Gaál Tamás (Budapest/Jászberény, 1992)/1993
Gaál Tamás 1988-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán szobrász szakon, indulása tehát a magyar képzőművészetben az 1980-as évek elejétől jelentős szerepet játszó new wave kifejezésmód utáni periódusra esik. Ő már a kilencvenes évek művésze: a zaklatott, expresszív formák helyett nyugodt, konstruktív formákkal dolgozik. Konstruktivizmusa azonban mégsem a honi szobrászatunkat már huszonöt éve meghatározó újkonstruktivista - minimál stílushoz kötődik, hanem a forrásokhoz, a század tizes éveinek orosz konstruktivizmusához. Ezért tehát Gaál alkotásmódját nem a geometrikus formák - kocka, téglatest, hasáb stb. - végletekig való leegyszerűsítése jellemzi, mint az újkonstruktivistákét, hanem a térben való szerkesztés, építkezés. Munkáin a konstruktív kubisztikus formák szinte szervesen kapcsolódnak egybe, miközben a szobrokon tömbszerű, zárt és vázszerkezetre emlékeztető nyitott alakzatok váltják egymást. Ha ezeket a jellegzetességeket konkrét alkotásokkal is illusztrálni akarjuk, elmondhatjuk, hogy Gaál Tamás pályája első szakaszában emberi testet, testrészeket igyekezett - sikerrel - geometrikus konstrukciókká redukálni. Ezek az 1988 táján született kompozíciók, bár címük az emberi testre utaló - PORTRÉ II, 1988, ARC, 1989 -, önmagukból építkező szuverén nonfiguratív szobrok. Elemeik dőlnek, elvékonyodnak, szétválnak, de soha nem állnak derékszögben. Ez a szerkesztettség és építettség van amikor együtt jelentkezik rusztikus szinte már újhullámos fafelületekkel ( PAJZS, 1989, ARC, 1989 ). E szobrokon az elnagyolt, fűrészfogaktól barázdált felületű faelemet szinte abroncsként tartja össze a vörösréz vázszerkezet. Ezáltal nemcsak a különböző faktúrák - rusztikus, sima - és más anyagokréz, fa - ellentétére épül a kompozíció, hanem a nyitott és zárt formák ellentétére is. 1990 körül azután új elemmel bővült a művész kifejezésmódja: szakított a hagyományos körplasztika formával és térben kezdett el építkezni, elkezdett teret szervezni. Ezek az environment jellegű vas- és kőszobrok sokszor szinte embermagasságból, a kiállítóterem függőleges falától indulnak el és egy szabálytalan negyedkört leírva érnek a padlóra ( TESTEK IV, 1991 ). A térszervezésnek a legszebb példája azonban az a több elemből öszszeállított kompozíció, mellyel ez év tavaszán találkozhattunk a Germinations 6 című tárlaton a Budapest Kiállítóteremben, és amely a jelen kiállításon is bemutatásra került. Gaál Tamás legfrissebb, 1990 és 1992 között készített munkáit láthatjuk a bemutatón, egy olyan művész plasztikáit, aki a modern magyar szobrászat egyik meghatározó irányzatában, a konstruktivista kifejezésmódban tud újat és egyénit létrehozni, ezért jelentősek szobrai. Lóska Lajos