Szabó László szobrászművész (1996)

PALERMO San QUIRICG dOorcia Szabó László Szabó László a késői szürrealizmus leckéit hallgatta és Breton biztosan szerette volna őt. Ez a magányt kedvelő művész tiszta gondolatokon ke­resztül kapcsolódik a figurák és a tárgyak között lehetséges összes alkímiához, mellyel eljut az intelligens gépek alkal­mazásában gyökerező saját művészi szándékának legkife­jezőbb magváig. De Szabó nem törődik az ember és a gép közötti kapcsolattal, ez számára csupán eszköz a fantázia szabadjára engedésében, mellyel kövekbe és fémdababok­­ba zárja a valóságot és felmutat egy új művészi világot. Összes figurái és azok térbeli elhelyezései nem csak fi­­gyelemfelkeltően plasztikus és színes alaktanulmányok, hanem végső fokon kifejezésre juttatják a gondolatokat és a mindennapi képzeleteket. Gondolati Szobrok Szabó László elismert köztéri szobrász, hiszen az ország különböző pontjain, majd harminc művét állították föl. Emlékműveinek monumentális hatását úgy éri el, hogy mindig a témához legjobban illő anyagot választja. Művé­szetének igazi belső, harcokkal és vívódásokkal teli arcu­latát, a kevésbé látványos, sokszor csak a műtermében látható alkotások mutatják meg. Gondolati szobrok ezek a szó legigazibb értelmében. Oelmacher Anna írja róla: „Értelemmel épít szobrot, bár ez így kevés, mert fojtott indulat feszíti minden mun­káját.” A fojtott indulat — tehetjük hozzá — nem elha­markodott, minduntalan kitörő egyéniséget jelent, hanem egy belső izzást, s ez már-már önpusztító izzássá hévül minden munkájában. Ugyanígy kő és fém (itt mészkő és bronz) ellentétére épít, mikor a purgatórium kapujában álló Dante alakját személyesíti meg. A mű 1982-ben díjat nyert a ravennai Dante-kiállításon, és eredetijét a nagy költő sírjánál, a Dante központ állandó kiállításán állították fel. Szabó László kiváló portréművész. Portréi nem csak a „ráismerés” örömével ajándékoznak meg minket, ha­nem -— mint a jó portrék általában — örök érvényű típusokat is megtestesítenek. Egyéniségéhez tartozik, hogy szinte minden szobrát, né­ha még a köztérieket is — maga készíti, birkózva a súlyos kővel, a hegesztőfelszereléssel, a kemény lemezzel. Sőt újabban kis műhelyében a bronzöntést is maga végzi. Leg­jellemzőbb anyagának mégis a hegesztett rézlemezt vallja. Kikísérletezett egy sajátos eljárást: a hegesztett varratokat nem simítja el, s ezzel a technikával műveinek külön hatást kölcsönöz. A hegesztett-csöppentett réz csipkeszerű faktúrája dominál és ad különleges ízt — többek között — a Táncolok, a Sárkány, a Porondon, a Szabadság lehető­sége és a Szarvasok című alkotásainak. „Szabó Lászlót első gyűjteményes kiállítása mesterré avatta” — írta 1968-ban művészetének legjobb ismerője, Oelmacher Anna. Azóta is rendszeresen kiállító művész. Részt vesz az országos és a helyi tárlatokon, szobrászati seregszemléken, és nagy gondot fordít arra, hogy alkotásai külföldön, „nemzetközi mezőnyben” is megmérettesse­nek. így lett „állandó vendége” a ravennai Dante-kiállítá­­soknak. S hiszem — ha ő nem is így fogalmazná meg —, egy művésznek nem a siker, megbízásokkal való elhalmozás, hanem a következetes, átélt munka a legnagyobb boldog­ság: michelangelói értelemben vett teremtés a lényeg. L. Menyhért László László Szabó László Szabó took lessons of the late surrealism and Breton would surely have liked him. This artist, who loves loneliness, joins all the alchemy that is possible between objects and figures through clear thoughts. With these he reaches the most expressive essence of his artistic intention, which has its roots in the application of intelligent machines. But Szabó does not care about the connection between man and machine, these are only means to let his own fantasy free, by which he closes the reality in stones and pieces of metal and presents a new, artistic world. All his figures and their placement in space are not only remarkably plastic and colorful studies of forms, but at last they express the thoughts and the everyday fantasies. It is characteristic of him that he makes his sculptures — sometimes even the ones for outdors — himself, wrestling with heavy stones, welding equipments and hard sheets of metal. He even does — lately — the bronzecasting himself in his small workshop. Sculptures for Thought László Szabó is a renowned sculptor with almost thirty sculptures erected in public places in every comer of the country. He achieves the monumental effect of his works by always selecting the material suiting the subject best. The real, inner face of his art, full of struggles and fights, is shown by his less spectacular works that can usually only be seen in his studio. These are sculptures for thought, in the very sense of the term. Anna Oelmacher writes about him: „He builds his sculptures with reason, although this in itself is not a sufficient explanation becasue there is hidden tension and passion in every one of his works.” This hidden tension and passion, we should add, does not mean that his personality is hasty or always exuberant, but it means an inner flame, and this almost self-destroying flame is burning in every work of his. The same way he builds on the contradiction of stone and metal (here limestone and bronze) when he gives shape to Dante standing by the gate of Purgatory. This sculpture was awarded a prize at the Ravenna Dante Exhibition in 1982, and the original sculpture was erected by the great poet’s grave, at the permament exhibition of the Dante Centre. László Szabó is an excellent portrait artist. His portraits give us not only the pleasure of recognition, but, as good portraits usually do, they also represent types that hold eternally. It is part of his personality that he makes all of his sculptures, sometimes even the ones erected in public places, himself, struggling with the heavy pieces of stones, the welding equip­ment, and the hard metal plates. Furthermore, recently he has done himself even bronze casting in his small studio. Yet, he regards the welded bronze plate as his most characteristic material. He has experimented with a peculiar technique; he does not smooth out the welded seams, and using this techni­que he gives his works a special touch and effect. The lace-like texture of the welded and dripped copper dominates and gives a special „flavour” to his works entitled „Dancers”, „The Dragon”, „On Stage”, „The Opportunity of Freedom” and „Deer”, to mention but a few. „László Szabó was turned into a real master by his first exhi­bition of selected works”, wrote Anna Oelmacher, the person best knowing his art, in 1968. He has been exhibiting his works regularly ever since. He takes part in national and local art shows and sculpture exhibitions, and he pays great attention to that his works be also assessed abroad, in the „international compe­tition”. This is how he has become a „permanent guest” of the Ravenna Dante Exhibitions. And I do belive, even if he might put it differently, that the greatest happiness for an artist is not success or being „overw­helmed” with commissions, but consistent and spirited work; it is creation as was interpreted by Michelangelo that matters. Külföldi tárlatok Moszkva, 1961. Fiatal Képzőművészek Tárlata Berlin, 1970. Jubileumi Képzőművészeti Tárlat Exhibitions Abroad Moscow, 1961, Young Artists’ Exhibition Berlin, 1970, Jubilee Fine Arts Show'

Next