Horváth festőőművészek kiállítás sorozata (Patak Galéria, Szigetszentmiklós, 2000)
Az utóbbi években egyre jobban szeretem azoknak a festőknek a munkáit, akik kisméretű, emberien őszinte, bensőséges hangulatú, és főleg jól megmunkált képeket készítenek ( mondjuk , amilyen festmények Nagy Balogh, vagy Morandi keze nyomán születtek), mint ahogy egyre fontosabbak számomra a jelentéktelennek tűnő kis dolgok, a halkszavú, emberi gesztusok. Mintha csak ezen az ezredfordulón - a szörnyű, hangoskodó, huszadik századi megalománia után-az ember szeretne hazatalálni az otthon melegébe. Mintha csak környezetünk tönkretétele, az ágáló forradalmi ideológiák nyomán elszabadult világmegváltó emberirtások, a monstruózus világbirodalmak és mindenható világszervezetek, a globalizált "világfalu" rémképe, a "felettes én" -ként működtetett technika és a média virtuális világa,a világunkat hálóba terelő Internet, a pénznek,mint a mennyiség hatalmának Moloch -ja, a bevásárlóközpontok és multiplex-mozik infantilizáló hatásai, vagy éppen a nemzetközi műkereskedelem horribilis árai mögé bújtatott ásító üresség sokkja után az ember némi meghitt csendre, együttgondolkodásra, netán együttérzésre vágyna... Üldögélni kellene Krúdy egyik kertvendéglőjében, vagy netán a Hamvas Béla által himnikus sorokba foglalt somlói szőlőlugasban néhány jóbaráttal és borozgatás közben csendesen ünnepelni ember voltunk nagyszerű szépségét! De hová tűntek a krúdys kertvendéglők? Vagy Hamvas Béla bukolikus, aranykori álmai? S nem utolsósorban: az áldozati italnak is alkalmas jó borok? És azok az igaz jó barátok,akik nem csupán azonos érdekeltségű üzlettársak, hanem szellemileg is életünk megtartó erői lehetnek? Hová tűnt a művészeket tisztelő, művészetszerető főpincér, akit Szinbád még"Vendelin fiam"-nak szólíthatott? Hová tűntek a becsületes kiskocsmák, a kis szatócsboltok,a cipészüzletek és a friss tejfölt áruló kofákkal teli piacok? Bizony, hiányát látjuk ennek az emberszabású és áttekinthető léptékű világnak, s amikor arról hallok, hogy egy vidéki kisvárosban városszépítő és hagyományőrző egylet alakult,vagy hogy egy faluban újjászerveződött az olvasókör, akkor szinte meghatottan gondolok a közösségalkotó ember legyőzhetetlenségére. Arra,hogy a több évtizedes agymosás is kevés volt ahhoz, hogy a mindenéből kiforgatott, gerinctörő hazugságokra kényszerített ember elfelejtse legfőbb kötelességét: az Egység keresését, valódi-nem kívülről manipulált - közösségi énjét. Itt van például az 1999. február 14-én megnyílt, kisméretű Patak Galéria amit Kőszegi János vállalkozókedve és Somogyi György szakértelme álmodott Szigetszentmiklósra, országunknak egy olyan eldugott részére,ahol egy ilyesfajta vállalkozásnak garantáltan semmi esélye nincs arra, hogy jól prosperáljon.Mellesleg: jó pár olyan szívderítő kezdeményezéssel találkozhat az ember mostanában, amelyet a legendás 1968-as párizsi diákforradalom egyik legnagyszerűbb szlogenjével biztatna, amely így hangzik: "Legyetek realisták! Követeljétek a lehetetlent!" Igen. Jók azok a kezdeményezések, amelyek e pillanatban nem ésszerűek, hisz az "ésszerűség" járatta le magát elsősorban is az elmúlt évszázadban. Jók azok a kezdeményezések, amelyek csak valami alig megfogható dologra - például a barátságra - támaszkodnak. Mint ahogy a Patak Galéria mögött is ott áll egy képzőművész-csoport - néhány szigetszentmiklósi, érdi szentendrei, pécsi és békéscsabai festő, akik mint a felsorolásból is kitűnik, sem regionális szerveződésnek nem tekinthetők így együtt sem stílusbeli rokonságuk nem magyarázza csoportjuk együttesét,végül még közösen deklarált, harsány jelszavaik sincsenek. Együttlétüknek egyetlen magyarázata van: a barátság. Mi esélye lehet hát egy ilyen vállalkozásnak ma, ebben a kiszámíthatatlanul változó világban itt, Magyarországon, Szigetszentmiklós közepén? Mi esélye lehet mondjuk a műkereskedelemben a Patak Galériának? Vagy mondjuk:mi esélye lehet a Patak Csoportnak a mai magyar művészeti élet dzsungelében? Nem tudom! Csak azt tudom, hogy minden nagy folyó vize kis patakok összefolyásából keletkezik, és azt is tudom, hogy e kis patakok vizei eredendően mindig tisztábbak, mint a nagy folyóé. Szemadám György