Élesdy István festőművész kiállítása (Képcsarnok, Pécs, 1981)
vonatoló erejét. Vonalvezetése s ecsetjárása elhihetően biztos, veduta harcai hitelesek, ezért is olyan keresettek a külföldi emlékeket gyűjtögető műbarátoknál. Életritmusában az utóbbi évek sem hoztak lényegbevágó változásokat s így tárgyköre, kedvelt táj- és utcarészletei, folklór-jelenetei ma már egy sajátságos Élesdy-oeuvre köré kristályosodnak, s stílusjegyeit akár rendszerbe foglalhatnánk. Művészete a mai magyar piktúra történetének egy sajátos egyéni értékekben bővelkedő fejezete. Dr. Tóth Ervin Élesdy István festői és grafikai pályája közel egy félévszázadot ível át. Cegléden született 1912-ben a nagy múltú alföldi kisvárosban. Már 14 éves korában gyűjti közvetlen élményeit a közeli szolnoki művésztelepen, mint Pólya Tibor tanítványa, aki már kezdetben felismeri tanítványának tehetségét. A Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár növendéke, majd tanársegéd. Egyidőben növendéke a nem régen elhunyt Varga Nándor Lajos mesternek. Ezután az ösztöndíjak sora következett: Nemes Marcell — (1935), Rotary-Club — (1937). Elnyeri a Főváros: rézkarc, fametszet és akvarelldíjait (1939, 1940, 1941). Ettől kezdve rajzolja, rézkarcolja és festi Budapest érdekes részleteit. A kegyetlen pusztítástól romokban heverő fővárosról drámai sorozatot rajzolt. (A Budapesti Történelmi Múzeum tulajdona.) A hatvanas évek elején Firenzéből, Rómából, San Marinóból hoz el magas kitüntetéseket. 1962 óta őrzök egy fotókópiát a tiszteletbeli Firenzei Akadémiai tagságról. Itthon egyre inkább, mint a budai Vár festője, írta be nevét a művészettörténet lapjaira. Ecsetjével hitelesen közvetítette, azt a hangulatot, melyet az utcák, terek archaikus részletei, a védett házsorok, a teljes pusztulástól megmentett romok múltat melengető színei a táj súlyos történelmet hordozó patinája jelent. Mert Élesdy István nemcsak Nagymaros, Szigliget, Pécs, hanem több évtizedes pátriájának, a budai Várnegyednek vált ihletett festőpoétájává. Akvarelljei hangulatot ébresztőn kísérik Pereházy Károly könyvének lapjait, melyeken feltárul fővárosunk építészeti múltja. Jelenlegi otthonában a Bécsi kapu tér patinás, a filmesektől oly sokszor megörökített emeleti műterméből csodálatos kilátás nyílik a Főváros távoli, már ködbe vesző szépségeire s ez a hangulat végigkíséri őt, bárhova is veti a megismerés vágya. Nevét már jól ismerik nemcsak Itáliában, ahol több kiállítása volt és számos díjat nyert, de Marokkóban (Casablanka, 1978), Svédországban, Dániában, Hollandiában stb. Heidelberget úgy ismeri, mint Buda Várnegyedét, szívesen visszatér oda, ott is több kiállítása volt. (1978, 1980) Oeuvre-je rendkívül széles, a tusrajztól, a rézkarctól, az akvarelltől a finom pasztellig s az olajfestményekig. Megtaláljuk nála a vízfestmények frissességét, a nagy tömörítő készséget kívánó tusrajzok lényegét ki