Zsennyei Műhely Beszámoló a XV. Nemzetközi Ipari Formatervező Műhely Tanácskozásáról (Zsennye, 1992)
ЕШЖШН, 1992 ELŐSZÓ A Zsennyei Műhely szimbólumának, az ezeréves mocsári tölgynek a törzsén alig észrevehető apró hajtás zöldell. Nem véletlenül került oda, aki megrajzolta, a jövőre is gondolt, nem csak a jelenre, nem csak saját generációjára. Az 1922-ben tizenöt éves műhely alapítói és vendégei sokat beszéltek a jövőről, a fiatalok bevonásáról, arról, hogy 1993-ban legyen Junior Zsennye is, ahol a világ főiskolai hallgatói találkoznak. Alakítsák ki maguk műhelyét, s ha van kedvük, vegyék át a hagyományokból azt, amit értékesnek tartanak. Talán az ökológiai szemléletet, a természet tiszteletben tartását, a tiszta anyagok iránti vonzódást, a megsemmisíthetetlen szeméttől való irtózást. A környezet megóvásának vágyát, amely Magyarországtól Dél-Afrikáig egy táborba gyűjtötte ismét Zsennyén a formatervezőket. Az út elején tartunk még - mondta a Holland Kulturális Minisztérium design osztályának vezetője. Hiú remény azt hinni, hogy a sors a következő generációt már megszabadítja a környezet lassú pusztulásának rémképétől - tesszük mi hozzá. A katasztrófa-design, a túlélést segítő tárgyak tervezése, a szent iratok üzeneteinek nyugtalan kutatása védekezés a világ kiszámíthatatlanságával szemben, ezek a témák nem véletlenül tértek vissza többször is a zsennyei előadásokban, s ettől a fertőzéstől már a fiatalok sem mentesek. A biztos bizonytalanságával kísérletező belga és holland formatervezők - akiknek tárgyai használat közben átalakulnak, szétesnek, - egyfajta tagadást fejeznek ki a létező tökéletlen világgal szemben. Alkotóik idegrendszerében ott bujkál a távoli háborúk miatti riadalom, a háborúké, amelyek a technika fejlődése folytán ma már kivétel nélkül a szomszédunkban zajlanak. Vagy csak belemagyarázás lenne mindez, s egyszerűen arról van szó, hogy az új generáció játékos kedvű, munja már elődei kiszámítható, hasznos tárgyait, ezért szívesebben tervez használhatatlan szekrényt, lukas bögrét, amelyikből kifolyik a víz. Idegeik kiváltják az izgalmat, a változatosságot, teremtenek hát maguknak egy szórakoztató külön világot. Lám ez is egy magyarázat. Mégis valószínűbb, hogy mindannyiunkban ott lappang a félelem, amely arra késztet bennünket távoli földrészek lakóit, hogy szorosabban fogjuk egymás kezét, és megpróbáljunk közösen tenni valamit. Eközben pedig reménykedünk a jövőben, az ifjúságban, az ökológiai designben, s bízunk benne, hogy a zsennyei tölgy friss zöld hajtása egészségesen felnő. Tamás Mihály