Lesenyei Márta szobrász, Kiss Sándor szobrász művész kiállítása (Siófok, 1982)

Szobrászi pályám 1954-ben kezdődött, a Képzőművészeti Főiskola befejezése után, abban az időben, mi­kor a művészeti közérzet bizonytalan, tapogatózó, csöppet sem kialakult , s az igazi magyar nagymeste­rek hallgattak. Igaz, emberi, befelé forduló, halk és nagyerejű érzések szinte csak a portréművészetben élhettek, más műfajokban az indokolatlanul nagyméretű, hadonászó, plakáthangosságú művek voltak a szeretettek, támogatottak. A főiskolán Pátzay Pál szobrászművész volt a mesterem, ő hideg szemmel, s kézzel csillogtatta meg tehet­ségét, de mi, növendékei mégis mást akartunk. Ennél többet, mélyebb érzéseket, átgondoltabb fogalma­zást, egyszóval lázadtunk. A magam részéről az anya kifejezésköre, a gyermekkel való kapcsolat szépsége határozta meg akkori munkáimat. Az én gyermekeim is nőttek, munkáim is voltak bőven, főleg vidékre, kis iskolák, óvodák és nagy lakó­telepek tereire: komáromi gyermekváros, Miskolcon, Gyöngyösön, Felsőpetényen, a debreceni Mezőgaz­dasági Főiskolán, Balatonszemesen. Később kaptam megbízást emlékmű jellegű munkákra, Budapesten Szilágyi Erzsébet figurájára és Derecskén felszabadulási emlékműre. Síremlékeket Ferenczy Noéminek és Berény Róbertnek. A mosdósi gyermekszanatóriumba Szent Györgyöt mintáztam meg­­ és sok portrét, amit különösen nagyon szeretek. Ezen a siófoki kiállításon, amit férjemmel, Kiss Sándorral rendezek, szeretnék csendes áttekintést adni hitemről, életemről. Budapest, 1982. május Lesenyei Márta szobrász 1925-ben születtem Erdélyben. Ezzel azt hiszem, sok mindent elmondtam magamról, tehát a sorsom ezzel pecsételt, és így is marad. A boldogsághoz az is hozzátartozik egy kicsit, hogy a hozott vagy a sors által kiosztott helyét az ember őszintén vállalja, és merje is vállalni, még nehezebb időkben is. A szakmám szobrász, itt tanultam Pesten. Pátzay és Ferenczy voltak mestereim. Sokat, nagyon sokat dol­goztam eddig is, és remélem, még egy kis ideig tehetem. Nagyon sokat állítottam ki, ha sorolni kellene, csak az töltené ki a papírt. Hadd ne tegyem, hiszen nem akarok reklámot csinálni magamnak. Szeretem a magyar művészetet, ezzel jegyeztem el magam, az itt kiállított munkáimmal pedig szeretnék egy kis figyelemfelhívást tenni arra, hogy a magyar formakincs beépíthető és használható modern éle­tünkben is. 1982. május

Next