XXVI. Szegedi Nyári Tárlat (Szeged, Móra Ferenc Múzeum Képtára, 1988)

Bevezető Lehangoló, feszültségterhes időket élünk mostanában. Másfél évtizede még azt gondoltuk: reális, előremutató kibontakozási képessége van a magyar társadalomnak. Napjainkra viszont tragikus módon összeszűkült a horizont. Súlyosabb, emberpróbálóbb lett a jelen, kilátástalanabbá a jövendő. Nem csoda így, hogy mindenfelé szoroznak és osztanak, összeadnak és kivonnak az emberek. Mert a pénzügyi meghatározókkal együtt ismét csak a gazdaság került a közgondolkodás homlokterébe. És újra csak a kultúra, a művelődés rovására. Ami részben érthető is. Másfelől viszont Vitányi Iván egyik velős gondolatára utalok. Nemcsak az az igazi kérdés, mennyi pénz kell a kultúrára, de az is, mennyi kulturáltság szükséges a gazdaság érdemi működtetéséhez. Ne ijedjen meg az olvasó: nem tévesztettem el a házszámot! Tisztában vagyok vele, hogy a XXVI. Szegedi Nyári Tárlat katalógu­sának előszavát írom. Vagyis lényegében helyben vagyunk — pontosabban a vizuális kultúra szférájában. Márpedig az előbb emlegetett anyagi- szellemi csonkítás minket is érint. Többszörösen is. Hadd említsek egy közeli példát! Korszerű, látványos középiskola épül Szegeden a József Attila sugárúton. Eredetileg úgy volt, mintegy 6—8 murális alkotás is gazdagítani fogja a nevelési intéz­mény megjelenését. Aztán megváltozott minden. Az iskola elkészül ugyan, ám képző- és iparművészeti produkciók nélkül. Mint ahogy ugyanezt a szemléletet erősíti az a tendencia is, amely további kurtítást akar véghezvinni a rajztanítás, a vizuális nevelés rendsze­rében. Hogy miféle szemlélet élteti ezt a folyamtot? Nagyon egyszerű­en azt mondhatnám: itt is a praktikus, anyagi elvű gondolkodásba ütközünk. Ebből a nézőpontból pedig az esztétikai, művészi szem­pontok harmadlagosak. Csakhogy ezúttal egy alapvető elvi, struktu­rális jellegű félreértésről kellene tudomást vennünk. A vizuális kultúra, a vizuális kulturáltság ugyanis korántsem csak az ember esztétikai, érzelmi tartományaira apellál. Több is, mélyebb is ennél. Már Comenius is megfogalmazta: „...semmi sincs az értelemben, ami ne lett volna előbb az érzékekben”.

Next