Galaxis a múzeumban Lengyel András kiállítása (Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 1996)

A könyv makrokozmosz: a tudás, a bölcsesség, az univerzum. Liber Mundi - A Világmindenség egy óriási könyv. A könyv mikrokozmosz: az anyag, az ember, a szív, a lélek. A csukott könyv a szűz anyag, a nyitott a már megtermékenyített. Csukva a könyv őrzi a titkát, nyitva kizárja annak, aki beléhatolni képes. A múzeum zárt tere rejti magába az univerzumot, a Naprendszert, a világunkat uraló geometriát, a képkeretekbe zárt, plasztikba öntött könyvgalaxist. Mikro- és makrokozmosz határa lezárul és végtelenné tágul ebben a térben. Lengyel András kiállítása e lezárt végtelen határait feszíti, felidézi és megszünteti egyetlen gesztusával. Nincs olyan tárgya, amely embert ábrázolna­­ és minden tárgya az embert, az emberi ésszel mérhető világmindenséget idézi. A művek artisztikuma - vagy épp ellenkezőleg, szándékosan elnagyolt, vállaltan pszeudo-megfogalmazása­­ és a felidézett gondolatok között mindig ellentét feszül: a vágyott harmónia mögött felsejlik az ember önpusztító­önromboló, diszharmonikus világa. Bolygókat fest, a kerek vásznak mögött világűrfekete háttér, amely nem tűri a fal síkja által megszabott szabályos keretet, széles gesztusokkal tör ki. A körök egysége, zárt tökéletessége mögött ott a megzabolázhatatlan végtelen. Az ember nézi az eget, s ha festő, olyannak ábrázolja az égitesteket, ahogyan látja őket: óriási Hold, kicsike Nap. Egyetlen falsík idézi meg az univerzum végtelenjét, a Naprendszer szabályszerűségét és a szubjektív emberi ta­pasztalást. A geometriai alakzatok ősidők óta súlyos jelentéstartalmak hordozói, de legfőképpen azokban a kultúrákban, ame­lyek tiltják az ikonikus ábrázolást: Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alatt a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak (2 Móz. 20,4.). A festő tripti­chonjai a geometria bálványai. Az egyenlő oldalú háromszög isteni hármasságot, tökéletes arányt, harmóniát jelképez. Minden nemzést osztódás követ: ha csúcsából az alapra bocsátott egyenessel derékszögű háromszögekre osztjuk, az elvesztett egyensúly, a föld és az ember képe jelenik meg. A négyzet a földi világ szimbóluma, a megállás, a kimerevített pillanat, a tökéle­tességben való megnyugvás, a stagnálás, stabilitás jelképe sarkított, lezárt vonalaival. A könnyed mozdulat mindig lekerekített. A félkör a ránk boruló égbolt, a földi világ szilárd egyenesen nyugvó ég felé törekvés, a spirituális felé hatoló lélek jelképe. Két egymásnak felelgető, egymásra utaló triptichon. Az egyik vonalzókból, szögmérőből építi fel az örökkévaló ge­ometriát, a végtelent is megmérni vágyó, véges emberi gondolkodás siralmas mankóiból. A másik könyveket he­lyez el ugyanilyen alakzatokban. A bolygók köreit bontják tovább a geometrikus ábrák, amelyek áttűnnek a köny­veket ábrázoló képekbe, hogy újabb univerzumot teremtsenek: a Gutenberg-galaxisra való utalással zárják be a végtelen kört, amelyben minden mindennel összefügg. íme, égi és földi geometria, univerzum és galaxis örök kör­forgása. Könyv és ember. Ember és könyv. A legelső könyvek, messze az írásbeliség előtt emberkönyvek voltak, a tudást titkos hagyományok őrizték. A könyv - a tudás - csak a beavatottak számára nyílt meg évezredeken át. Minden lejegyzés ősei képek, képírás, jelek, mint a sokezer éves Ji Csing - a Változások Könyve - trigramjai, amelyek magukban hordozzák az univerzum ember al­kotta képét, később válik csak szükségessé magyarázatuk, a szóbeli, majd leírt kommentárok. Az írás művészet, mint a régi Kínában, az írástudók kiválasztott kasztja megörökít minden megörökítésre méltót, nyomokat hagy bár­milyen alkalmas eszközzel bármilyen anyagon: kövön, téglán, agyagtáblán, papiruszon, fán, fémen, bőrön, textilen. A könyv éppoly sérülékeny és múlandó, akár az emberi lét. Legfőbb ellensége a tűz, s éppúgy ítélték máglyahalál­ra, akár az embereket. Az első könyvégetés csaknem egyidős a nyomtatással, ie. 213-ban Kínában halálbüntetés ter­he mellett kellett máglyára vetni a Dalok Könyvét. Csak a hivatalos császári évkönyvek maradhattak fenn - 2200 évvel megelőzve Bradbury és Orwell látomását. A lángoló könyv az emberi gondolat tűzhalála: a könyv bűnhődik az ember helyett írásos történelmünk kezdetei óta mindmáig; jelképes visszatérés ez az emberi könyvekhez. Gutenberg nyomdája a könyv egymást követő metamorfózisainak döntő pillanata: már nem csak misztikus tárgy vagy információhordozó a könyv, hanem bárki számára hozzáférhető eszköz. És nemcsak könyvként használható. Lapjait kitéphetjük, írhatunk, rajzolhatunk a nyomtatott sorok közé - a könyv elveszti egyedi, megismételhetetlen auráját, de megnyeri a végtelen reprodukció lehetőségét, az örök életet. A könyvről készült kép önálló műfaj. Egy csendélet virágait sem “használhatjuk” semmire, nincs illatuk, nem nyújthatjuk át csokorban kedvesünknek. A festett könyv nem használati tárgy, ahogyan nem az a művészkönyv sem: kinyilatkoztatás, felmutatás, idézet - visszatérés a kezdetekhez, a titkos tudást elrejtő csukott könyvhöz. Csukott könyv. Csukott szem. Csukott szív. Nyitott könyv. Nyitott szem. Nyitott szív. A könyv a festő állandó modellje­­ és több is: folyvást változó, rejtőzködő önarcképe. Művei ember és könyv - va­lamennyiünk zajos drabali magányát sugallják. Király Katalin

Next