Antonio Violano szobrászművész (Vigadó Galéria, Budapest, 1991)
napjaink életébe, hogy kezében tartja egy részét annak a titoknak, amit egy művésznek kitartóan kell keresnie saját kultúrája forrásánál. A jel, vagyis a remek, folyamatos és biztos vonal révén, ami papíron végigkísérte ennek a szobrászatnak a kibontakozását, a művész eljutott a már korábban ábrázolt képek természetes evolúciójáig. És a szintézis, ez a visszafordíthatatlan folyamat, apránként elfedte a könnyen felismerhető formákat, a fantázia pedig táplálkozott belőle. Azok a formai megoldások tehát, amelyeket jelenleg Violano kipróbál és megvalósít, nagyon hosszú kísérletezés eredményei. Ezt pedig mindenekelőtt a nagy és komoly igyekezet ösztönzi, ami mindig is hathatós segítség volt mindazoknak, akik hosszú utat szándékoznak megtenni. Mario Luzi: Kedves Violano, köszönöm, hogy tájékoztat művészetének legújabb fejleményeiről. Ezek művészetének mélyreható ismerete nélkül is bátran állíthatom - biztos fejleményei a legalább annyira ígéretes premisszáknak. Sosem észleltem, hogy tétovázott vagy vészesen ingadozott volna, miközben a tömör formák, mondhatnánk a testszerű testek bátor és ünnepélyes, de sosem gőgös hangoztatásától affelé haladt, hogy a belső mozgatóerőt immár a modelltől szabadon létező és a körülményektől független ritmus és arány képezzék: ezek pedig kizárólag a belső idő törvényének alávetve annak, amit az 50 évvel ezelőtti esztétika ,időtartam-nak nevezett- meg tudnak sokszorozódni. Látom, hogy önben sosem szűnt meg a szintézisre való határozott törekvés, ami a plasztikus ihlet biztos jele, valamint a forma anyaga iránti konkrét szerepe, amit az anyaggal együtt közvetít a nézőnek. Én úgy vélem, hogy azon az úton haladva, amelyen ön bátran, de nem megfontolatlanul jár, messzire juthat, és hogy nem fog eltévedni a hóbortos elképzelések és a tapogatózó kísérletezések sűrű erdejében. Minden jót: Mario Luzi ANTONIO VIOLANO Antonio Violano bemutatására sok mindent elmondhatunk: Firenzében született 1940-ben, műterme is ebben a városban a dei Della Robbia utcában található; beszámolhatnék hosszú egyesült államokbeli tartózkodásáról, ahol különböző kiállításokat rendezett, vagy a párizsi Nemzetközi Szobrászbiennálén való részvételéről a Rodin Múzeumban, ahova többször meghívták és az esetek többségében az egyetlen olasz résztvevő volt; vagy felsorolhatnám számos monumentális vagy közcélú munkáját, mint a firenzei Savonarola téri templom főoltára számára készített Szent Ferenc... Folytathatnám ennek a rendkívüli szobrásznak a méltatását úgy, ahogyan azt a kritika mindig megteszi... De műveinek felsorolása inkább valamilyen élet magini rappresentate ieri. E la sintesi, processo irreversibile, ha coperto a poco a poco le forme facilmente intelleggibili; e lafantasia vi hatrovato alimento. Le soluzioniformali ehe oggi Violano va studiando e realizzando honno donque un cammino assai lungo sugli itinerari della ricerca. Hanno sopratiutto laspinta di un impegnogrande e serio, il validissimo aiuto di sempre per chi intende percorrere molta strada. Mario Luzi: Caro Violano, la ringrazio di tenermi al corrente degli sviluppi della sua arte. Sono, laconoscenza ancora imperfetta del suo lavoro non m'impedisce di rendermene conto, sviluppi sicuri daaltrettantosicurepremesse. Non honotatotitubanze né ondeggiamenti pericolosi nel suo avanzare da una conclamata - ma solenne, non tracotante, - massivité delle formée, potremmo dire, corposità dei corpi a una più interna appropriazione del motivo animatore corne ritmoe numero liberati della servitù al modello e autonomi rispettoallacircostanza:capaci, dunque, dimoltiplicarsi secondo la sola legge imperante del tempo interiore, diquellache l’esteticadicinquantaannifachiamava«ladurata». Ciö ehe certamente non le è mai venuto meno è, vedo, il senso prepotente della sintesi; sicuro indizio di vocazione plastica: e l’amore concreto per la materia dellaformache si comunica, insiemecon laformastessa, all’osservatore. Mi sembra proprio che la via che lei sta coraggiosamente manón awenturosamente percorrendo possa portare lontano e non smarrirsi nella boscaglia dellacervellotiche intenzioni e degli esperimenti fatti a tentoni. Perciö saró sempre curioso di vedere il seguito. Stiabene, Mario Luzi ANTONIO VIOLANO Moltes coses es podrien dir d’Antonio Violano, ara, perdonar-loaconèixerentrenosaltres: com que va néixer a Florència l’any 1940 i que té el seu estudi a la Via dei della Robbia; podria explicar de la seva llarga estada als Estats Units, on va realitzar diverses exposicions, o la seva participació a la Biennal Internacional d'Esculturade Paris, alMuseu Rodin, durant tres convocatöries, essenten alguna d ’elles l’únic italiá convidat a participar-hi; o podrien enumerar-se les seves nombroses obres de típus públic o monumental que harealitzat, com el Sant Francesc de l’altar major de l'església de la placa Savonarola de Florència... Corn podria seguir contant les seves excellències -contades per tota la crltica en tot moment-corn a extraordinari treballador de la ped helyrajzát adná anélkül, hogy a szobrászatáról beszélnénk. Antonio Violano életművét elemezve könnyen belátható, a szobrásznak a hatvanas évek közepén bekövetkezett stílusváltása, amikor a figuratív kifejezésmódról átvált az absztraktra: az emberi test lényeges vonásainak ábrázolását egy olyan organikus formai kivitelezés váltja fel, amely eleinte az emberi test felépítésével rokon vonásokat hordoz magán, későbbi művei viszont elvesztették minden formai vonatkozásukat. Kétségtelen, hogy olyan váltásról van szó, amely minden megfigyelőnek azonnal feltűnik. Ha azonban mélyebben elemezzük ennek a művészetnek az életművét, látjuk, hogy az alapvető jegyek azonosak minden megnyilvánulásában. Vario Sabatelli, a művész 1970-es monacói kiállítását követően a forma,finomságáról beszélt, amely nem csökkentette a művek kifejező erejét. Paolo Castellucci a 1976. évi firenzei kiállítást követően a műveit szabályozó tökéletes geometriáról és az egyensúly racionális értelmezéséről beszélt és mindezt a figuratív munkáiról mondta. Geno Pampaloni az 1982-ben Firenzében rendezett kiállítást követően kihangsúlyozta az anyagnak a formával történő nagy rátörő szimbiózisát, amelynek segítségével a szobrász kivitelezi a darabját. Megítélésem szerint Antonio Violano szakmai pályafutásának különböző szakaszában elhangzott jellemzők általános érvényűek: a firenzeiek szobrászatát minden időben annyira jellemző forma,finomságát mindig megtaláljuk műveiben ugyanúgy, mint a kompozíció kiváló geometriai szabályozásának gyümölcseként az egyensúlyt úgy találjuk, hogy az anyag és a forma mindig a legmegfelelőbb módon olvad egybe. Mindez általánosan érvényes, mert Antonio Violano hű marad életművének e lényeges tényéhez. Ez az oka annak, hogy a tömeggel való bánásmód olyan nagy szerepet játszik. Ebből a szempontból a művész klasszikusnak számít, mert behatol a szobrászat évszázados problémáiba és értelmezési köreibe. Forrásai a klasszikus forrásokkal azonosak. Már többször hangsúlyoztuk, hogy Antonio Violano figuratív művei magukon hordozzák az etruszk szobrászat múlhatatlan értékeit. És amikor ezt mondjuk, akkor néhány látszatformai aspektusra, és ki tudja, hogy nem első helyen, a tömeg azonos értelmezésére hivatkozunk. G. Pampaloni, kritikus, aki a szobrászról a legmélyebb gondolatokat fogalmazta meg, a '80-as évek elején azt írta, hogy Antonio Violano egy álnonfiguratív szobrász, mert a célja lényegében mindig a valóság ábrázolása volt. Én viszont megkockáztatom azt a véleményemet kifejteni, hogy Antonio Violano az évek során egy hamis figuratív szobrász volt, mivel a férfiak és a nők, amelyek bizonyos testhelyzetből szemlélnek bennünket, és amelyek egy reménykedő és ironikus létet egyesítenek magukban, csak alkalomként szolgálnak az anyag elrendezésére és megmintázására. Mint minden jó toszkán művész Antonio Violano is tudja, hogy a szobrászatban nem a stílus, hanem a tömeg meghatározása a lényeges. Francesco Miralles ra... Perö tot aixö només ens aproparia a la geográfia biográfica d'aquestescultor, deixant marginadal’escultura. Qui analitzi l’obrad’Antonio Violano es donarà compte de qué, cap a mitjan dels any s setanta, l'escultor fa un canvi de llenguatge i passade la figurádé a I 'abstracció: passa de realitzar unes figures humanes en les que només es busquen els frets essencials a realitzar unes obres de formes orgàniques, primer més lligades a l’estructura del cos humà, més tard allunyant-se de canvi, d’un canvi que l’espectador nota de bones a primeres. Perö si analitzem més a fons l'obra d’aquest artista veurem que les connotacions essencials són permanents en totel seu fer. Vaifro Sabatelli, arran l’exposiciô que I ’artista vafer a Munie l'nay 1970, páriává de la „gentilezza' del modelât que no feia perdre pas força a les sevesobres. Paolo Castellucci, arran l’exposiciô quevafera Florèncial’any 1976, parlavasel sentit rációnál de l’equilibri i de la perfecta geometria que regula les seves composicions -i aixô ho deia de les seves obres figuratives- Geno Pampolini, arran l’exposiciôquevarfera Florència l’any 1982, subratllava l’ambiciosa simbiosi de laformaambla matériaambquè l’escultorduia a terme les seves peces. Si bé ens fixem, aquestes caractéristiques, anunciades en difernts moments de la trajectôria professional d’Antonio Violano, són vàlidesper qualsevol moment: sempre trobem en les seves obres la „gentilezza" del modelât, que tant caracteritza l’escultura dels florentins de tots els temps; sempre trobem en les seves obres l’equilibri, fu it d’una excel lent reguláció geomètrica de les composicions; sempre torbem que la forma i la matéria es fonen de la manera més adequada. Tot aixó és vàlid en tot moment perquè Antonio Violano roman foman fidel al fet essencial de la seva obra. I allô essencial és el tractament del volu. En aquestaspecte, l’artistaésunclàssic, perquè s’endinsa en els problèmes i plantejaments de l’escultura al llarg dels segles. I les seves fonts són les clàssiques. Ja s’ha subrallat que Antonio Violano, en les seves obres de representac iô humana retenia una remota momoriade l’escultura etrusca. I quan e.s deia aixô es referia tanta uns aspectes formais de semblances com -i potser en primer Hoc- a una mateixaconcepció del volum. G. Papolini —potserelcriticque ha dit coses més profundes sobre l’escultor-escrivia acomencaments dels anys vuitanta que Antonio Violano era un fais nofiguratiu, perquè en qualsevol moment en el fons, sempre al ludia la realitat. Jo m’atreveixo a dir que Antonio Violano, al llarg dels anys, ha estât un fais figuratiu : perquè els seus homes i dones, queenscontemplen des d'unes posture i presèneies que barregen una confiada i iron ica existèneia, no són sinó un pretext per ordenar i configurar la matéria. Com a bon artista toscà, Antonio Violano sap que allô essencial,a l’escultura, noés l'estil, sinó la determináció delvolum. Francesc Miralles VIGADÓ GALÉRIA Budapest, V. Vigadó tér 3. 1991. ÁPRILIS 26 - MÁJUS 12 Fekvő nő: Trani-i márvány 1975. 25x46 31 Antonio Violano SZOBRÁSZMŰVÉSZ