Barzó Endre emlékkiállítása (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1969)

FESTMÉNYEK Kortársainak, pályatársainak egykori tisztelete, megbecsü­lése kötelezi az utókort Barzó Endre neve körüli sűrű homály oszlatására, művészete halványuló emlékének felidézésére és az eltelt idő mércéjének ellenőrzésével értékei tudatosítására. A huszas—harmincas évek fordulóján ismert, sőt elismert fia­tal tehetség volt. Nyitva álltak előtte rangos tárlatok, alkotásait a zsűrik egyhangúlag elfogadták, képeit jutalmazták, vásárol­ták. Tragikusra fordult egyéni sorsával és a második világhá­ború zaklatott hazai légkörével magyarázható pályatörése. A Képzőművészeti Főiskolán a Munkácsy hagyományokat tovább adó Révész Imre növendéke volt. Vele járt 1918-ban Nagybá­nyán is, mint harmadéves művésznövendék. Mégis Benkhard Ágostot vallotta mesterének, akinek négy évig tanársegédje volt az újjászervezett Főiskolán. Természettanulmányai a posztnagybányai stílus jegyében fo­gantak. Szemlélet­módja a művészi készségen kívül áhitatos, elmélyült természetérzéket árult el. Miskolc környékén festett képei poézissel megfogott különös tájaknak hatnak a misz­tikus ellenfényben. Előszeretettel festette a tompa fényszitá­­lást, a napkelte, napszállta, eső utáni pára, kora ősz fényhatá­sait. Figurális képei is komoly készültségről tanúskodnak. Akt­kompozíciói könnyedek, légiesek, szimbolikus mellékmotívu­­mokkal hangszereltek. 1928-tól, e csaknem tíz éves periódus után nagyon eltérő hangú képek következtek. A fiatal művész piktúrájában stíluskereső nyugtalanság jelentkezett. Egyik képén Van Gogh színeinek izzását, ecsetjárását fedezhetjük fel, egy falusi utcát ábrázoló művét Cézanne szerkezetessége ihlet­te. A nagy változás a Nemes Marcell féle olaszországi ösztön­díjas útja után következett be. Abbahagyta a motívum festést és illusztratív témákhoz fordult. Az ég, a víz, a föld, álomszerű képekké alakulnak vásznain. Látományai félhomályban leját­szódó színpadképek. Érzékletes légkört teremt figurái köré. Ködös álomvárosai eszünkbe juttatják Aba-Novák olasz vá­rosképeit. Képzeletgazdag, bizarr kompozíciós ötleteit súly­talan, lebegő színek és dekadensen finom formák jellemzik. Ennek a korszaknak termését az 1931-es Ernst Múzeumban rendezett csoportkiállításon mutatta be, kritikusainak meg­lepetést okozva. Mélyebb művészi tartalmat kifejezni akaró habitusát azonban nem elégítette ki ez az irodalmias stílus. Tépelődő útkeresése és betegsége is hosszabb időre távoltar­­totta minden nyilvános szerepléstől, sőt talán az alkotástól is. Nem ismerjük 1933—36 között létrejött műveit. A szerényen háttérbe húzódó művészre 1937-től a szakmai köz­vélemény ismét felfigyelt. A kiállításokon a legjelentősebb mű­vészekkel szerepelt együtt. Visszatért a tájhoz és új motívum­ként megjelenik képein a megnövekedett emberi figura, A derű eltűnt művészetéből. Magas horizontú dombos tájai, sejtelmes erdői, izgatott, nyugtalan, vagy melankolikus átírásai a termé­szeti élménynek. Falurészletei komorak, szinte vészjóslóak. Pa­rasztjai elgyötörtek, reménytelenek és eldurvultak. Ecsetjárása szenvedélyt és nyugtalanságot, semleges szürkéi, fanyar barna és fekete színei reménytelenséget szuggerálnak. 1939-től pasz­­tellezett. A kréta mesteri kezelése jellemzi, kezdetben kontúros később egyre inkább foltfelülettel megoldott képei erőteljesek és finomak. Gyűjteményes kiállításának megnyitása napján vonultak be a német csapatok Budapestre, érthető okból a kiállításnak nem volt visszhangja. Ezután a könnyen csüggedő, önmagában is kételkedő művésznek nem volt már ereje, kedve a további munkához. 1953-ban bekövetkezett haláláig alig alkotott. Hisszük, hogy művei többet mondanak a korról, hivatásának szolgálatáról, semhogy el lehetne feledkezni róluk. F. MIHÁLY IDA 1898-ban született Nyíregyházán. Apja neves építész. 1916-ban beiratkozott a Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakára. 1918-ban Nagybányán járt. 1921—1923 években részt vett a Főiskolai Hallgatók Kiállítá­sain. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. NAGYBÁNYAI TÁJ. O.V. 30x40 cm DIÁKOTTHON 1923. O.v. 90x87 cm, MNG.tul. NŐ FAZÉKKAL. O.v. 97x74 cm MISKOLCI TÁJ. 1926. O.v. 75x90 cm ORSZÁGÚT 1927. O.v. 48x80 cm TANYA MISKOLC MELLETT. 1927. O.v. 58x72 cm AKT FEKETE MACSKÁVAL. 1927. O v. 84x96 cm FALUSI UTCA. 1928. O.v. 62x63 cm CSENDÉLET. 1928. O.v. 46x56,5 cm NÉGY JEGENYE. O.v. 51x61 cm TÁNCOSPÁR. 1930. O.v. 101x70 cm HOLDVILÁGOS ÉJ. 1930. O.v. 93x100 cm A FAVÁGÓ FELESÉGE. 1930. O v. 98,5x51,5 cm ÖNARCKÉP. 1931. O.v. 100x52 cm PRIMAVERA. 1934. O.v. 74x89 cm TAVASZ. 1938. O.v. 90x75 cm GYÜMÖLCSÖS KERTEK. 1938. O.v. 46x51 cm CSENDÉLET KÖRTÉKKEL. 1938. O.v. 68x68 cm TÁJKÉP (Tihany). O.v. 70x70 cm A MŰVÉSZ ÉDESANYJÁVAL. 1939. O.v. 81x100 cm KÁLVIN-TÉR (Nyíregyháza). 1939. O.v. 69x63,5 cm TIHANY FALU. 1939. O.V. 60x73 cm FALUSI TÁJ. 1939. O.v. 44x49 cm VETKŐZŐ. O.v. 130x81 cm TÁJKÉP. O.v. 45x51 cm TÁJKÉP. O.v. 80x100 cm KÉT NŐ. O.v. 50x60 cm TÁJKÉP. O.v. 60x73 cm TANYA. O.v. 60x71,5 cm FALU. O V. 50x59 cm KERESZTÚT. O.v. 60x73 cm EMBERPÁR SZOBABENSŐBEN. O.v. 120x100 cm TÁJKÉPVÁZLAT FIGURÁKKAL. O.v. 76x90 cm FALUSI ÚT. 1941. O.v. 50x60 cm ÁLLÓ NŐ. 1941. O.v. 100x80 cm LÁMPAGYÚJTÁS. 1941. 80x128 cm LÁMPA MELLETT ÜLŐ NŐ. O.v. 90x100 cm LOVASOK. O.v. 86x85 cm PARASZTOK. O.v. 120x100 cm VIHAROS TÁJ. O.v. 50x60 cm

Next