Scholz Erik kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1968)
nünk. Ugyanis, bár kétségtelen, hogy messze került korai korszakának tónusos zsánerszerűségétől, és sok tekintetben lazított a kompozíció hagyományos vagy „természetes” szabályain, de ez a távolodás, illetve az írás nem a természeti élmény intenzitásának csökkenése miatt történt, hanem azért, mert élményelemei differenciálódtak, egyesek előtérbe kerültek, mások visszahúzódtak. Ahogy a differenciálódás mélyült, úgy kellett változnia szükségképpen a kifejezési módoknak is. A motívumoknak, illetve képi elemeknek szabad válogatása most az ember és természet új, összetettebb vagy specifikusabb megfogalmazásához segítették. Szokatlan egymásmellettiségeket kreált. A tapasztalati valóságot szabad asszociációi útján létrehozott sajátos szituációkban örökítette meg. Például csendéleti elemek is kerülhettek így monumentális térérzetet felkeltő tájképi környezetbe, s tükrözhették a művészben kiváltott élmények, reagálások telítettségét, felfokozottságát, vagy éppen tragikus komorságát. Egy állat is nyerhetett olyan megformálást, hogy a tárgyszerűség ellenére eddig nem látott monumentalitást és feszültséget mutatott. Emberi küzdelmek, harcok sűrűsödését érezhettük vergődő madarakra emlékeztető síkformáiban is, mert rajzi és festői érzékenysége ezt sugallta számunkra. Hogy az általa választott szituációkban minél jobban kifejezhesse magát, lemondott a téri kötöttségekről, időbeli kötöttségekről, és más, korábban akceptált formai meghagyásokról. Például, az emberi élet egy-egy mozzanatának bemutatása korábbi művein a zárt tér (intérieur), az utca vagy tájrészlet segítségével történt. E részletek, mint kulisszák vették körül a személyes emberi motívumokat. Meztelen ház című festményén térben és időben egymástól távol játszódó jeleneteket válogatott egymás mellé. A képfelület egyes, egymástól elkülöníthető részletei, mind-mind a valóságban megtörténhető, vagy abból kikövetkeztethető történéseket 2. ÖNARCKÉP