Gerhes Gábor (Bartók 32 Galéria, 1994)
GERHES GÁBOR H-1188 Budapest, Napló utca 49/b. Tel.: (36-1)290-8219 1962-ben született Budapesten. Tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Egyéni kiállításai: 1989 Fiatal Művészek Klubja, Budapest 1990 Stúdió Galéria, Budapest Magyarországi Francia Intézet, Budapest (Kungi Györggyel) Maison Internationale, Rennes Gerber Pállal, Kicsiny Balázzsal és Kungi Györggyel) 1991 Várfok 14 Műhelygaléria, Budapest Kernstock Terem, Tatabánya Gerber Pállal, Diana Kingsley-vel és Lakner Antallal) 1992 Stúdió Galéria, Budapest (Gerber Pállal) 1993 A Szabad Művelődés Háza, Székesfehérvár 1994 Bartók 32 Galéria, Budapest Műterem Kiállító, Budapest Díszletei: 1987 Koncertdíszlet, Budai Parkszínpad (Ocztos Istvánnal) Koncertdíszlet, Rote Fabrik, Zürich (Ocztos Istvánnal) 1988 ‘Millők’Stúdióberendezés, Magyar Televízió, Budapest 1989 ‘Holmi’Műsordíszlet Magyar Televízió, Budapest 1992 ‘Nap-nap’ Koncertdíszlet, Budapest Gerhes Gábor kilenc kisméretű papírmunkájából rendezett kiállítása láttán óhatatlanul fölmerül a kérdés, vajon miféle rokonságban áll művészet és játék. Gerhes Gábor szinte mindennel játszik: anyagokkal, arányokkal, formákkal, betűkkel, a tárgyak alkotta szavakkal, a kozmikus, a természetes - ha van ilyen - és a mesterséges világgal, de természetesen velünk, nézőkkel is. E munkák - méretük és anyaguk miatt - a Galéria óriásává nőtt (játék)terében már eleve játékszernek tűnnek fel, egyszersmind azonban makettekre emlékeztetnek. Gerhes a makettkészítők anyagát és módszereit használja, miáltal látszólag a világ(?) egyszerűsödik, megmérhetővé, egyneművé és apróvá válik. Maga a makett is (lehet) játék. Megannyi gyerekjáték voltaképpen a felnőttvilág tárgyainak makettje, a makettezés pedig szintén játék/játszás, a makettekben mindazonáltal a felnőttek számára is van valami játékos elem (nem igazi, nem komoly és élvezetet nyújtó). A makettezés Gerhes-féle ‘ósdi’ technikája - papírlemezek mérése, kivágása, hajtogatása, ragasztása - amellett, hogy precizitást kíván, formájában is egyszerűsíti a tárgyi világot. Bizonyos részletek, kacskaringók, szabálytalanságok eltűnnek, geometrikus formákká egyszerűsödnek. Olybá tűnik, hogy minden számszerűsíthető, mérhető, kiszámítható, tehát uralmunk alá hajtható. Gerhes Gábor makett-játék világa azért nem ilyen egyszerű! Márcsak azért sem, mert korántsem nyilvánvaló - ha makettek ezek egyáltalán, hogy voltaképpen minek is a makettjei. Az ugyanis eléggé valószínűsíthető, hogy nem tervek (legalábbis a szó hagyományos értelmében nem azok), de nem is pusztán kicsinyített másai az igazi tárgyaknak — jóllehet az egyes elemek túlnyomórészt igazi tárgyak (kanapé, fiókos szekrény, íróasztal) makettjei, de a tárgyi asszociáció és arányítás meglehetősen szürreális (horgony - fiókos szekrény, Szaturnusz bolygó - kanapé). Mellesleg az így együttesen megjelenő tárgycsoport pont ‘élethűsége’ miatt tűnik hitelesnek és valószerűnek. Ebben a Gerhes alkotta kozmoszban semmi nem természetes, minden mesterséges, férfias és (ön)ironikus, a tárgyak tele vannak kulturális utalásokkal, néhol túlságosan is magától értődő szimbólumokkal, vizuális jelekkel; valami (gyakran a cím és a látvány ellentmondása) azonban mindig nevetésre ingerel, majd komollyá válunk és újra az irónia vesz hatalmába. E tárgyak címükkel kelnek életre (első pillantásra érthetetlenül): a hullámlemezekből felépített szikár (többnyire egyszínű) frontális kompozíciójú papírszobrok alatt színes (mindegyik szó más-más színű) dymo-szalagon jelennek meg a művekhez hozzátartozó feliratok. A címek idézőjelbe teszik a tárgyakat, téblábolunk a lehetséges jelentések között, de pontosan e játék lényegéhez tartozik ez a ‘megtévesztés’. A Díszítő szándék arra figyelmeztet, nevetségesek vagyunk, ha (mégoly merev) világunkkal nem számolva díszíteni akarunk, pusztán applikálni, nem formálni, alakítani. Hiába erősködünk, korlátaink, kereteink szabnak meg minket, kivéve, ha korlátainkat, kereteinket megismerjük, azokat feszegetjük - ez az amit maximum megtehetünk, ennélfogva meg is kell tennünk. A puszta díszítő szándék azonban csak hatalmasra nőtt virágforma. Vera és Tájban sincs, illetve csak nyoma van annak. A név, a Vera 4 betűje beleíródnék a tájba, de vicces közhelyeket látunk: felhőcskét és fenyőcskét. Ezek közé van szorítva a mértani formák által racionalizált, hideggé tett név, egyszersmind azonban az óriásplakátok reklámfogásainak kicsinyített mása is. A Liebe, Glaube, Hoffnung című triptichon vajon betűk addíciója, vagy élő emberek kivonata? Első esetben adottak a betűk, játék a betűkkel, amik női nevekké válnak (Irén, Edit, Adél), így papírból összeragasztva testesülnek, színes velúrpapírral beburkolva meleggé, színessé, puhábbá, bársonyossá lesznek. A másik esetben kiindulás a nő (egy fél végtelen), végletes absztrakcióban: puszta név, itt: teresített szavak, csupán színes papírból kivágott betűk. Köztes létben vannak e szavak, a cím adhatna némi eligazítást, de a feliratok színe és a betűk színe sorrendben nem egyezik. A Fekete fiók, elillant ifjúság láttán eszünkbe juthat Esterházy Péter mondata: ”A remény neve az idő, az hogy múlik az idő”. A zárt fiókokat a remény óriási fekete horgonya őrzi, súlyosan nehezedik rájuk. Egy van nyitva, elillant a ‘szellem’ (a bezárt, ismeretlen múlt), maradt a sötét üresség. Mit keres egy gyűrűs fagolyó egy kanapé alatt? Pontosabban, a golyón - ami, a címből (Utolsó ítélet, Szaturnusz a kanapé alatt) is kitűnik, maga a Szaturnusz bolygó - van aszimmetrikusan kiegyensúlyozva (nem is olyan mellékesen, de láthatatlanul ólommal) a papír kanapé. Ez az Úristen kanapéja, a (jupiteri) ítélkezés előtti lélegzetvételéhez, vagy az azutáni megpihenéshez? Vagy netán heverő lett a trónusból, szőnyeg - azaz kanapé alá söpörve Szaturnuszt? Avagy - a meghökkenést nem megszüntetően - a kultúrhistóriát komolyan véve megfejthető e szokatlan társítás. A Szaturnusz ugyanis az a bolygó (a határ) ami után ’’vagy a semmi, vagy az Isten következik” - írja Földényi [1. Utolsó ítélet], de a golyóa halál és a szerencse szimbóluma: a halál és a szerencse egy golyón áll (alszik) [1. kanapé], és a véletlentől függ, hogy az mikor merre indul velük. A golyó ellenőrizhetetlen hatalommal rendelkezik, ide-oda gurul, csúfot űz az elvárásokból, és miközben ő maga a lehető legtökéletesebb zárt és megbonthatatlan testtel rendelkezik, mozgásával azt a végső bizonytalanságot és otthontalanságot jeleníti meg, amely Szaturnusz gyermekeinek, a melankolikusoknak jutott”. E kiállítással párhuzamosan készítette el Gerhes a Műterem Galériában A szerelem műholdja c. installációját. Ez szinte mindenben ellenpontozza a Bartók-beli kiállítást, különösképpen a ”...Szaturnusz...”-t (a tér kicsi, a tárgyak igaziak, betöltik a teret). Fönn a mű-Vénusz bolygó (tükrökből álló gömb) forog, kicsit diszkós a hangulat, sötét van, mint a szerelem éjszakáján, a mennyezetre visszavert fény periodikusan változik, mint a csillagos égbolt. Alatta van a kanapé, egy ócska serleng. Fönn a gömb, lenn az ágy. Nem a (miniatürizált), kemény, hideg, nehézmozgású, elválasztó Szaturnusz világa ez, hanem a valóságos (méretű), meleg, egyesítő Vénuszé. Száműzetésben van itt a (szigorú, de talán igazságos) ítélet, felborult az előző rend, hogy helyét átvegye a lágy, mindent átható, szertelen, határokat nem ismerő szeretet/szerelem. Megintcsak a komolyság és komolytalanság határmezsgyéjén járunk. Mindezt nem is kell olyan komolyan venni, vagyis nagyon komolyan kell venni, akárcsak a játékot, ami szent, sérthetetlen, kívüláll a komoly-komolytalan, jó-rossz, bölcsesség-balgaság kategóriáin; a hétköznapi élethez képest kockázatmentes, benne ‘csak’ a szellem méretik meg. Tatai Erzsébet in: Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzéseiből, Bp. 1994. 327.0. Töldényi F. László: Melankólia, Bp. 1992. 76.,81.0. Environment munkái 1988 Mozaikkal borított kőülőke, Fekete Lyuk, Budapest 1989 Üzletportál, Budapest Csoportos kiállítások: 1983 Vajda Lajos Stúdió, Szentendre 1987 Rote Fabric, Zürich 1988 Ernst Múzeum 1989 Budapest Galéria, Budapest Duna Galéria, Budapest 1990 East Side Gallery, Berlin Ernst Múzeum, Budapest 1991 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Budapest Art Expo, Budapest Uitz Terem, Dunaújváros Budapest Galéria, Budapest 1992 Grand Palais, Párizs Fiatal Művészek Klubja, Budapest Liget Galéria, Budapest Stúdió Galéria, Budapest Tölgyfa Galéria, Budapest Alfa Romeo Szalon, Budapest Ernst Múzeum, Budapest Budapest Galéria, Budapest 1993 Műcsarnok, Budapest NA-NE Galéria, Budapest Művészetek Háza, Pécs ‘Variációk a pop-artra’, Ernst Múzeum, Budapest 1994 Budapest Galéria, Budapest Magyar Intézet, Prága A kiállítást Bachman Gábor nyitotta meg. Publikáció a kiállításról: Kozák Csaba: Talányos művek, Balkon, 1994. június fotó: Tóth György A Cserepes modernség / a természet természetellenes küzdelme c. munkában nyoma sincs a természetnek, ahogyan a Az Önhitt műgond is betűkkel való játék, ám önironikus: az apró íróasztalon fekvő ‘ÉN’ antropomorf masinaként mered ránk.