Garányi József, G. Staindl Katalin keramikusművészek kiállítása (Derkovits Terem, Budapest, 1969)
Budapesten születtem 1928-ban. Még mint gimnazista, 13 éves koromban Gallé Tibor rajziskolájában kezdtem a felkészülést későbbi munkámra. 1947-ben lettem az Iparművészeti Főiskola kerámia főtanszakának hallgatója. Mestereim Gádor István és Borsos Miklós voltak. 1952-ben diplomáztam, s még egy évet töltöttem a Főiskolán mint ösztöndíjas hallgató. Ezután két év műhelygyakorlat következett Herenden. Itt, mint kisplasztikus dolgoztam. 1957-ben, majd 1958-ban megkaptam az I. és 11. iparművész ösztöndíjat. Ezt a két évet főleg arra használtam fel, hogy a kerámia falkép művészi és technikai megoldásainak lehetőségét tanulmányozzam. Azóta munkám legnagyobb része a murális feladatokkal kapcsolatos. Igen sok külföldi és hazai kiállításon vettem részt. 1966-ban kaptam Munkácsy-díjat nagyméretű kerámia falképekért. Még főiskolás korunkban kötöttünk házasságot Garányi Józseffel. Főleg samortos agyaggal dolgozunk. Egybe, vagy az elkészítendő felület egy-egy nagy egységét egyszerre mintázzuk fel, s ezt legtöbbször szabályos raszterban vágjuk el. Nem öntjük le gipsszel s nem préseljük a darabokat. Azt égetjük ki, amit megmintáztunk. Először terrakotta égetés következik kb. 1000 C'-on. Azután kerámia mázakkal festjük meg az újra összeállított falképet, s újabb égetés az előző hőfokon fejezi be a munkát. Ezután kevés kivételtől eltekintve a helyszínen felfalazzuk, nagyjából úgy, ahogyan egyik tégla kerül a másikra. Az itt bemutatott munkákat az elmúlt évben készítettem. A kisebb darabok túlnyomó része tanulmány. G. Staindl Katalin A KÉPCSARNOK VÁLLALAT ÉS A TELEVÍZIÓ KÉPZŐMŰVÉSZETI ROVATA MEGHÍVJA ÖNT GARÁNYI JÓZSEF ÉS G. STAINDL KATALIN KERAMIKUSMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1969. JÚNIUS 27-ÉN, PÉNTEKEN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR A DERKOVITS TEREMBEN (BUDAPEST, VII., LENIN KRT. 63.) MEGNYITJA: KISS NAGY ANDRÁS MUNKÁCSY-DÍJAS SZOBRÁSZMŰVÉSZ Az életrajzírás mindig zöid kis számvetés, hogyan is volt eddig. Negyven éves vagyok, a főiskolai éveket is számolva, fele életemben gyúrtam az agyagot. Az első húsz évet Pécsett éltem, ma is pécsinek vallom magamat. Élményekkel gazdag gyermekkorom volt, téglaégetők, Zsolnaygyári munkások, egyszerű emberek között. A középiskolai tanulmányok ideje következett, majd zavaros és nehéz háborús évek. Ekkor egy kis baranyai falu, Szava és a város között éltem. Nyugodtabb idők jöttek. Szerettem egyedül lenni, sokat rajzoltam, mindent, ami elém került. Majd a rajzolásban, festésben némi jártasságot esti Szabad Lyceumban szereztem. Első tanítóim pécsi művészek voltak. 1948-ban az Iparművészeti Főiskolára felvettek keramikus hallgatónak. Itt Gádor István lett a szakmai mesterem, a rajz és mintázásban pedig Somogyi József, majd Borsos Miklós. 1953-ban kaptam diplomát. Három évig a Herendi Porcelángyár tervezője voltam. Ezután hosszú ideig egy kis pinceműhelyben tanyáztunk itt a fővárosban, és most az erdő szélén nagy, világos műteremben, ahol a természet vesz körül. A kerámia ősi és ma is életerős, sokféle lehetőséget nyújtó műfaj. Sok táját bejártam ennek a mesterségnek — apró tárgyak, figurák, edények — amíg rátaláltam a számomra legizgalmasabbra, az épületekkel kapcsolatos feladatokra. Törekvésem, mint társművésznek megtalálni az épülettel azt az összhangot, amely minden korban megvolt és nekünk is meg kell találni. Munkáim számtalan hazai, külföldi és nemzetközi kiállításon vettek részt. Megjárták Európa majd minden fővárosát, de más kontinensek városait is. 1962-ben Prágában a Nemzetközi Kerámia Szövetség aranyérmét nyertem, 1965-ben Munkácsy-díjat, 1968-ban a pécsi Kerámia Biennálé I. díját kaptam. Ez a mostani kis kiállítás az eddig megtett út néhány lépését mutatja be.