Józsa János festőművész kiállítása (Képcsarnok, Mednyánszky Terem, Budapest, 1968)

JÓZSA JÁNOS FESTŐMŰVÉSZ KOLFEJES CSENDÉLET zatait. Színeiben egyre jobban expresszív hatásokra törekszik, keresve a megszemélyesítő, jelképeket tük­röző motívumokat. Bulgáriai útja óta, mintegy ellen­pólusként, mellőzi a nagyméretű képi szerkezeteket, úgy érzi, hogy kevesebbel is kifejezheti önmagát, akár egy csendélettel vagy tájjal is. De nyilván nem tekinti lezártnak fejlődése eme szakaszát sem. Egyre többet fáradozik sajátos, tömörítő jelképrendszere kimunkálásán, jelenleg elsősorban tárgyak, s nem figurák közvetítésével. A tárgyi szimbólum érleltsége befejezettebb nála, súlyos tartalmat hordoznak, s alakok nélkül is sokat mondanak. Egy karos gyertyatartó, egy régi óra vagy petróleumlámpa nemcsak emléket idéző, hanem korok, problémák vetülete is, mégha a személyek nincsenek is jelen. A „Csendélet kosfejjel” képén a csontváz az elmúlás jelképe, „Az ablak” a múltból itt maradt jelen kelléktárát őrzi. Az „Órás csendélet” a vörös és kék hangulatával, a kép lényegre törő egyszerűsítésével szinte jelzésszerűen tolmácsol. A belső világ felé fordulás, rejtett feszültségek kutatása, elemzése a legújabb Józsa-piktúra, mintha a világ lármája elől menekülne oly régiókba, hol egyensúlyt teremthet nemcsak művészi megnyilatkozásaiban, hanem ezzel­CSENDÉLET TEÁSKANNÁVAL Nyolc évvel ezelőtt, a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban egy 23 éves fiatalember mutatta be közel negyven képét és grafikáját, számot adva érzésvilágának sajátosan egyéni voltáról, technikai készségének, a megjele­nítési tudásának sokoldalúságáról. Szülővárosa, Debrecen, akkor még legfeljebb, mint reklámgrafikust tar­totta számon, egyéb műveit csak a hozzá közelállók ismerték. E tárlaton azonban felismerhetők voltak azok a veszélyek is, amelyeket akkor Józsa János kenyérkereső foglalkozása, az áruházi reklám- és merkantilgrafika jelentettek kibontakozásának útjában. Akik fejlődésének irányát nyomon kísérték, eleve számoltak azzal, hogy a fiatal művész fokról-fokra levetkőzi majd azokat a hibákat, amelyek a munka hajszájában elkerül­hetetlenül adódnak, várták virtuóz rajzkészségének elmélyülését, a vonallal abroncsolt színek szerkezeti fel­­építettségének­ oldódását. Józsa János egészséges szemléletű festői alkata szembenézett ezekkel a hiányosságokkal, rajzi alapozottsága elegendőnek bizonyult hogy bátran vállaljon olyan figurális feladatokat is, amelyeket az akkor kritikai, új életünk kibontakozásának ama szakaszában joggal várt művészeinktől. Sőtt már eseménysorokat is egységessé hangolt, természetes adottsággal fordult a ritmus, a dolgok belső dinamikája felé. Nem véletlen, hogy a tánc, s a zene tematikája, a hangszerek formavilága már oly korán szerepet játszott művészetében. Piktúrájának jó ideig jelentős része a freskóhoz, a falpiktúrához való vonzódása. Képein megnövelte a for­mákat, embereit premier planba helyezte, erősen hangsúlyozta a szerkezeti vonalakat, mindezek e széles teret kivonó műfajra, s Józsa epikusan mesélő kedvére utaltak. Később ez a mértaniság valóban fellazult, a dimen­ziók fokozása elmaradt, hangvételük líraivá halkult anélkül, hogy képeinek szerkezeti szigorát megbon­totta volna. Az a tény, hogy Józsa festészetében és grafikájában az emberábrázolás mindmáig — mégha áttételesen vagy stílusváltásokkal is — jelentős szerepet játszott, megnövelte az ábrázolás súlyát és hőfokát. A festészet és a grafika, a szín és a vonal egyenlő mértékkel esik latba nála, természetesen attól függően, hogy melyik indíték az erősebb. Sokszor kiindul egy tollrajzból vagy rézkarcból s munka közben egyre inkább a színek izgat­ják, s a végső megoldást a vásznon vagy rostlemezen valósítja meg. Szívesen, aprólékosan megmunkálja a fa, a linóleum, vagy a rézkarc felületét. Talán kovács-lakatos mester­­ségű apjától örökölte a mívességnek ezt a játékos szeretetét. Ettől függetlenül Józsa képi indítékai nem l’art pour l’art jellegűek; napokig, hetekig hordozza, érleli a témát, előre gondolkodva keresi a kifejezés mode­rnektől fűtött látásában is. Grafikáin a szürrealizmus nemes értelmezésével, tér és idő összeolvadásával halmozza az eseményeket, a tömörítést sem érezzük zsúfoltságnak, mert érdekfeszítő benső tartalommal telí­tődnek. Figyelemre méltó Józsánál, hogy az alapozás mindig a naturából indul, e szerkezeti túlfűtöttséget éppen az érzés igazsága hevíti, s már ezért is közel áll a nézőhöz. Oly expresszionizmus ez, amely mindig előbbre­­valónak tartja a szellemi tartalmat, s elmélyülve mindinkább helyt ad bensőséges, hovatovább lírai érzelmek csendesebb tartományának. Művészetének törvényei egyre világosabban követelik, hogy ne csak a témán belül lásson, hanem azon túl is mutasson. Ez az intellektuális összesítés, a lényeg világos felismerése, az írók és költők illusztrálásánál pedig a színek és vonalak világába való tudatos-ösztönös elmélyedés egy szé­les skálájú, gazdag invenciójú művésszel ismertetik meg e kiállítás látogatóit. Dr. Tóth Ervin

Next