Miklóssy Mária, Plugor Sándor tárlata (Vármegye Galéria, Budapest, 1995)

Miklóssy Mária 1940. június 1­9-én születtem Alsóhomoródon. Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán végez­tem. Tanáraim Barabás István, Piskolti Gábor, Nagy Pál, Crisán Vasile, Balaskó Nándor. Jelentősebb egyéni kiállításaim: 1975 Kézdivásár­­hely, 1977 Kolozsvár, 1984 Brassó, Dortmund, 1991 Frajdúböszörmény, Veszprém, 1992 Kecske­mét, Varsó, 1993 Illgefalva, 1995 Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely. Jelenleg a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Középis­kolában tanítok. Tagja vagyok az Országos Kép­zőművészeti Szövetségnek. (...) átmenetileg vízfestésre áll át; akvarelljei azonban, természet­szerűleg nem áttetsző, könnyű hangulat-remegések, hanem az olaj- és tempera faktúrához közelítő, „vastagon" felrakott-fejlesztett for­ma-tanulmányok. Az évekig tartó sorozat legszebb darabjai a Falu­si házak, az Anyaság, a Női arckép festőállvánnyal, egy keserű Bo­hócfej, s egy láncolat (női) arcképkompozíció, amelyben nemcsak tárgyi, formai és színbéli összefüggéseket elemez, hanem (....) kiala­kítja sajátos, lélek­kereső-lélekelemző képformáját (...) ezt az örök vizsgálati-önellenőrző reflexet most legszűkebb emberi környezeté­re vetíti ki, és az általános érdeklődésre számot tartó lélekgyakorlá­­sokat keresi leány- és asszonymodelljei arcán, gesztusaiban, viszo­nyulásaikban (egymáshoz, tárgyakhoz, festőileg átlelkesített bel­sőkhöz, falusi vagy városi életterükhöz). Utunk 1987, Kristóf István (Banner Zoltán) „Művészetét formai és tónusbeli sokoldalúság jellemzi, egységbe ezt a sokféleséget erős festői egyénisége fogja. Környezet és sze­mélyiség­ egymást értelmezi képein, még ott is, ahol a személy csak környezetét harmóniába rendező szándékával van jelen. Szí­nei egy, a hétköznapi valóságon túli világot jelenítenek meg­ a hét­köznapok iránt érzett mélységes részvéttel, így lesz Miklóssy Mária festményein autentikussá a Lét. Tiszatáj, 1995 január, Fried István — Kelemen Zoltán Plugor Sándor 1940. március 4-én születtem Kökösön, abban a házban, amit nagyapám épített. Elődeim, szü­leim ősidők óta a földet művelték, nem különö­sebb haszonnal, de becsületesen. Hetedikes voltam, amikor Marosvásárhely­ről Nagy Pál jött tehetségkutató útra a Székely­földre. Akkor rajzoltam életem első arcképét. Sikerült..., s hívtak felvételire, apám bánatára, anyám örömére. Bejutottam és ösztöndíjas vol­tam az utolsó évig, amikor hirtelen megvonták: „míg szüleid nem állnak be a kollektív gazda­ságba!" - közölte az igazgató úr... Egy-egy festményem sorsolták ki tanáraim, megoldódtak az anyagi gondok. 1958-ban Kolozsvárra felvételiztem. Miklóssy Gábornál végez­tem. Az első év nehezebb volt - amíg a szüleimet „meggyőzték"... Addig éjjel szilvaaszaló műszakban dolgoztam... Aztán jött a fordu­lat (szomorú­ örömöm) ajánlott levélben közölték: „önként beáll­tak". „Rendes" ösztöndíjas lettem. Közben a Magyar Operánál sta­tisztáltam, világosítottam. 1961-től kezdtem illusztrálni az Utunk­­nak, majd a könyvkiadóknak..., egyszerre több pénzt kaptam, mint édesapám egész évi nyugdíja. Keresetem felét hazaküldtem. Végzéskor Brassót, a fekete várost választottam. Rajztanárként, majd lapszerkesztőként dolgoztam, amíg 1970-ben át nem kény­szerültem Sepsiszentgyörgyre, ahol váltakozva hol a színháznál, hol a múzeumnál tevékenykedtem, 1964-ben végeztem. Első kiállításomat még ott rendeztem a Má­tyásházban. Jelentősebb egyéni kiállításaim: 1975, 1994 Bukarest, 1975, 1984 Brassó, 1976 USA, 1977 Kolozsvár, 1977, 1995 Csíkszereda, 1979 Böblingen, 1982 Balatonfüred, 1982, 1992 Kecskemét, 1983, 1991 Hajdúböszörmény, 1983 Kiskunmajsa, 1984 Dortmund, 1985 Sárvár, Szombathely, 1987 Hatvan, Jászberény, 1988, 1993 Budapest, 1991 Veszprém, Szeged, 1992 Varsó, 1992, 1993 Nagy­kanizsa, 1995 Székelyudvarhely.

Next