Győrbíró Enikő keramikusművész (Csepel Galéria, 1989)

Szádvári Lidia V ' ' 1 - - 1 LlfCT 4 ' [ *'* jfl ' Btm . Győrbiró Enikő divattervezői tanulmányokat folytatott, de nem ezen a pályán indult el. Egy hollóházi üdülés hozta a fordulatot életébe. A porcelángyárban kezé­be nyomtak egy porcelánfigurát. Ekkor határozta el, hogy keramikus lesz. Otthagyta jól fizető állását, szakkörökbe járt, hogy elsajátíthassa a szakmai fogásokat. A többit már a tehetség, s a fantázia, no meg, az immár évtize­des gyakorlat teszi hozzá szobraihoz. Mindegyik figurája, legyen az esernyőt tartó hölgy, anyja szoknyájába ka­paszkodó kislány, vagy olvasó nőalak más és más, de mindegyikük szeme kéken és derűsen ragyog, kedvességet, harmóniát árasztva magából. Győrbiró Enikő, divattervezői ismereteit kamatoztatva, nagy gonddal ter­vezi meg a ruhaanyagok esését, fodrainak könnyed játékát, a ruhadíszek elhelyezését. Az anyag úgy formálódik keze alatt, mint egy lágyan eső kelme. Mindez, csakúgy, mint a szobrok fejének és karjainak elhelyezése, tartása, mozgást, lendületet kölcsönöz álló szoboralakjainak is. Visszatérő témája az anya-gyermek kapcsolat megjelenítése. A művésznő — saját gyermek híján — ekképpen varázsol népes családot maga köré. Saját maga kísérletezte ki hogyan lesz szép míves a darab. Ha dolgozik, megszűnik számára a külvilág. Az a tudat élteti, hogy ebben az egyre ridegebb világban műveivel örömet szerezhet az embereknek.

Next