Krajcsovics Éva festőművész kiállítása (Iskola Galéria, Budapest, 1985)
Krajcsovics Éva neve sokak fülében ismerősen hangzik már, de még nem ismerjük igazán. Rendszeres résztvevője ő az országos, a vásárhelyi őszi, a miskolci téli, a debreceni, az alföldi, a salgótarjáni tárlatoknak, s gazdagította az I. Szegedi Táblafestészeti Biennálét is sajátos hangvételű kompozíciójával. Az eddigiek közül a Duna Galéria-beli egyéni bemutatója után az Iskola Galéria kiállítását tekinthetjük a legrangosabbnak. Szakmai-technikai ismereteit a Vasutas Képzőművészeti Körben mélyítette el igazán a művész, aki a Munkácsy-díjas Kiing Györgyöt tekinti mesterének. Témavilága első látásra szűknek, egyhangúnak tűnik. Ajtók, ablakok, zárt szobabelsők elevenednek meg képein. Ezek az ajtók-ablakok elzárnak vagy tág teret nyitnak, jó kedvre derítenek vagy elszomorítanak, feszültséget, szorongást, félelmet, kiúttalanságot sugallnak. S bár a látvány inspirálja művészetét, való elemekből építkezik, mégsem látványfestészet az övé. Ezek az ajtók, ablakok lehetnek a képen belül képek, esetleg tükrök is. Festményein a konstruktív elemek ritmusrendjét, kiegyensúlyozott tagoltságát olykor megbontja a festő alakjával. A figura sziluettje legtöbbször személytelenül, háttal jelenik meg a képmezőn, mozdulatlanul, időtlenné, szoborszerűvé merevítve. Különös a Festő című alkotása. Nincs perspektíva, olyan az egész felület, mint egy útvesztő, amely azért talán végigjárható. . . A Régi ablakon vásárhelyi motívumokat elevenített meg, s a falszerűséget rusztikusabb alapozással hangsúlyozta. Az Ünnep játékos, jó kedvre derítő színeiben és hangulatában egyaránt. A Gyászt az árnyalatok komorsága és a törött üveg szimbolizálja. A Honvágynál valami végtelen vágyakozás sugárzik. A nyitott ajtó előtt mintha a tenger hullámai sodródnának, gyöngéden repítenének a csodát ígérő messzeségbe. Az Utazást a színek kavalkádja, lüktetése jelképezi. A kövek és a napfény vörösei alatt elősejlő szürkés-fekete dombok tömörsége menetelő emberekre emlékeztetnek. Látszólag szűk témakörben dolgozik Krajcsovics Éva, írtam az elején. Ajtók, ablakok, belső, zárt terek. Mégis mennyi emberi érzést megfogalmaz. Öröm-bánat, magány, szorongás, félelem, kiúttalanság, boldogság mind-mind átdereng képein. Felsejlik az életbe vetett hite, a szabadság utáni féktelen vágya, hiszen a zárt formákon belül a színek és a formák játékával mindig teret nyit. A szürkéket megtöri egy kis beszűrődő fénnyel, picinyke fénysugárral. Kedveli a gyöngyház, a pasztell színeket, a szürkéket, zöldeket, barnákat, narancsokat. „Légiesen árnyalatos színadása" — ahogy Ember Mária is írta a Magyar Nemzet hasábjain. Krajcsovics Éva kicsit zárkózott egyéniség. A festés gyönyörűség a számára, megnyitja előtte a világ tág terét, még akkor is, ha olykor csupán egyetlen ablakszemen, résnyire nyitott ajtón tekint ki rá, nem csupán egyedül, velünk, tárlatlátogatókkal közösen.