Baranyai Levente (Dovin, 2000)

Festészeti koncepciójának fő jellemzője egy sajátos néző­pont következetes alkalmazása. Ez a madártávlat, ami a legtöbb munkáján megjelenik. A mindent fölülről való látta­­tásnak nemcsak utalásrendszere, de indíttatása is sajátos. Megtagadja ugyanis a festészeti tradíció azon kiinduló­pontját, miszerint a valóság reprezentációjára törekvő művésznek olyan nézőpontot kell választania, amit a ké­pének nézője is ismer, tapasztal. A látványon alapuló festészetben csak ennek alapján érhető el bármiféle hatás vagy mondanivaló, mert így lehet képes a munkát szem­lélő annak tartalmának leolvasására. Akkor azonban, ha a művész a látószöget radikálisan megemeli, önkéntelenül is a légifelvételeket és a levelezőlapok panorámaképeit juttatja eszünkbe. Baranyai Levente képei azonban ezek­től megfestettségük miatt merőben eltérnek. A fotó említett műfaja objektív, dokumentáló viszonyt feltételez készí­tőjéről, hiszen célja sem más általában, mint a térképészet vagy a turizmus igényeinek kiszolgálása. E fényképek érzelmek kiváltására, hangulat megjelenítésére, vagy akár gondolatok ébresztésére csak ritkán alkalmasak. De ha egy művész választja ezt a nézőpontot tájak és városok megfestésére, akkor azt az érzetet kelti bennünk, mintha e helyszínekről pusztán mint tényekről kívánna szólni, amelyeket valamilyen általunk meg nem tudható okból jelöl ki. Munkái azonban ennél többet jelentenek, mert a látvány objektivitása és a megfestés szubjektivitása közötti határon állnak. Vastagon viszi fel a vászonra az anyagot, a kép részleteit elnagyolja, így azok közelről szemlélve non-figuratív foltok csupán, amik messziről nézve állnak össze tudatunkban egy valós kép részeivé. Egyedi szemlélete a kortárs művészet e hagyományos műfajának elméleti hátterére is hatással van. (Petrányi Zsolt)

Next