Vidéky Brigitta festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1969)

Látványfestő, posztimpresszionista, laza foltokból áll össze, komponálódik a képe, de a látvány törvényének nem betűje hanem a szelleme szerint. Látványfestő, igen, de milyen eredeti, egyéni módon hatványozódik nála a látvány. A tárgyakat, formákat atmoszférikusan közli velünk, ám meleg színeinek ütésén — például a pirosakon — alig csökkent valamint a légkör szűrője. Lírai festő, leggyakoribb témája a saját környezete, lakása, az enteriőr, mint Rippl- Rónainak, vagy olykor Rétinek; az alanyi festészet tartalmakban kimeríthetetlen, sokatmondó, sokjelentésű tárgyköre ez. A szobabelsőt — az átlelkesített — búto­rok, tárgyak együttesét benépesíti : mindenkori, kézenfekvő modelljének, édesany­jának — nem is alakjával, hanem inkább egyéniségének jelzésével. Mert ez a lírai és nőies művész elsősorban festő. Kedves állatait a kutyákat, a macskát is szerepelteti az enteriőr bútor-díszletei között. Csendéleteinek rekvizitumait szobrainak képeivel gazdagítja. Mert szobrokat is csinál ez a jellegzetesen festői alkatú művész. Jókat , kár, hogy ritkán publikálja őket. Ezeknek a szobor-lovacskáknak rokonai a ringlispil falovainak festményei. Ezek a falovak a hagyományos látványtisztelet ellenére is megelevenedett paripákká válnak, pontosabban egy Vidéky Brigitta kép döntő elemeivé. Nem kívánunk erőszakkal korszerűsíteni, nem szeretnénk Vidéky Brigittából szürrea­listát faragni, sem pedig festőállványának formai tulajdonságai alapján konstruktív festőt. Úgy sem lenne igaz. Azonban tény, hogy e festő újabb művei a tárgyi világ néha nyomasztó parancsaitól egyre szabadabbak, áttételesebbek. Kvalitásos, őszinte piktúra az övé. Kvalitásai közt egy ritka, talán döntő érték adja meg az alaphangot : a művészeti etika. FRANK JÁNOS

Next