László Péter szobrászművész (1984)

LÁSZLÓ PÉTER, aki 1918-ban Budapesten született, bronzöntő-kisiparos édesapjától a tisz­tes ipar tisztelete mellett a fémek megmunkálásának ismeretét is megtanulta. A Képzőművé­szeti Főiskolán Ferenczy Béni és Pátzay Pál tanítványa volt. Aki szobrait ismeri tanúsíthatja, hogy ars poeticájának alapja a valóság feltétlen tisztelete: csupán az esetlegességeket szün­teti meg, vagy halványítja el, ezt is azért, hogy más jegyeket a kifejezés pontossága érdeké­ben hangsúlyosabbá téve, megteremthesse a szerkesztett rend igazi összhangját. Rendkívül fontos számára a szobor szerkezete, amely azonban soha nem válhat túlhangsúlyossá, nem válhat humánum nélküli formajátékká. A részek kiegyensúlyozottsága, az egymáshoz való kapcsolódásuk harmonikus rendszere, megfelelő ritmusa mind szükséges feltétele a szobor jó térbeli elhelyezkedésének, virtuális térkitöltésének. Mindezek megállapítása mellett az is nyilvánvaló, hogy e tényezők mindegyike csupán látensen, azaz csakis a szakemberek szá­mára észrevehetően szolgálják a plasztikát. Annál is inkább, mivel a természetes mozgást, az arányokat csakis olyan mértékben változtatja meg, amennyire a kifejezés azt feltétlenül megköveteli, következésképpen az alkotást a néző öntörvényű egésznek látja. Alkotásainak főtémája csaknem három évtizeden át az emberi test volt, ennek gazdagságát, szépségét igyekezett másokkal is megláttatni. Az utóbbi években foglalkozik egyre gyakrabban az er­dők vadjainak plasztikai megjelenítésével, amely számára nagy megújulást és nagyon sok örömet jelent. A kiállítás nézőit persze maga a látvány kell, hogy mindezekről meggyőzze. Aki szemét és szívét nyitva tartja, nem lesz nehéz dolga. László Péter szobrász­ működése mellett húsz éven át tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen. Szobrai, szoborportréi (Ilku Pál, Veres Péter, Székács Sándor, Pollack Mihály, Pattantyús A. Géza, Mihalik Győző) az or­szág különböző városaiban, terein láthatók, a Népstadion előtt a Stafétafutó szoborcsoport­ja, a Szabadság-hegyen a Felszabadulási emlékmű, a Palatinus-strandon és a Pécs-Me­­szesi szálló előtti díszkút, Kispesten kőszáli kecske, a soproni Erdőmérnöki Egyetem aulájá­ban az intézmény munkáját bemutató domborművön kívül számos kisplasztika a Magyar Nemzeti Galériában és a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Rendszeresen részt vesz a hazai kollektív kiállításokon, önálló kiállításai: 1978. Magyar Nemzeti Galéria, 1979. Debrecen, 1980. Nyírbátor. A természet olyan gazdag és szép, hogy azt alapvetően megváltoztatni a művésznek nem szabad, nem érdemes. Feladata szerintem az, hogy értelmezze, rendszerbe foglalja a jelenségeket. László Péter

Next