Scholz Erik kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1968)

nü­nk. Ugyanis, bár kétségtelen, hogy messze került korai korszakának tónusos zsáner­­szerűségétől, és sok tekintetben lazított a kompozíció hagyományos vagy „természe­tes” szabályain, de ez a távolodás, illetve az írás nem a természeti élmény intenzitásá­nak csökkenése miatt történt, hanem azért, mert élményelemei differenciálódtak, egye­sek előtérbe kerültek, mások visszahúzód­tak. Ahogy a differenciálódás mélyült, úgy kellett változnia szükségképpen a kifejezési módoknak is. A motívumoknak, illetve képi elemeknek szabad válogatása most az ember és természet új, összetettebb vagy specifiku­sabb megfogalmazásához segítették. Szokat­lan egymásmellettiségeket kreált. A tapasz­talati valóságot szabad asszociációi útján létrehozott sajátos szituációkban örökítette meg. Például csendéleti elemek is kerülhet­tek így monumentális térérzetet felkeltő tájképi környezetbe, s tükrözhették a mű­vészben kiváltott élmények, reagálások telí­tettségét, felfokozottságát, vagy éppen tra­gikus komorságát. Egy állat is nyerhetett olyan megformálást, hogy a tárgyszerűség el­lenére eddig nem látott monumentalitást és feszültséget mutatott. Emberi küzdelmek, harcok sűrűsödését érezhettük vergődő madarakra emlékeztető síkformáiban is, mert rajzi és festői érzékenysége ezt sugallta számunkra. Hogy az általa választott szituációkban minél jobban kifejezhesse magát, lemondott a téri kötöttségekről, időbeli kötöttségekről, és más, korábban akceptált formai meghagyá­sokról. Például, az emberi élet egy-egy moz­zanatának bemutatása korábbi művein a zárt tér (intérieur), az utca vagy tájrészlet segít­ségével történt. E részletek, mint kulisszák vették körül a személyes emberi motívumo­kat. Meztelen ház című festményén térben és időben egymástól távol játszódó jelenete­ket válogatott egymás mellé. A képfelület egyes, egymástól elkülöníthető részletei, mind-mind a valóságban megtörténhető, vagy abból kikövetkeztethető történéseket 2. ÖNARCKÉP

Next