Percz János kiállítása (Nagykanizsa, 1969)

Perez Jánost egyaránt nevezhetjük ötvös-, szobrász- és iparművésznek, mert mindhárom műfajban maradandót alkotott. Nevével az utóbbi 10 évben mind gyakrabban találkoztunk hazai és nemzetközi kiállításokon, szakfolyóiratok és képesújságok lapjain. A Műcsarnok Kamaratermében tavasszal rendezett kiállítása tömegeket vonzott. A mai emberhez és emberről szóló alkotásai főképp az ifjabb korosztályok elragadtatott tetszését nyerték el. Kiállításunkon főleg az utolsó három év termését mutatjuk be, a műveken keresztül azonban Perez Jánosról, az emberről is szeretnénk képet nyújtani. Mai, érett művészetének iskoláját az 50-es években járta ki mint ipari tanuló iskolai tanár. Ott ismerkedett meg közelebbről a fémekkel, szeretett bele a szürke vasba, a rézbe, a bronzba, ott alakította ki néhány év alatt senkiéhez sem hasonlítható, sajátos művészetét. E fáradságosan megmunkálható, tűzben vagy hidegvágóval, hegesztéssel és kalapáccsal, vésővel és fogóval formálható anyagokkal vall önmagáról és a világról néha kemény szókimondással, maró gúnnyal, máskor meleg líraisággal vagy megértő humorral. A vascsőből, drótból, lemezből formált madonnák, anya- és gyermekfigurák bensőséges bája a család, míg Rosszcsont Peti, Kati, Suli Juli s a rézlemezből domborított Nőalak mai, „tizenéves” ifjúságunk megértő szeretetéről vall. Megható a Szent alázattal teli s a Bánat magába roskadt figurája. De épp így képes mesterien hajtogatott, formált drótokkal, huzallal, csövekkel, vágott lemezzel emberi gyengeségeket kifigurázni, s az embertelen kizsákmányolás, gonoszság ellen tiltakozni. A természet rajongó szeretetét a számtalan változatban és méretben is mindig egyedien formált s külön egyéniséget hordozó madarak, kecskék, csikók, bikák és egyéb állatok bizonyítják. Szinte elképzel­hetetlen, hol is tett szert egy pesti munkásgyerek ilyen megkapó természetismeretre. Dózsája és Körösi Csom­a Sándora ugyanekkor köztérre vagy parkba kívánkozik, a formagazdag térelválasztó rácsok és rézlemez-domborítások középületre ill. modern lakásokba valók, míg kisméretű figurái, gyertya- és hamutartói a típuslakások falaira, polcaira varázsolnak egyéni ízt és hangulatot. Alkotásai a művészetek ősi forrásához, a primitív- és népművészethez visznek közelebb bennünket. A formákat néhol végsőkig leegyszerűsítve vall a lényegről és az örök emberiről. Ezért időtálló és ezért szól minden társadalmi réteghez és korosztályhoz művészete. H. Kerecsényi Edit Perez János 1920-ban született Budapesten. 1946-ban a Képzőművészeti Főiskolán tanári oklevelet szerzett. 1948-ig a Mértani Tanszéken és a Mozaik-osztályon tanársegéd, majd 1960-ig ipari tanuló iskolában tanít. 1957-58-ban a Művelődésügyi Minisztériumtól ösztöndíjat kap, 1961-ben pedig Munkácsy-díjat.

Next