Képfelbontás (Műcsarnok Palme-Ház, 1993)

MŰCSARNOK PALME-HÁZ 1993. FEBRUÁR 12-MÁRCIUS 14. BUDAPEST XIV., OLOF PALME SÉTÁNY 1. TELEFON: 122-7405 FAX: 122-3235 TERV: BÁRD JOHANNA FELELŐS KIADÓ: KESERŰ KATALIN, IGAZGATÓ FOTÓ: LÉVAI JENŐ, SULYOK MIKLÓS PAUKER NYOMDA KFT. A XX. század kezdetével, de Duchamp óta rendszeres ritmusban a festészet végét hirdetik. A minimalista, konceptuális, installációs, arte povera irányzatok után a 80-as évek elején újból felvirágzott Európában és Amerikában a festett kép, mintha csak azért, hogy újból felkelthesse elmúlásának hitét. A mindenkori újbóli "kép az utolsó kép után" változatlanul a vizsgálat tárgya marad, még akkor is, ha a művészet elmélet­ek helyét címszavakban deklarált kiállítási koncepciók töltik be. A mindent magyarázó elmélet helyett, Expressiv", "Reduktivismus" "Nyitott kép", "Oszcilláció" és egyéb címszavak árnyékában a rendező művé­szettörténészek igen becsületesen és szellemük kreatív erejét alaposan latba vetve rendszerint sikeres közös nevezőt találnak az igen sokrétű, sokféle stílus- és izmus-sokadalomban. Így az általuk javasolt, jobbára fiktív gyűjtőfogalom egy-egy metszetként sorolni tudja, egyneműsíti az amúgy karakterükben különbö­ző, alkalmasint ellentmondó, de a kor szerint párhuzamos, avagy egymást követő képzőművészeti jelenségeket. E kiállítás a "Képfelbontás" címet kapta, e sorok­­róla (és a kiállítás rendezője) nem dicsekedhet eme cím szerzőségével. A címet kapta, de a cím tartalmát kiadó művészeket ő válogatta. Kirekesztette e fogalom képen belüli repetitív, így a képen ilyenként túlterjedő értelmét, igen szűkösnek és nem túl szerencsésnek ítélve azt, és elvetette a didaktikus, lineáris értelmezést, ami objektivizáló képbontással, multimédiális video-hologrammal "fejlődést " il­lusztrál. A kortárs magyar képzőművészet hét prominens tagjára esett a választás, kikre jellemző, hogy nehezen sorolhatók irányzatokhoz, hogy közlendőik igen nagy spirituális szelekció: személyes esztétikai értékelés, felbontás eredményei képek, illetve a kép­fogalom festményen túli értelmében szobrok is, így, hogy közös bennük a személyes egyetemest értékelő, s eme személyes bontottból létrehozott nagy minőségű "kép". A képfelbontás és összerakás primer kompozíciós közbelépés a kép/objekt létrehozásakor, a viszonyítási rendszer csak az időfaktor ismeretében határozható meg, így az, hogy az alkotási folyamaton belül mikor analízis és mikor szintézis, a néző számára ismeretlen marad. A képfelbontás komplex módszer, mely a kompo­zíciók tartalmi struktúráját gazdagítja. A képfelbontásból eredő két vagy több képi rend alkalmazása, alá- vagy mellé­­rendelése a művekben jelenlevő és így azokat végső soron összekötő specifikus tartalmi töltést eredményez. A képfelbontás a primer szerkezetelvűség megnevezé­séből eredő fogalmi magyarázat. Baranyay András és Gémes Péter eszköze, de nem célja a fotográfia, tudatosan elkerülik a fotográfiával szemben állítható kompozíciós és technikai minőségi igénye­ket, így a fotográfiailag előállított kép egy újabb rendszernek alapeleme lesz, amit egy újabb beavatkozás tesz végérvényes képpé. Baranyay András (­1939) képeinek tárgya a kéz. Fekete/fehér fotók: a csende­sen nyugvó, összekulcsolt vagy legfeljebb bemozdított, de minden heves gesztustól mentes kéz, akár önarckép, akár önvallomás, szemérmesen nárcisztikus megnyilvá­nulás. Az optikai kész, a részletfelvétel önmagában túl direkt lenne, a közlendő a permanens ismétlődések folytán halmozódna, tüntetőleg radikálissá válhatna. A masszív direktség, ami a fotó és "modellje" által létrejött, átdimenzionálódik a képző­­művészetbe, miután átfesti, lefedi (partikulárisan) a fotó objektív képét. A "ráépítési­ből eredő két különböző képi rendszer konkurenciája lényegileg meghatározó építő­elemévé válik a műveknek. Gémes Péter ("1951) korábbi jelképekbe rendezett jelenéseinek központi gon­dolata folytonos rákérdezés volt a mítoszra és az "ős valami"-re. A képi redukción keresztül eljutott egy olyan összefogott nyelvi-képi megjelenítéshez, ahol a kézzel alkotott jelek egy olyan írás jelei, amelyek nem személyes gesztusok, nem hangulati tartalmat közölnek, hanem archaikus jelek, akár egy ékíráséi, rokonok a jelbeszéddel. Az "Apokrif írás" Gémes témája/tárgya. Szt. Ágoston értelmezése szerint: "Midőn a Magvető irányítja övéinek mozgását." A 80-as évek magyar művészetének egyik legfontosabb, meghatározó egyénisé­ge Birkás Ákos (*1941). A nemzetközi transzavantgárdban felelevenített táblakép Birkás keze nyomán a kezdeti "spontán vadságtól* igen rövid idő alatt eljutott egy személyes, sajátos szintézishez, egy tételes, kétrendi alapformához: egyetlen ellip­szisnek két egymáshoz közel helyezett vásznon való megjelenítéséhez, melyet Hegyi Lóránd így jellemez: "Birkás festészetében a természet megőrzi a maga életszerű, anyagszerű érzékiségét, ám a kép mégis egy elvont, gondolatilag tisztázott emble­­matikusan megjelenő ’teljesség képzett megtestesítője." Birkás képeit kétféle rend határozza meg: a táblák konstruktív építése és az azok felületén megfestett "fej". A konstruktív táblaszerkesztés két- vagy 1986-tól háromtagú táblákból is áll, tengelyéből aszimmetrikusan elmozgatva, predellaként zárva alul. A fejek a szín és a festék pasztózus voltából eredően anyagszerű formát öltenek, ami lehet végtelen, megfoghatatlan mélyedés vagy időtlen fej, az "univer­zum" metaforája. A folyamatosságot megszakító táblák törése egyenértékű elem­ként funkcionál a festett résszel. A több száz műből álló sorozat a transzcendens meditáció ritka szép manifesztációja. A magát realista festőnek nevező Károlyi Zsigmond (* 1952) festészete Beke László szerint megszakított monochromia. Az utóbbi fél évtizedben készült képeinek halksága látszólagos a csendéletek világához közelít, analitikus képéplése a konstruktivistáké. Károlyi korábbi konceptuális művészete ma is kihat festészetére. A festett kép, megtörve egy realista élmény geometrikus formává szublimált elemével, az érzékit a minimál konceptus immanens részévé teszi. Károlyi képfelbontása intellektuális mozzanat. A látott élmény képzetéből alakult ki a képsíkban mozgatott, korábban - tavaly a Knoll Galériában kiállított - vízszintes, most függőleges elem vizsgálata. A szenzibilis, nem monochrom, de akként ható felületet ritmizálják és strukturálják a fázisokban ábrázolt sávok. A felső és alsó vízszintes lezáró elem optikai csalásként működik, mintha a tengelyéből mozdult volna ki a kép, tehát egy kvázi ferde, a gravitációnak ellenálló képpel lenne dolgunk.Károlyi hihetetlen ökonómi­ával, visszafogottsággal, bármi stiláris­ technikai külsőség használata nélkül alkot, minden bizonnyal ő a jelenkori magyar művészet legsallangmentesebb, legele­gánsabb festő egyénisége. Az un. homogén oeuvre-ök konzekvens magatartásával szemben látszólag kirívó jelenség heterogenitása folytán Konkoly Gyula (­1941) munkássága. A képfelbontás az alapvető módszere, akár figurális, akár absztrahált műveinek kompozícióiban, de Baranyay, András: Önarckép II. 89.9.30./Selbstbildnis II. 30.9.89 Fotó: vegyes technika/Foto, Mischtechnik, 27x37,5 cm Birkás, Ákos: Fej (h.v.R.XIII)/Kopf (h.v.R.XIII.), 1992 Olaj, vászon/DI, Leinen; összméret/GesamtmaB: 200x100 cm Gémes, Péter: Apokrif írás/Apokryphen Schrift, 1992 Fotó, 25 részes/Foto, 25 Teile; összméret/GesamtmaB: 200x200 cm a felbontás adja meg egy-egy műkomplexumnak a kompozíciós lényegét is az ezzel járó tartalmi következményekkel. A kiálltáson bemutatásra kerülő lombok valójában nagyon bonyolult rendszerre, realista festészeti tapasztalatra épült elvont jelenségek. A táblák feldaraboltságával, a színek térjeslésével, vagyis a harmadik dimenzió képi beépítésével Konkoly több ikon képet bont, megszaktva és újrarendezve képei összetevőit. A megszakítások révén logikus konstrukciók az illuzórikus tartalom túlfeszítettségének absztrakt feldarabolásával a dinamikát ellenpontozzák. A tavirózsás képek után, ahol a tavirózsa és a művé­szettörténeti előzmény ürügy volt képi elemzéséhez, Konkoly most tisztán, önnön elvontságában materializálja a fény és a szín tárgyakhoz alig kötődő jelenségét. Jovánovics György (­ 1939) szobrászaténak lényegi összetevői részint a briliáns intellektus és az igen szubtilis érzékenység, ami a fragmentális és globális szimbió­zisát eredményezi; másrészt a gipsz mint médium és kifinomult öntési, manipulatív technika. Jovánovics útja egyenesen vezet a pop, majd konceptualizált pop műveken keresztül a relief képekhez (melyek ilyenként képezik Jovánovics térplasztikáinak felületét is). E relief-képek Jovánovics berlini tartózkodása óta, tíz éve stiláris és gondolati lényegük tekintetében konstans frízt alkotnak. Jovánovics festő szobrász, szob­rászatéban a plaszticitással egyenértékű a szín: a monochrom művek esetében a gipsz fehérje, vagy mint a színes reliefek színvilágának plasztikát rendező-értel­mező szerepe. A Jovánovics-mű komplexitásához, a fragmentális és globális azonosságához, a részletgazdagság nüanszos érzéki dominanciájához és az ezt fölényesen rendező kompozíció-invencióhoz s a színhez hozzájárul az alkotói folyamat dialektikája. A mű két fázisban készül, az első az alkotói, az időfaktorban történő a reciprokban, a negatív térben történik, míg a kész mű az öntés koncent­rált technicitásának pillanatában fordul át pozitív önmagává. A színes reliefek esetében e szimultán intellektuális jelenlét kiterjed az öntés folyamatára is, mikor is a színek negatívra "ráfestése" a még nem létező pozitív térben történik. Lovas Ilona (’1947) képi­ objekt világa metamorfózisokból épül fel. Hajdani konceptuális munkáinak hatása, ami anyagtudatosságát az iparművészet és képző­művészet határára terelte, a 80-as évek végére installációkban teljesedett ki. Ezek az installációk "eleven" anyagokból épültek és alakultak. A kézzel öntött papír saját anyagi esztétikája harmonikus egységben, szinte párbeszédszerűen működött az egyszerű formára redukált installációval, mely forma organikus mivoltában a változás m­egzaktságával gazdagította a struktúrát. Az utóbbi két évben felfedezte a pergamen szépségét. A nagy tekercsekből orsók lettek, feszesre húzva, szabályos és ismételhető formákba illesztve. Az első orsók írásjelei, amik írott tekercsekre emlékeztettek, egyre halványabban vannak jelen, hogy a legutolsó orsókon eltűnjenek. Az orsók most szigorú, katonás rendben lettek felsorakoztatva, a korábbi lazább egymásra vonatkoztatás után. Az orsók gumók és gubók, letűnt idők, idegen égitestek életét-üzenetét tartalmazó kokonok, végtelenül gazdag érzelmi és szellemi asszociációs tartalommal: a metamorfózis poézise. Kiállításunknak nem célja szélsőséges jelenségek bemutatása. Folytatható lenne a képfelbontás témája az Art brut - mint a fragmentált archaikus jelenség - és a video-fotó installáció irányába, de a poszt-konstruktivista, geometrikus törek­vések kép/plasztika elemző tendenciái felé is. A mondandó sokrétű. A felbontott kép akár látens, akár direkt formában a kortárs képzőművészet számbaveendő jelensége. Fabényi Júlia

Next