Iványi Katalin festőművész kiállítása (Vigadó Galéria, Budapest, 1991)

Iványi Katalin művészetéről Álom és ébrenlét határán, konkrét és elvonatkoztatott között, érzelmesség és irónia érintkezési pontjai fölött lebeg Iványi Katalin művészete. Fáradt rózsaszín és fekete, halk almazöld és mély barna színek terében játszódnak le azok a villanások, azok az áttűnések, amelyekben e festészet lényegére ismerünk. Mint a modern művészek közül sokan, Iványi Katalin sem szeret címet adni képeinek — hiszen egy te­remtő folyamat részei. Nekünk, nézőinek, azonban a ráismerés egyik-másik motívumra segít eligazodni a művek közt, amelyek ezeket a motívumokat ismételten feldolgozzák, más-más környezetbe helyezve újabb s újabb összefüggésekben mutatják, további jelképes tartalmakkal gazdagítják. A korai festmé­nyeken, azoknak a múltba visszamerengő hangulatához illően, ilyesfajta sejtelmes éberálomképek vol­tak a Régvolt hölgyek, a Régvolt vasárnapok, a Gyermekkor és a Búcsú, a bohócfigurák, a mutatvá­nyosok, körhinták, konfliskocsik, léggömbök, nagy kalapok, fátylak... Dátumot sem szeret írni elké­szült munkáira Iványi Katalin, talán, mert részben ezekkel együtt, részben ezekből következően kelet­keztek a még távolabbi múltba visszatekintő művek, a Siralmak könyve, a Történelem, a Középkor, a Hódolat Dávid királynak, a Kelta legenda, az Indiai legenda, olvadó színeikkel otthonosak a múlt mé­lyebb rétegeiben. Ritka egységesen árad ez az életmű. Akár olaj­festékbe mártja ecsetjét, akár pasztellkrétával dolgozik, netán a monotípia vagy frottázs létrehozásának eszközeit tartja a kezében, esetleg tépett, vágott papír­darabokat ragaszt kolázzsá — Iványi Katalin mindig önmaga. Legutóbbi sorozatának alapja gyűrt se­lyempapír, arra fest néven nehezen nevezhető, líraian absztrakt látomásokat. Amikor képei közt nézelődve, egy-egy műnél megállva, arról beszélgettünk, milyennek látja a világot, ezt mondta: „Az élet egyáltalán nem reális. Csak mi próbáljuk úgy felfogni. Az élet tiszta szürrealiz­mus.” Ennek a világlátásnak felelnek meg képein az alvadt vér vörösen végigcsorgó fehérek, a tört ké­kek és a légies lilák, a lisztes felületek alól elősejlő frézek , s olykor a vászon vagy a dekk­ nyers alap­anyaga, mint ironikus meglepetés. EMBER MÁRIA

Next