König Frigyes és Lengyel András kiállítása (Miskolci Galéria, 1988)
KÖNIG ÉS LENGYEL Részlet a Szemérmetlen magyarázat próbákból Meglapulunk itt a nyolcvanas évek végén, mint valami bokorban. Mellesleg reménykedünk: talán, nagyjából, biztonságosan takarnak az ágak, talán egy időre észrevétlenek maradhatunk. König és Lengyel természetes szerénységgel és múltszázadi komolysággal foglal helyet a kerti padon, fonott széken, az asztal mellett. Sárgakockás abrosz, köcsög tej, hímzett kenyérruha, zöldhagymaszárak (maradék), stoppolófa, notesz, papírok, csokornyakkendők, szivar, szakszerű figyelem. Különben napos kora nyári délelőtt lehet. Két Csehov Ferenczy Károlynál, reggeli után, két Verne Gyula közvetlenül földkörüli útjuk előtt. Irigyen pislogunk ki a bokor fedezékéből: König és Lengyel szemmel láthatólag otthon van itt, számos tennivalójukra alaposan és méltósággal készülnek fel, és - látni fogjuk - tevékenységi körük széles. Az ismeretlen sarkkörök meghódítása éppúgy nemes kötelességük, mint a vendégeskedés a cári udvari festő műtermének drapériái között vagy a leszállás a tárnák mélyére. Bányászlámpa, földmérőszerszámok, bakancs, földabrosz és górcső; csibuk és bársonykabátka; rejtélyes preparátumok, ismeretlen műszerek, fenyegető és bizalmas gépezetek; csillagképek, kristályok — az atmoszféra lefegyverzően tudományos, szédítően célirányos és felkészült. A sarkokból azonban barna homály szivárog, a régies acélmetszetek vonalhálózata, selymek és bársonyok avittas, meleg por szaga, valami elmúlt - elfeledett visszahívott idő burkolja áttetsző és bizalmas árnyékba a világot. Tévedne, aki díszletekre gondol , kellékekre, utánzatokra, színjátékra, játékra, idézetekre. Vigyázat: itt a legfurcsább az, hogy minden eredeti, és ami még furcsább és még több: azonos önmagával. Az anyag, a stílus, az atmoszféra, a gondolkodás, a képzelet különös súlyát éppen ez az azonosság adja: nem nyílik bennük parányi rés sem, amelybe az idő és a távolság, a más anyag, más stílus, más gondolkodás behatolhatna. König és Lengyel otthona egyszerre tágas és intim; a felhők és a csillagok ugyanúgy részei mint a kerti bútorok, a mágneserejű, különös végtelenségű tér éppúgy, mint a tudós apparátusok; ez a világ zárt és kerek, akár egy varázsgömb, férc vagy lóláb nem lóg ki e pontosan kidolgozott egészből : minőséget a cég (König és Lengyel) szavatolja. Nem véletlen persze, hogy ilyen szokatlan „zárványok” éppen a nyolcvanas évek folyamán alakultak ki, látszólag minden kapcsolat, rokonság, előzmény nélkül, valójában azonban nagyon is megfontolva kötődve láthatatlan „földalatti” tradíciókhoz. Elsősorban a XVI. századi olasz manierizmust, a távolkeleti kultúrák csillagfényű jelbeszédét meg a XIX. század boldog tudományosságát kell említenünk itt, csupa olyan örökséget, amely avantgárd utáni korunkban más területeken is, sokfelé felszínre tört, váratlan búvópatakként. König és Lengyel „zárványai” miközben a dolgokat szétszabdaló idő nem férhet hozzájuk, maguk is benne vannak keletkezési idejük sodrában. Ebből következik legszebb funkciójuk is: megmentenek valamit egy valaha ép, egységes és organikus, titkaival, ismeretlen erőivel együtt is otthonos egészből. Miközben többnyire meglapulunk, lassanként alkonyodik, és az ablakokat - mint Csehov Cseresznyéskertjének végén - végleg beszögezik. Kovalovszky Márta Ha már nem férünk közel a nagysághoz, lopakodjunk minél szorosabban a kicsinységhez. Mire kezünkbe kerülnek a piciny dolgok, oly fáradtak és megviseltek leszünk, hogy boldogan és elégedetten hihetjük: hatalmas utat tettünk meg. Hatalmas utat, mely visszapillantva - olybá tűnhet, mintha vele a nagyságot is megkerültük volna. (Mint a fát a kutya) Nagyság és kicsinység. Mennyire vérünkbe oldódott már ez az elrongyolódott dialektikájú kettősség. Vagy inkább metafizikává csontosodott dualitás. Nagyban a kicsiny, kicsinyben a nagy. Mindez ugyanaz. Friederich König vidáman és ironikusan rekonstruktivizálja az eljövendő múltat, miközben Andrej Lengyel fatálissá gólemizálja az elmúló jövőt. Ugyanannak a vonalnak két végpontján állnak, s szorgosan araszolnak egymás felé. Majszolják, rágják és emésztik az utat, igyekezetük elbűvölő és tiszteletreméltó. Végül összeérintik orrocskájukat, s fordított Janus-arcukon fölfénylik a boldogság: megtalálták a nagyszerű jelent. Wunderkammer a ködkamrában, Frederico König - két társával, Bracellivel és Piranesivel a fejében — óvatosan, talpait alig alig emelve hátrál egy ív mentén a mindenttudó múltból a mindenttudó múltba. Vele egyazon íven, óvatosan talpait alig-alig emelve hátrál Andreas Lengyel - két kartársával, Keplerrel és Kopernikusszal a fejében. Hátrál a mindenttudó múltból a mindenttudó múltba. Hátrálnak a köríven, míg végül összeérintik tarkócskájukat, s valódi Janus-arcukbn fölfénylik a boldogság: megtalálták a nagyszerű múltat. Ködkamra a Wunderkamerben. Hajdú István