Vidéky Brigitta festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1969)
Látványfestő, posztimpresszionista, laza foltokból áll össze, komponálódik a képe, de a látvány törvényének nem betűje hanem a szelleme szerint. Látványfestő, igen, de milyen eredeti, egyéni módon hatványozódik nála a látvány. A tárgyakat, formákat atmoszférikusan közli velünk, ám meleg színeinek ütésén — például a pirosakon — alig csökkent valamint a légkör szűrője. Lírai festő, leggyakoribb témája a saját környezete, lakása, az enteriőr, mint Rippl- Rónainak, vagy olykor Rétinek; az alanyi festészet tartalmakban kimeríthetetlen, sokatmondó, sokjelentésű tárgyköre ez. A szobabelsőt — az átlelkesített — bútorok, tárgyak együttesét benépesíti : mindenkori, kézenfekvő modelljének, édesanyjának — nem is alakjával, hanem inkább egyéniségének jelzésével. Mert ez a lírai és nőies művész elsősorban festő. Kedves állatait a kutyákat, a macskát is szerepelteti az enteriőr bútor-díszletei között. Csendéleteinek rekvizitumait szobrainak képeivel gazdagítja. Mert szobrokat is csinál ez a jellegzetesen festői alkatú művész. Jókat , kár, hogy ritkán publikálja őket. Ezeknek a szobor-lovacskáknak rokonai a ringlispil falovainak festményei. Ezek a falovak a hagyományos látványtisztelet ellenére is megelevenedett paripákká válnak, pontosabban egy Vidéky Brigitta kép döntő elemeivé. Nem kívánunk erőszakkal korszerűsíteni, nem szeretnénk Vidéky Brigittából szürrealistát faragni, sem pedig festőállványának formai tulajdonságai alapján konstruktív festőt. Úgy sem lenne igaz. Azonban tény, hogy e festő újabb művei a tárgyi világ néha nyomasztó parancsaitól egyre szabadabbak, áttételesebbek. Kvalitásos, őszinte piktúra az övé. Kvalitásai közt egy ritka, talán döntő érték adja meg az alaphangot : a művészeti etika. FRANK JÁNOS