színfoltjai nem egyszer a lakás belső pasztellszíneire, a gobelinekre emlékeztetnek. Noha az első nagy nekirugaszkodás, az 1964-es kiállítás még magán viselte az útkeresés nyomait — néhány darabja, mint például a Várakozás, Anyám, Apám — már megmutatta a fiatal festő legnemesebb erényeit, azokat a törekvéseket, irányokat, amelyeket tovább tágítva eljutott e mostani kiállítás egységes hangvételéhez, egyetemesebb művészi mondanivalóhoz. Számtalan tanújelét adta, hogy a figurális kompozíciók is izgatják. E mostani kiállításán azonban jobbára tájképekkel szerepel. A fiatal festő a Kisalföld, a Rábcaközi táj szerelmese, s leggyakoribb témája a vízpart, ártéri füzesek. Ha összevetjük mai tájképeit a négy-öt év előtti tájképeivel, örvendetes fejlődést, fokozottabb művészi elmélyülést tapasztalhatunk. Képeinek minden kis négyzetmillimétere alaposan megmunkált, szigorúan megszerkesztett, szinte minden kis része önállóan is él. E mostani kiállítás képei már összefogottabbak, a hangsúly nem annyira a részleteken, mint inkább a kép egészén van. Korábban főleg temperával dolgozott, az utóbbi időben intim kapcsolatot teremtett az olajtechnikával, figyelemre méltóak akverelljei, valamint a walkyddal festett képei. Kvalitásos művészetét, legújabb eredményeit legszemléletesebben talán az „Avartüzek” című kompozíciója összegezi. A balatoni témájú olajképei is érett festői alkotások, de a kiállítás valamennyi darabján megtaláljuk azokat a stílusjegyeket, amelyek a tehetséges fiatal festő gazdag egyéniségét, szín- és komponálókészségének értékeit adják. Hamar Imre