Katona Szabó Erzsébet textiltervező iparművész kiállítása (Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest, 1986)

Munkáit először 1983 őszén láthattuk Budapesten az Országos Iparművészeti Kiállításon a Műcsarnokban. Kétrészes bőrruhája sikert aratott; az egyik tárlatlátogató a kiállítás katalógusa alapján elutazott a művészhez Gödöllőre és megvásárolta a sok mű közül kiválasztott ruhát. Két évvel később a Fiatal Iparművészek Stúdiója a Budai Vár­ban fesztivált rendezett, amelynek egyik programja divatbemutató volt. Itt leheletkönnyű, játékos, hófehér ruhákat mutatott be exkluzív kala­pokkal. Ezek után — teljesen váratlanul — monumentális méretű faliszőnyeggel jelentkezett az Országos Gobelin Kiállításon, Hajnal című alkotása neves iparművészek szomszédságában szerepelt a Mű­csarnokban. Életrajzában olvashatjuk, hogy eredeti foglalkozása gobelinterve­zés, valamint azt is, hogy főiskolai tanulmányai végeztével egy évig a marosvásárhelyi Bőr- és Kesztyűgyárban dolgozott. Itt kezdett ruhákat tervezni. „A gyár korábban külföldi modellek után készítette termékeit, én voltam az első tervezőművész. Kitaláltam, hogy a sokszínű hulla­dékbőrökből nagyon szép szoknyákat, kabátokat, kosztümöket lehet varrni. A geometrikus díszítést az anyag kínálta: a különböző színű kisebb-nagyobb darabokat a szabás szerkezetét követve egymás mellé igazítottam. Az első modellek a divatbemutatón sikert arattak, a keres­kedelem hatalmas tételt rendelt a gyártól.” Később báb- és díszletterve­ző lett, Csipkerózsika című művére így emlékezik: „Szerencsém volt, a forgatókönyvet én kaptam meg először, ennélfogva nem voltak stiláris kötöttségeim. Az enteriőrt, a ruhákat, a legapróbb tárgyakat csipkés­­lebegős gótikus stílusban terveztem, középkori meseországot teremtet­tem. A gótikus hangulathoz igazodott a zene és a szereplők játéka is.” Katona Szabó Erzsébetnek — mint látjuk — éveken át sokféle feladatot kellett megoldania, álmait jórészt szabadidejében valósíthatta meg. Ruhákat, gobelint aszerint tervezett, hogy egy-egy gondolatát milyen anyagban, milyen technikával tudta a legjobban megfogalmaz­ni. Saját örömére hol rozsdavörös-barna-fekete bőrökből Nap-szok­nyát készített, melyen a színes bőrök a nap sugarainak megfelelően helyezkedtek el, máskor a napkorong a gobelin síkján oly módon jelent meg, hogy a Nap távoli mozgását is érzékeltette. Néhány éve megválto­zott a stílusa, a népművészetben gyökerező motívumvilág helyett a reneszánszát élő szecesszió nyelvén szólal meg. Nem érdektelen az a körülmény, hogy a változás Gödöllőn történt, hiszen a századeleji gödöllői művésztelep volt a szecesszió magyarországi bölcsője. A sze­cesszió hatása színekben, vonalvezetésben, ornamentikában érinti munkáit, azonban mégsem szecesszió lesz belőlük, hanem a művészre jellemző — minden dekadencia nélküli — szelídség. Stílusát a díszítő­elemek ritmikus ismétlése-változása, a zenei ostinato határozza meg. Dorottya utcai kiállításán legújabb — az előszó írásakor még rész­ben készülő — munkáit láthatjuk. A kiállított ruhák és gobelinek tíz év tapasztalatait összegzik. Anyaguk szerint a ruhák három csoportot alkotnak: selyem-, vászon- és bőrruhák, mindegyik más-más hangula­tot szimbolizál. A selyemruhák misztikus tartalmakat közvetítenek. Maga tervezte, arcnélküli, fekete plüss bábukon láthatók, a tojásdad fejeket indamotívumok díszítik. Az Életfa ruha alján egymásba kapasz­kodó gyökereket látunk, amelyből kétfelé ágazó fa nő ki; a szív felett az életet jelképező nedvdús levelek találhatók, a jobb oldalon, az elmú­lásra utaló száraz ágak. A tompa kobaltkék selyemanyagon az orna­mentikát varrógéppel rajzolta, az életet és a halált összekötő betétrész richelieau hímzéssel készült. A lila ruha díszítése a pókháló selytelmes­­ségét idézi — a pókháló a szimbolizmus kedvelt motívuma volt —, az ultramarinkék ruha mozaikszerű felsőrésze pedig Gustav Klimt zseniá­lisan dekomponált festményeire emlékeztet. A selyemruhák titok­zatosságát a vászonruhák ellen­pontozzák. Az ikonográfia ké­zenfekvő: az éjszaka és a nappal szembeállítása. A misztikum he­lyett itt minden egzakt, világos, az áttört színeken a geometrikus ornamentika az uralkodó. A bőr­ruhák a négy évszakot jelképezik, de ezeken a hangulati tényezők­nél fontosabb az anyagkönnyítés tendenciájának megvalósítása. A Tél homokszínű nappabőrből készült, vörösróka szőrme-appli­kációval, az Őszön már velúrráté­tek találhatók, a Nyár könny­cseppszerű formákkal csipkézett, áttört, a Tavasz anyaga pedig a könnyű velúr. A díszítések kon­cepciója, a sötétből a világosság felé haladó színátmenetek bemu­tatása: a legsötétebb a szőrme, világosabb a hímzés, a legvilágo­sabb a velúr. A ruhákon alkalmazott motí­vumok nagyobb léptékben és sti­lizáltabban jelentkeznek a mesék­ből ismert Ezüst-Arany-Gyé­­mánterdő gobelinsorozaton. Az Ezüst-erdőn az egészen koratava­szi hamvas fenyőfák, pontosab­ban ennek asszociációi jelennek meg, a gobelin zárt, kompakt ha­tású. Az Aranyerdő ritkább, az őszbe boruló nyírfaerdők fénylő sárga színeit juttatja eszünkbe, a Gyémánterdő teljesen áttört, zúz­marától csillogó kopár fák han­gulatát idézi. A sorozat egymást átfogó mélyülő-világosodó szín­gyűrűi jelzik a réteget­ rétegre sar­­jasztó, lüktető növényi mozgást, s ez technikai bravúr is egyben. A gobelinek kissé reliefszerűek, a plasztikus hatást változatos tech­nikával és a különböző színek, anyagok fakturális minőségének felhasználásával érte el a művész. Például az Ezüsterdőn a szorosan egymás mellett álló fatörzsekből sugárnyalábokként nőnek ki az ívelt ágak, s ezek, a szélek felé haladva, fokozatosan síkszerűvé válnak. A leveleket gyapjúfona­lakból, kihagyásos technikával

Next