Farkas Ádám szobrászművész kiállítása (Újpest Galéria, Budapest, 1988)
„A szentendrei művész bronz-, márvány- és faszobrai - és rajzai, szerigráfiái különös izgalmat, furcsa feszültséget indukálnak a befogadóban: az izgatottan hullámzó felületekkel, a gyűrt palástokkal-kérgekkel kapcsolódó zárt, tömbszerű alakzatok, az organikus képződményekre emlékeztető szoborelemek és a mesterséges alakítást sugalló részek mintha egységbe olvadnának, s ugyanakkor mégis: mintha ellentétük feloldhatatlan lenne. És ugyanígy: a hullámmozgást idéző, meg-meghajló, ismétlődő absztrakt formavariációk kompozícióinál a tovafutó áramlást megtörő kemény kereszteződési pontok egyszerre életütközések és lágy érintkezések színterei. A címekkel kiegészülve - „A jövő emlékei”, „Háborús szerkentyű”, „Háborús gépezet” - ezek a plasztikák drámai, tragikus alaphanggal telítődnek. De nemcsak a cím utalja a Farkas Ádám-kompozíciókat szemlélő, a komor kifejezések, a vészterhes atmoszféra világába: vad, kiszámíthatatlan, nyers erők munkálkodnak a felszín alatt, az általuk meghatározott felület és forma, a héj- és testszerveződés bonyolult, talányos tereket és térrendszereket alkot, ívek vicsorognak homorú hajlatokra, domborodások mannak a horpadások felé, kemény testek süllyednek el, vagy emelkednek ki buta önelégültséggel közegükből, s bár szilárd az anyag, rendíthetetlen az állapot, stabil a forma, szabálytalanságában is szabályos a test, és végső soron statikus a tér, mégis mintha mind-mind, minden csak pillanatnyi, ideiglenes volna. Az ideiglenes állandóság ezek Farkas Ádám alkotta barbár, szép ritmusú szobrai, horzsolt harmóniájú rajzai - a századvég még oly messze van - a nyolcvanas évek krónikáját írják.” (Wehner Tibor: Farkas Ádám szobrászművész kiállításának katalógusa, Gödöllői Galéria, 1986) „...Farkas legújabb, napjainkig tartó művészeti periódusának darabjai (A jövő emlékei I IV.). A jövő emlékei I. dombos tájról készült légifelvételre vagy inkább makettjére emlékeztet, egy olyan dombos vidékre, melyben lapos tetejű, kocka alakú házak fúródnak bele, nőnek ki belőle, vagy vájatként jelennek meg a felületén. A jövő emlékei III. pedig egy sziklás tájban omladozó rom képzetét kelti, de míg a sorozat első darabja egyöntetűen zöldesre patinázott, csupán minimálisan fénylenek ki belőle a krómozott kockák, itt nagyobb hangsúlyt kapnak a csiszolt részletek: sárgán csillogó részek tűnnek elő a töredezett matt anyagból, a plasztika alsó részén felpolírozott tükörsima felület tavat idéz. A másik hangsúlyozott elem omladozó épületre emlékeztet, de a szentendrei Duna-parton felállított köszöntőszobor formájára is rímel, csak itt ez a virágforma nem áll, hanem fekszik, és erősebben csavarodik. E munkák - mint ahogy a címük is utal rá - elveszett és rekonstruált kultúrák nyomait hivatottak megjeleníteni, fiktív városok maradványait. Ez a valahol a land artban gyökerező képzeletbeli romokat rekonstruáló archeológiai művészet jelentős irányzata volt a hetvenes évek francia és amerikai szobrászati törekvéseinek.” (Lóska Lajos: Tektonikus formák bronzban. Farkas Ádám szobrairól. Művészet 1987. IX.)