Percz János kiállítása (Nagykanizsa, 1969)
Perez Jánost egyaránt nevezhetjük ötvös-, szobrász- és iparművésznek, mert mindhárom műfajban maradandót alkotott. Nevével az utóbbi 10 évben mind gyakrabban találkoztunk hazai és nemzetközi kiállításokon, szakfolyóiratok és képesújságok lapjain. A Műcsarnok Kamaratermében tavasszal rendezett kiállítása tömegeket vonzott. A mai emberhez és emberről szóló alkotásai főképp az ifjabb korosztályok elragadtatott tetszését nyerték el. Kiállításunkon főleg az utolsó három év termését mutatjuk be, a műveken keresztül azonban Perez Jánosról, az emberről is szeretnénk képet nyújtani. Mai, érett művészetének iskoláját az 50-es években járta ki mint ipari tanuló iskolai tanár. Ott ismerkedett meg közelebbről a fémekkel, szeretett bele a szürke vasba, a rézbe, a bronzba, ott alakította ki néhány év alatt senkiéhez sem hasonlítható, sajátos művészetét. E fáradságosan megmunkálható, tűzben vagy hidegvágóval, hegesztéssel és kalapáccsal, vésővel és fogóval formálható anyagokkal vall önmagáról és a világról néha kemény szókimondással, maró gúnnyal, máskor meleg líraisággal vagy megértő humorral. A vascsőből, drótból, lemezből formált madonnák, anya- és gyermekfigurák bensőséges bája a család, míg Rosszcsont Peti, Kati, Suli Juli s a rézlemezből domborított Nőalak mai, „tizenéves” ifjúságunk megértő szeretetéről vall. Megható a Szent alázattal teli s a Bánat magába roskadt figurája. De épp így képes mesterien hajtogatott, formált drótokkal, huzallal, csövekkel, vágott lemezzel emberi gyengeségeket kifigurázni, s az embertelen kizsákmányolás, gonoszság ellen tiltakozni. A természet rajongó szeretetét a számtalan változatban és méretben is mindig egyedien formált s külön egyéniséget hordozó madarak, kecskék, csikók, bikák és egyéb állatok bizonyítják. Szinte elképzelhetetlen, hol is tett szert egy pesti munkásgyerek ilyen megkapó természetismeretre. Dózsája és Körösi Csoma Sándora ugyanekkor köztérre vagy parkba kívánkozik, a formagazdag térelválasztó rácsok és rézlemez-domborítások középületre ill. modern lakásokba valók, míg kisméretű figurái, gyertya- és hamutartói a típuslakások falaira, polcaira varázsolnak egyéni ízt és hangulatot. Alkotásai a művészetek ősi forrásához, a primitív- és népművészethez visznek közelebb bennünket. A formákat néhol végsőkig leegyszerűsítve vall a lényegről és az örök emberiről. Ezért időtálló és ezért szól minden társadalmi réteghez és korosztályhoz művészete. H. Kerecsényi Edit Perez János 1920-ban született Budapesten. 1946-ban a Képzőművészeti Főiskolán tanári oklevelet szerzett. 1948-ig a Mértani Tanszéken és a Mozaik-osztályon tanársegéd, majd 1960-ig ipari tanuló iskolában tanít. 1957-58-ban a Művelődésügyi Minisztériumtól ösztöndíjat kap, 1961-ben pedig Munkácsy-díjat.