Lőrincz Vitus festőművész kiállítása (Derkovits Terem, Budapest, 1984)
Immár két évtizede készíti egyéni hangú zízzománcképeit Lőrincz Vitus. Nem tartozik a sűrűn kiállító művészek közé, ezért is megy eseményszámba egy-egy budapesti bemutatkozása. Az idők folyamán kiderült már, hogy kiváló technikai készsége tökéletes rajzi tudáson alapul, s a képzőművészetre odafigyelők azt is tudják róla, hogy művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik munkáin. Sajátosan ötvözi zománcképein az évezredes európai tűzzománctechnikát a családja révén Bukovinából magával hozott népi díszítőkedvvel. Szimbólumrendszere is egyszerű, ősi, az anyaság, a szerelem, az életöröm a legfőbb mondandója. Nála a világban való létezés örömök forrása, lírai beállítottsága révén különös tehetséggel érzékeltet emberi viszonylatokat és hangulatokat, emberi magatartásformákat, ősi gesztusokat. Modern ikonjai életfákkal, virágokkal, madarakkal gazdagított háttereikkel az élet valóságáról és szépségéről, emberi tartalmáról vallanak. Figurái életteliek, elevenek, mégis állandóan valami ünnepi emelkedettséget érzünk csillogó hátterű, olykor gazdagon díszített aranyos ruhájú leányalakjain, madonnáin, jelképes figuráin. A népdalok egyszerűségével, de epikus bőséggel áradó mesélőkedv hatja át fafaragással is gazdagított nagyobb léptékű kompozícióit. Lőrincz Vitus kerüli a nagy szavakat, fellengős kifejezéseket. Serényen munkálkodva, a maga gyönyörűségére készíti míves lemezeit, fafaragó őseinek beidegzett mozdulataival, ösztönös biztonsággal faragja „domborműveit”. Nem küzd bértollnokok dicséretéért, kitüntetésekért. Beéri a közönség szeretetével, megértésével, avval, hogy munkája során érzett örömét, optimizmusát velünk is megoszthatja. S világunkban ez nem is kevés. Borbély László 84-590 GENERALART Dorogi Nyomda