XI. Őszi Tárlat (Sopron, volt Megyeháza díszterme, 1990)
ELŐSZÓ Sopron polgári hagyományai között külön rang illeti a lassan évszázados múltú Képzőművészeti Kört. A halhatatlan patrióta, Csatkai Endre vélekedése szerint, ,,a Kör olyan meder lett, amelyben szélesen hömpölygött a város művészeti élete, minden művész tag volt és minden műbarát ott talált társakra”. Rögtön tegyük hozzá, a folyóágy — a törvényeknek engedelmeskedve, — hol összeszűkült, hol kiszélesedett, forrásai egyszer bőven zubogtak, máskor vékony csurgóvá gyérültek, mígnem a központosító önkény végképp elzárta a helyi kútfőket. Igaz, kínált helyette különféle társulásokat, irányíthatatlan tömegszervezeteket. Ám, az idő könyörtelenül ítélt ezek élettelensége felett, míg a mélyben búvópatakszerűen csobogott az újjászületés reménye, az összetartozás vágya. Ma ismét él — éledezik!? — a Képzőművészeti Kör. Szervezői kedvező történelmi pillanatot ragadtak meg: a nagy művészcsoportosulások válságba kerültek, forgószélszerűen széthullottak s sorra alakulnak kisebb egyesületek, támadnak fel régi egyletek, körök. A jó hagyományokban, a polgári tenniakarásban rejtőzik annyi erő, amely képes lesz az egyetemes értékeket is integráló pezsgést VORWORT Unter den bürgerlichen Traditionen der Stadt Sopron gebührt eine eigene Rolle dem dortigen Kreis der bildenden Künstler, der sein hundertjähriges Jubiläum nähert. Inder Meinung des unvergesslichen Lokalpatrioten, Endre CSATKAI „wurde der Kreis wie ein Flussbett, in dem das Kunstleben der Stadt weit wogte, wo alle Künstler Mitglieder waren und alle Liebhaber Gefährten fanden”. Man soll dazu hinfügen, dass sich das Bett — wie es von Naturgesetzen vorgeschrieben ist — einmal eingeengt hat, dann breiter wurde, die Quellen brausten einmal reich, dann wurden sie dünner, bis die lokalen Quellen von der zentralisierenden Macht endgültig abgesperrt worden sind. Es ist zwar wahr, dass anstelle dessen verschiedene Verbände, unlenkbare Massenorganisationen angeboten wurden. Die Zeit brachte doch ein erbarmungsloses Urteil über deren Leblosigkeit, und inzwischen murmelte in der Tiefe die Hoffnung der Wiedergeburt, die Sehnsucht nach Zusammengehörigkeit. Heute lebt er wieder, — lebt allmählich auf? — der Kreis der bildenden Künstler. Die Organisatoren haben ein glückliches Moment der Geschichte benutzt: die grossen Künstlerverbände befinden sich in einer tiefen Krise, sie zerfielen wie im Wirbelwind und die eine kleinere Gesellschaft wird nach der anderen gegründet, alte Kreise, Vereine erwachen. Es gibt genug Kraft in den guten Tra-