Mata Attila szobrászművész kiállítása (Újpest Galéria, Budapest, 1986)

26.4.2 MATA ATTILA szobrainak szálkásra munkált felülete a szoboralkotás folyamatának elszántságát és szenvedélyességét, a beragasztott csapolások, ékek a küzdelmességét üzenik. A geometrikus síkok dinamikus kombinációi a formaviszonyok gazdagsága mellett a szerkezetet is hangsúlyozzák, de a szobor tömegén belül feszülő erők harcát is közvetítik. 26.7.1 Apollinaire azt írja: „A szobrászok azonban megengedhetik maguknak, hogy reprodukálják a természet külső formáit a színezés révén megajándékozhatnak bennünket az élet látszatával is. Mégis többet követelhetnek a természettől ezeknél a közvetlen formáknál, sőt elképzelhetnek, felnagyíthatnak, vagy kicsinyíthetnek hatalmas esztétikai élettel teli formákat is - feltéve, hogy ezeknek az igazolása megtalálható a természetben...” Mata Attilánál a szín, a festés csak bizonyos részeken jelenik meg és többnyire úgy, hogy a formát hangsúlyozza abból a célból, hogy a létformát (Hildebrand) intenzív hatásformának éljük meg. Matánál az imitáció helyett az expresszió válik fontossá. 26.7.5. Van egy közkedvelt nézet, miszerint a faragás során a relief-technikát alkalmazva a síktól a formák határait bemélyítve - fokozatosan jutunk el az új minőséghez, a körplasztikához. Az eljárás során a plasztikai egységeknek olyan rendszerét lehet kiépíteni, hogy a különböző nézőpontok egymásnak szükségszerű következményeiként jelenjenek meg és a nézőben is a folyamatos átéléssel egyidejűleg érlelődjenek gondolattá. Mata erősen kötődik a relieffelfogáshoz, de a nézőpontok egymásba kapcsolódásának organikusságát az egymástól elkülönülő látványegységek nem készítik elő. Az összetartozásnak csak a megmunkálás módjával ad kifejezést. A meglepetésre épít,­­ a váratlan, a szokatlan az érzelmeinkre hat elsősorban­­ a gondolati tartalom elrendeződését késlelteti. i. n. Dévényi István: Forgácsok (kézirat)

Next