Szinyei Merse Pál Társasűg 1920/1992 (Vác, 1994)
művésznemzedékek arra méltó tagjai is élvezhessék: végül célul tűz ki a társaság minden olyan művészi irányú cselekedetet, mely méltó Szinyei Merse Pál nagy nevéhez és az ő szelleme szerint való Kelt Budapesten, 1920. évi március hó 12. napján, Szinyei Merse Pál halála után 40 nappal. Basch Andor Csók István Ernst Lajos Falus Elek Fényes Adolf Hatvany Ferenc br Herman Lipót Iványi-Grünwald Béla Jeszenszky Sándor Kandó László Lázár Béla Lyka Károly Majovszky Pál Meller Simon Mindjárt az első évben csatlakozott hozzájuk Glatz Oszkár, Koszta József, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Perlmutter Izsák. A következő években Rudnay Gyula, Ybl Ervin, Mikola András, Sidló Ferenc, Szőnyi István, Szüle Péter, Beck Ö. Fülöp, Aba Novák Vilmos, Kernstock Károly, Bernáth Aurél, Egry József és még sok más neves alkotó személyével egészült ki az elit gárda. A Társaság működése első öt évében hihetetlen gyors eredményeket ért el a művészeti élet számos területén. A tehetségek segélyezése, kiemelkedő teljesítmények díjazása, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének gyarapítása, hazai és külföldi kiállítások, felolvasó ülések szervezése és művészeti kiadványok szorgalmazása céljából hamarosan ezer fős pártoló tagságot vonzott maga köré, akik adományokkal és alapítványokkal biztosították a Társaság működőképességét. A rövidesen ötven főben limitált rendes tagok, a meghívott tagok és tiszteleti tagok önzetlen programja nagy népszerűségnek örvendett: mindig találtak segítőket egy-egy nemes cél érdekében. Külföldi levelező tagjaik révén az európai művészet vérkeringésébe is bekapcsolódtak. Az 1925-ben Londonban és Bradfordban és az 1926-ban Brüsszelben rendezett reprezentatív tárlatok kapcsán főként ezekben az országokban működtek külföldi levelező tagjaik (Francis Howard és Paul G. Konody Londonban, illetve Pierre Bautier, Marguerite Dévigne, Paul Lambotte és Fabrice Poldermann Brüsszelben). De súlyt fektettek rá, hogy más országokkal is tartsanak fenn folyamatos kapcsolatot (Arthour H. Cornette Antwerpenből, Gerhard Knüttel Hágából, Louis Reau Párizsból, Vittorio Pica Velencéből, Alessandro Di Stéfani Milánóból vállalta a levelező tagsággal járó kötelezettségeket). A "Szinyei Társaság Barátainak Köre" létrejöttével és az Athaeneum segítségével 1925-ben hívták életre nívós szakmai folyóiratukat, a Magyar Művészetet. Az 1939-ben oktalanul betiltott lap fájó hiányát még sokáig megérezte a művészetszerető közönség. Művészetpártolásuk legközvetlenebb módja a díjazások és segélyezések összefüggő rendszere volt: alig maradt ki jelentős fiatal vagy idősebb alkotó, aki pályája során ne részesült volna valamilyen juttatásban, megemlékezésükben. Egy kimutatás szerint például az első öt évben 42 kitüntető, 67 dicsérő elismerést, 7 díjat, 7 utazási ösztöndíjat és tanulmányi segélyt ítéltek meg az arra érdemesnek talált pályatársaiknak. Kizárólag a Szinyei Merse Pál Társaságon kívüli művészeket részesítették az évenkénti főbb díjakban, melyek közül a legfontosabb a Szinyei-jutalom volt. Ezt olyan érett, "beérkezett művész oeuvrejének" ítélték oda, aki kiemelkedő színvonalú alkotások sorával érdemelte ki a művésztársak elismerését. A Szinyei Merse Pál Társaság tájképfestészeti díjat csak fiatal alkotó nyerhette el, a megelőző évben bemutatott, magas kvalitású tájképével. E díj forrását a Nemes Marcellalapítvány képezte. A Zichy Mihály grafikai díjjal egy-egy remekmívű rajzot vagy egyéb technikájú grafikai lapot jutalmaztak, olyan művész teljesítményét, aki a "grafika valamely új értékét ismeri el és becsüli meg". E három, erkölcsileg is legértékesebb díjon kívül sok fiatal művész részesülhetett a Nemes Marcell-féle utazási ösztöndíjban, Beczkói Bíró Henrik díjában vagy egyéb alapítványi díjakban, ösztöndíjakban és segélyekben. 1925-től a Nemzeti Szalonban évenként megrendezett Tavaszi Szalon vált a fiatalok bemutatkozásának rendszeres fórumává és a díjkiosztások színhelyévé. Itt további kitüntető és dicsérő elismeréseket lehetett kiérdemelni. Ez a művészetpártolási, művész segélyezési rendszer számos fiatal tehetség zavartalan fejlődését, akadálytalanabb elfogadását és érvényesülését tette lehetővé. A Társaság az elhalálozott tagok helyére legalább két rendes tag ajánlására, titkos szavazással választotta új tagjait, zömmel a díjazottak köréből, ezzel is vállalva ítéletalkotásuk felelősségét. Következetes, zavartalan tevékenységüket nemcsak a kiterjedt pártoló kör biztosította, hanem a vezetőség stabilitása is, hiszen harminc éven keresztül Csók István maradt az elnök és Lyka Károly, Petrovics Elek a társelnökök. Petrovics halála után Jeszenszky Sándor vette át a társelnöki tisztet. Az első 10 évben ugyanő volt a rendkívül aktív főtitkár, akit Sidló Ferenc követett ezen a poszton. Pátzay Pál 1936-tól titkárként segítette a vezetőség munkáját. A társaságon belül is megkülönböztetett figyelemmel fordultak néhány kollégájuk felé. Tiszteleti tagsággal tüntették ki olyan neves művésztársaikat, mint Csók István, Fényes Adolf, Koszta József, Stróbl Alajos, külföldi kortársaik közül pedig James Ensor, Eugen Learmans, George Minne. (További külföldi tiszteleti tagok: Leon Frederick, Camille Huysmans, Victor Rousseau Brüsszelből, John Augustus, Sir John Lavery, Sir William Orpen és James Pryde Londonból.) Ugyanezzel a címmel tisztelték meg a nemes törekvéseiket segítő műgyűjtőket, műkritikusokat és művészetpolitikusokat is, mint pl. Berzeviczy Albert, Déry Frigyes, Kohner Adolf, Lázár Béla, Lyka Károly, Molnár Géza Nemes Marcell Petrovics Elek Pólya Tibor Réti István Rippl-Rónai József Kisfaludi-Stróbl Zsigmond Szép Ernő Szmrecsányi Ödön Thorma János Vaszary János Vidovszky Béla Zádor István