Győrbíró Enikő keramikusművész (Csepel Galéria, 1989)
Szádvári Lidia V ' ' 1 - - 1 LlfCT 4 ' [ *'* jfl ' Btm . Győrbiró Enikő divattervezői tanulmányokat folytatott, de nem ezen a pályán indult el. Egy hollóházi üdülés hozta a fordulatot életébe. A porcelángyárban kezébe nyomtak egy porcelánfigurát. Ekkor határozta el, hogy keramikus lesz. Otthagyta jól fizető állását, szakkörökbe járt, hogy elsajátíthassa a szakmai fogásokat. A többit már a tehetség, s a fantázia, no meg, az immár évtizedes gyakorlat teszi hozzá szobraihoz. Mindegyik figurája, legyen az esernyőt tartó hölgy, anyja szoknyájába kapaszkodó kislány, vagy olvasó nőalak más és más, de mindegyikük szeme kéken és derűsen ragyog, kedvességet, harmóniát árasztva magából. Győrbiró Enikő, divattervezői ismereteit kamatoztatva, nagy gonddal tervezi meg a ruhaanyagok esését, fodrainak könnyed játékát, a ruhadíszek elhelyezését. Az anyag úgy formálódik keze alatt, mint egy lágyan eső kelme. Mindez, csakúgy, mint a szobrok fejének és karjainak elhelyezése, tartása, mozgást, lendületet kölcsönöz álló szoboralakjainak is. Visszatérő témája az anya-gyermek kapcsolat megjelenítése. A művésznő — saját gyermek híján — ekképpen varázsol népes családot maga köré. Saját maga kísérletezte ki hogyan lesz szép míves a darab. Ha dolgozik, megszűnik számára a külvilág. Az a tudat élteti, hogy ebben az egyre ridegebb világban műveivel örömet szerezhet az embereknek.