Andreas Oldörp kiállítása (Liget Galéria, Budapest, 1993)
1. Mint tudjuk, az epigon műveket is vagy pénzért, vagy éhkoppért, vagy hóbortból (pl. a ráérő idő tartalmas kitöltésére, időm múlatása, tehetségem elfecsérlése az időben stb.) szokás csinálni. Ez egyúttal az Ajánlások (ld. 1.számi) 5. pontjának a megértéséhez is mankó. 2. Szoktak aztán epigont csinálni szeretetből kifolyólag. Vagyis szeretett szerzőt, művet tódítanak, folytatnak Nem mulaszthatom el e pont végén, hogy utaljak az anyanyelvem nyelvszokásainak epigonságára: az önzés, mint az emberi méltóbbság kifejezése, tukmálása a nyelvszokás által. Tudjuk, hogy a katolikusok tegezik az Istent. A franciák a századelőn még magázták Istent. Hogy a hugenották is-e, azt nem tudom. Az ,, ön” szót Széchenyi találta ki, és a kor társadalma tukmálta. Na mindegy is lenne. Hanem itt maradt a barokkból az a mondat is, hogy „ szeretem a sört”, stb. Ha jól rémlik, az angol nem azt mondja, hogy I love the Coke. Mármint nem a hétköznapi nyelvben. Az, hogy szeretnék elmenni vidékre, nos, ez a mondat egyedül a barokk-magyarban van a szeretet szóval kifejezve, az átlagosan ismert nyelvek közül. 3. Na már most, amikor azt mondjuk, hogy a szocreált és az avantgárdot azért csinálták, mert a megrendelők szerették a szocreált, a Somogyi-reált, a Varga-reált,,,, akkor megtévesztő a magyar nyelv. A biblia szerint a szeretet sok bűnt eltakar. (Jakab levél). A megyer nyelvben pedig a szeretet szó talán még több bűnt eltakar. „ szeretem a szocreált” mondatban a szeretet szó eltakarja azt, hogy a szeretet ürügyén kiirtok minden mást, amit nem szeretek. Ennyit a későbarokk nyelvemlékeinkről, nem indokolatlanul elrejt. 4. Szerencsés korba születtem. Egyszerre akár kétszázféle divatos, vagy divatellenes ügyhöz csatlakozhatok. Egy évszázada sivárabb volt az eshetőség. És itt teszi az epigon a cszmába dugott kezét az asztalra. A kb. 200 divat egyikéből szeretetből vagy kifizetődőségből kivehetek egy művet, vagy szerzőt, és beledolgozhatom bármelyik divatba. Pl. Vasarelyhorrorba, vagy giccsbe, satöbb. Vagy daista impresszionizmus. Itt ülök, és kecsegtetlek titeket lenyúlhatóakkal, ti meg engem, és közben, vagy előtte vagy utána (is) szereljük a csokit. Ha gazdag lennék és mecénás, bizony mondom néktek, hogy rögvest eltalálnátok a gyöngémet. Egyből tudnátok, hogy mely ötletekre bukok, így meg csak ízlelgetjük egymás vonzalmait. Fitymáljuk, na. Nem sok nyelv lehet, amelyen büntetlenül le lehet írni, hogy arcizmaiddal úgy húzogatod az arcodat, mint valami fitymát. Fitymálsz engemet, na. De ugyanezt le lehet írni büntetlenül egy miniszterelnökről is, ha a parlamenti büfében fitymálkodik a választékon. Szóval, most már nyugodtan leírhatom, hogy eddig nekem csak a magam javaslatai teccettek, meg a Nagy Attiláé. Ja, és a Robié.