Garányi József, G. Staindl Katalin keramikusművészek kiállítása (Derkovits Terem, Budapest, 1969)

Budapesten születtem 1928-ban. Még mint gimnazista, 13 éves koromban Gallé Tibor rajziskolájában kezdtem a felkészülést ké­sőbbi munkámra. 1947-ben lettem az Iparművészeti Főiskola ke­rámia főtanszakának hallgatója. Mestereim Gádor István és Bor­sos Miklós voltak. 1952-ben diplomáztam, s még egy évet töltöt­tem a Főiskolán mint ösztöndíjas hallgató. Ezután két év műhely­­gyakorlat következett Herenden. Itt, mint kisplasztikus dolgoztam. 1957-ben, majd 1958-ban megkaptam az I. és 11. iparművész ösz­töndíjat. Ezt a két évet főleg arra használtam fel, hogy a kerámia falkép művészi és technikai megoldásainak lehetőségét tanulmá­nyozzam. Azóta munkám legnagyobb része a murális feladatokkal kapcsolatos. Igen sok külföldi és hazai kiállításon vettem részt. 1966-ban kaptam Munkácsy-díjat nagyméretű kerámia falképekért. Még főiskolás korunkban kötöttünk házasságot Garányi Józseffel. Főleg samortos agyaggal dolgozunk. Egybe, vagy az elkészítendő felület egy-egy nagy egységét egyszerre mintázzuk fel, s ezt leg­többször szabályos raszterban vágjuk el. Nem öntjük le gipsszel s nem préseljük a darabokat. Azt égetjük ki, amit megmintáztunk. Először terrakotta égetés következik kb. 1000 C­'-on. Azután ke­rámia mázakkal festjük meg az újra összeállított falképet, s újabb égetés az előző hőfokon fejezi be a munkát. Ezután kevés kivé­teltől eltekintve a helyszínen felfalazzuk, nagyjából úgy, ahogyan egyik tégla kerül a másikra. Az itt bemutatott munkákat az elmúlt évben készítettem. A ki­sebb darabok túlnyomó része tanulmány. G. Staindl Katalin A KÉPCSARNOK VÁLLALAT ÉS A TELEVÍZIÓ KÉPZŐMŰVÉSZETI ROVATA MEGHÍVJA ÖNT GARÁNYI JÓZSEF ÉS G. STAINDL KATALIN KERAMIKUSMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1969. JÚNIUS 27-ÉN, PÉNTEKEN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR A DERKOVITS TEREMBEN (BUDAPEST, VII., LENIN KRT. 63.) MEGNYITJA: KISS NAGY ANDRÁS MUNKÁCSY-DÍ­JAS SZOBRÁSZMŰVÉSZ Az életrajzírás mindig zö­id kis számvetés, hogyan is volt eddig. Negyven éves vagyok, a főiskolai éveket is számolva, fele életem­ben gyúrtam az agyagot. Az első húsz évet Pécsett éltem, ma is pécsinek vallom magamat. Élményekkel gazdag gyermekkorom volt, téglaégetők, Zsolnay­­gyári munkások, egyszerű emberek között. A középiskolai tanul­mányok ideje következett, majd zavaros és nehéz háborús évek. Ekkor egy kis baranyai falu, Szava és a város között éltem. Nyu­­godtabb idők jöttek. Szerettem egyedül lenni, sokat rajzoltam, mindent, ami elém került. Majd a rajzolásban, festésben némi jár­tasságot esti Szabad Lyceumban szereztem. Első tanítóim pécsi művészek voltak. 1948-ban az Iparművészeti Főiskolára felvettek keramikus hallga­tónak. Itt Gádor István lett a szakmai mesterem, a rajz és mintázás­ban pedig Somogyi József, majd Borsos Miklós. 1953-ban kaptam diplomát. Három évig a Herendi Porcelángyár tervezője voltam. Ezután hosszú ideig egy kis pinceműhelyben tanyáztunk itt a fő­városban, és most az erdő szélén nagy, világos műteremben, ahol a természet vesz körül. A kerámia ősi és ma is életerős, sokféle lehetőséget nyújtó műfaj. Sok táját bejártam ennek a mesterségnek — apró tárgyak, figurák, edények — amíg rátaláltam a számomra legizgalmasabbra, az épü­letekkel kapcsolatos feladatokra. Törekvésem, mint társművész­nek megtalálni az épülettel azt az összhangot, amely minden kor­ban megvolt és nekünk is meg kell találni. Munkáim számtalan hazai, külföldi és nemzetközi kiállításon vet­tek részt. Megjárták Európa majd minden fővárosát, de más kontinensek városait is. 1962-ben Prágában a Nemzetközi Kerá­mia Szövetség aranyérmét nyertem, 1965-ben Munkácsy-díjat, 1968-ban a pécsi Kerámia Biennálé I. díját kaptam. Ez a mostani kis kiállítás az eddig megtett út néhány lépését mutatja be.

Next