Veszely Jelena szobrászművész (1996)
A nyolcvanadik életévén túl is aktívan dolgozó egykori Meštrović -tanítvány, Veszély Jelena a mintegy negyedszázaddal ezelőtt, a budapesti Csók Galériában rendezett kiállítása alkalmából, a tárlat katalógusának bevezetőjében már kulcsot adott sokoldalú művészi munkásságához: “Először a sík felület érdekelt. Már gyerekkoromban csodálattal töltött el a tiszta fehér papír, amelyre mindenféle ábrákat lehetett firkálni. Majd az iskolakréta faragása következett, amikor rájöttem arra, hogy a tárgyaknak egyszerre több oldalát is meg lehet mutatni. Kialakult bennem a tér érzete és az a vágy, hogy élményeimet térben formázzam meg, így lettem szobrász.” Nos, ez a válogató jellegű, az életmű néhány, viszonylag zárt műegyüttesére visszapillantó kiállítás a művész síkhoz és térhez való, munkássága hosszú évtizedeit végigkísérő kettős vonzódását meggyőzően igazolja. A műfaji-formai-technikai sokrétűségen, összetettségen túlmenően a műcsoportok felfűződése azért is érdekes Veszély Jelena művészetében, mert az egyes műegyüttesek függetlenek egymástól: nincsenek eljárások, közvetlen kapcsolatok a rajzok és a kisplasztikák, a cérnagrafikák és az akvarellek, a domborművek és portrék között. Elmondható, hogy teljesen különálló kollekciót alkotnak az 1973-ban született cérnagrafikák, amelyeknek vonalas és plasztikus jellegű, a varrógéppel az alapszöveten futtatott fonallal megjelenített fekvő, álló, ülő, guggoló figurákat idéző darabjai a grafikai és textilművészeti szemlélettel, alkotómódszerrel egyként érintkeznek, de úgy, hogy az alkotói lelemény, az egyéni invenció a különösségek, az egyediségek szférájába emeli a művész eme kompozícióit. Az 1990 körüli időszakban alkotott u.n. “tévérajzok”, a televízió képernyője előtt rögzített arcképek újabb önálló kollekciót alkotnak: a néhány másodpercig a néző (alkotó) elé tárt személyiség gyors művészi analizálása révén egy -egy egyéniség legfontosabb vonásainak megragadására, a nemes értelemben vett karikírozására vállalkozik a művész, s egyszersmind a ceruzával, a krétával, a tussal megrajzolt művekkel, a művészek és a közéleti szereplők eme frissességekkel áthatott megörökítésével egy izgalmas korszak portrégalériáját is elénk állítja. 1993-ban keletkeztek az aktok és a maszkok ugyancsak ugyancsak különállást tanúsító akvarelljei: az enyhén nyújtott testekkel megragadott sport- és balettjelenetek érzékeny mozgástanulmányok, a test egy-egy mozdulatra adott válaszait kifejező, a realitások határait feszegető kompozíciók, míg az egymásnak feleselgető maszkok képei a nyíltságok és titokzatosságok, a valóságosságok és a leplezettségek együttes kifejezései. És végezetül a síkmunkák egymástól független csoportjait ebben a válogatásban az 1995-ös év termése, a profil-akvarellek sorozata zárja, amelyeken a körvonalakkal és a szem kidolgozásával, már-már eszköztelenül teremt feszült kapcsolatokat az emberi arcok között. Portré: Szilvássy Pál festőművész