A labirintus ornamentikája (Pince Galéria, Budapest, 1988)
Szempontok Szirtes János művészetének értelmezéséhez A nyolcvanas évek legelején páratlan gazdagságú, komor és rejtélyes ornamentalizmusával tűnt fel Szirtes János. Festményein és rendkívüli művességgel készített grafikai lapjain a felismerhetetlenség ellenére is ismerős síkformákat apró jelek szövevénye borítja be. Az egymás mellé rajzolt vonalak, szabálytalan geometrikus formák és az egyszerű minták monotóniáját a nyugtalanítóan felvillanó barbár színek vad, zaklatott ritmusa töri meg. A fekete, vörös, ezüst és sötétzöld színes ünnepélyessége gyakran sötét sejtésekkel, nyomasztóan súlyos és szorongató hangulatokkal fonódik össze. A szeszélyes és szertelen, mindenre kiterjedő és mindent magába foglaló, mindent beborító parttalan ornamentalizmus egységbe olvasztja a spontán jeleket, a banális ábrákat, a primitív mimetikus formákat és a dzsungelszerű természet szövevényes, kusza alakzatait. A Szirtes-képen egy labirintus jelenik meg, a maga barbár pompájában, ahol az útelágazásokat ijesztő ékítmények díszítik, s ahol a természeti formák kibogozhatatlanul összekeverednek a fantázia merész és ellenőrizhetetlen képzeteivel. S ebből a megkapóan gazdag, talányosan sokrétű, zavarbaejtően áthatolhatatlan ornamentális szövetből komor méltósággal emelkednek ki a Nagy Motívumok, egy számunkra ismeretlen és titokzatos, teljes mélységében soha fel nem tárulkozó rítus kultikus tárgyaiként. Szirtes János a mai fiatal magyar művészgeneráció egyik legsokoldalúbb képviselője. Helyzete meglehetősen sajátos. Performerként a hetvenes évek legvégének egyik fontos szellemi-művészeti áramlatát, a legmagasabb szinten Hajas Tibor által képviselt drámai, egzisztenciális akcionizmust fejleszti tovább. A magyarországi posztkonceptualizmus egyik legjelentősebb műhelyében, az Erdély Miklós vezette ún. INDIGÓ-csoportban kezdte tevékenységét. Ugyanakkor Szirtes alapvetően és kezdettől fogva vonzódott a műtárgykészítéshez, a művességhez, a festészet önkifejezési formáihoz, s az archaikus kultúrákban rituális jelentéseket is magába foglaló tevékenységként gyakorolt „díszítéshez”. Szirtes számára a kép olyan érzéki-konkrét evidencia, melyben az individuális létélmény színes, materiális, tárgyias alakot ölt. Számára nem létezik a kép testisége és a szellemi üzenet absztrakt tisztasága közötti ellentét. Éppen ezért a képalkotás manuális folyamata lényegi jelentőségű számára. Szirtes János festészete tematikailag szorosan kapcsolódik performanceművészetéhez, melynek központi mozzanata az önmegvalósításért, a dolgok és történések személyes hitelességű létélménnyé való átlényegítéséért, az individuális lét integritásáért folyó küzdelem. A banális események, az apró, tovatűnő, alig észrevehető történések, a triviális dolgok egzisztenciális távlatokba való emelése, a lét és nemlét kérdéskörébe való bevonása teremti meg az esztétika „pszeuda-ritás” tartalmi alap C’est la raison pour laquelle Szirtes se tourne vers les motifs du folklore hongrois, vers les mythes populaires: il y voit une lutte incessante entre l'homme et «le Mal», la clarté et l’obscurité, la vie et la mort, la réussite et l'égarement. Le labyrinthe de Szirtes est pareil au labyrinthe énigmatique de l’existence, dans lequel la richesse exotique et bariolée et le faste barbare pèsent souvent sur nous comme un poids suffoquant, accablant, un poids quasi insupportable; le grand problème du choix. L’art de Szirtes n’a donc rien à voir avec le monde nostalgique’ illusoire du «néo-folklorisme» ni avec «le néo-décorativisme» sans problèmes: les décors puisés par Szirtes dans l’enchevêtrement indénouable de la vie représentent de façon sensuelle la création de systèmes hiérarchiques. Dans «l’art-performance» de Szirtes un rôle capital est attribué» aux mo-: tifs messianiques». Même dans sa peinture on voit apparaître ces motifs fastueux qui nous aident à nous orienter dans cet enchevêtrement et nous indiquent la direction à prendre vers la sortie dans ce labyrinthe énigmatique plein de présages de mauvais augure. Ce sont les motifs «quasi sacraux» tels que «le cerf merveilleux», «l’arbre de la vie», la source intarissable à la force magique, la croix du Christ ou «les masques» destinés à symboliser le mystère de la transsubstantiation de l’homme condamné à vivre une seule vie, la possibilité de la rédemption par l’esthétique-même. La force convaincante de l’art de Szirtes, son humour spécial et son sérieux, sa richesse en sentiments et en images pittoresques découlent d'une conception ambivalente du mythe; conception comprenant à la fois des puissances primitives et des forces inébranlables, des pouvoirs sacraux et des luttes barbares et sanglantes. Sous cet aspect l’interprétation de la peinture de Szirtes se rapproche de l’interprétation des mythologies individuelles. Les peintures de Szirtes sont des spectacles suggestifs. Sa conception de l'art est déterminée par l'individualité de l'image. Les couleurs vives, les rythmes barbares et trépidants caractérisant ses images dénotent une force primitive. Son art se caractérise à la fois par l'expressivité et la richesse décorative, la morosité angoissante et l’humour caché. La richesse sensuelle inépuisable de cette peinture, la saturation affective propre aux archaïsmes contribuent à exprimer de façon dramatique les problèmes existentiels affrontés par l’individu. L’ornementalisme dans la peinture de Szirtes fait éclater les limites extrêmes de l'enrichissement du sens. Loránd Hegyi