Válogatás a Vass-gyűjteményből (Városi Művészeti Múzeum Képtára (Esterházy-palota), Győr, 2000)

ELŐSZÓ Az utóbbi évek egyik legdinamikusabban fejlődő magyaror­szági magángyűjteménye Vass Lászlóé. A 70-es években alapított, a 90-es évektől külföldi alkotásokkal is folyam­atosan bővülő gyűjtemény ma már közel 300 műalkotásból áll, festményekből, kisplasztikákból és grafikákból. 1996- ban az Ernst Múzeum, 1999-ben a veszprémi Csikász Galéria mutatta be a nagyközönség számára átfogó igén­nyel, de legfontosabb alkotásai, vagy egy-egy művész köré szerveződött műtárgyegyüttesei mind gyakrabban szerepel­nek tematikus vagy gyűjteményes kiállításokon is. A Vass- gyűjtemény a megalapítást követő első két évtizedben elsősorban a kortárs konstruktív művészetre koncentrált, s olyan kis méretű alkotásokra, amelyek kiestek a hazai múzeumok látószögéből. Mindkét szempontot nézve kivételes törekvésről beszélhetünk a hazai műgyűjtés történetében. E választásban nem annyira praktikus okok - így a művek tárolása vagy megszerzése - vagy a geometrikus művészetek iránti kizárólag­os elkötelezettség játszottak közre, mint inkább a gyűjtő személyisége. Vass László szereti a rendet, a formai és gondolati tisztaságot, az egzakt megfogalmazást. Számára a jó munka, a szép tárgy, a szellem tárgyiasult produktuma, legyen az műalkotás, vagy bármely más alkotótevékenység ter­méke, független a kivitelezés során megvalósult mérettől. A személyes mértéktartás és a művészi önmérséklet egymásra ta­lálva, meghatározó jelentőségűvé vált gyűjtőtevékenységében. Az alapkoncepció a kezdetekhez képest, a gyűjtői szenvedély kitel­jesedésével és elmélyülésével mára tovább bővült, s az időhatárok is kiszélesedtek. A gyűjteményben a magyar művészet kiemelkedő je­lentőségű konstruktív - újkonstruktív - dekonstruktív mestereinek - Kassák Lajostól Korniss Dezsőn, Barcsay Jenőn, Csiky Tiboron és Körén, valamint Fajó Jánoson, Hencze Tamáson, Haraszty Istvá­non, Halász Károlyon, Hetey Katalinon, Konok Tamáson, Kovács Attilán, Haász Istvánon át Maurer Dóráig - és a konkrét művészet nemzetközi hírű, kortárs alkotói­nak művei mellett - P. F. Lohse, Max Bill, Camille Graeser, Françoise Moreilet, Verena Loewensberg, K. G. Pfaller, Ivan Pirell, Günther Uecker - az absztrakt művészet lírai, organikus és más művészi megnyi­latkozása is helyet kapott, így kerültek bele például Lossonczy Tamás, Gyarmathy Tihamér, Jakovits József, Korniss Dezső, Vilt Tibor vagy Schéner Mihály, Tóth Meny­hért, valamint Marosán Gyula alkotásai a század első feléből és az 50-es, 60-as évekből, valamint Deim Pálé a 80-es évektől, Bak Imréé, Nádler Istváné, Lukoviczky Endréé és Hajdú Lászlóé, Károlyi Zsigmondé, König Frigyesé, vagy Mata Attiláé, illetve Vera Molnár, Antoni Tapies, Eduardo Chillida, Robert Mangold, stb művei a 90-es évekből. Barcsay Jenő munkái külön egységet képeznek, miként a festőbarátok Barcsay tiszteletére festett képei. A művész és gyűjtő közötti kapcsolat elmélyülése, személyiségformáló ereje számta­lan különleges jelentőségű mű gyűjteménybe kerülését ösztönözte, miközben a mester egyre fontosabb alkotásai is gazdát cseréltek, műteremből a gyűjtő lakásának falára kerültek, köztük olyan kiemelkedő művek, mint a Formák ritmusa, 1960, a Világító falak, 1970, az Absztrakt tér, 1976, az Arányok, 1977, a Fekete-szürke, 1981 és a Monumentális kép, 1982. A Vass-gyűjtemény győri bemutatása kétszere­sen is figyelmet érdemel. Egyrészt mert páratlan környezetben, a nemzetközi gyűjteményből válogatott alkotásokkal együtt láthatunk széles keresztmetszetet belőle, s mert konstruktív alkotá­sai nemzetközi kontextusba kerülnek a múzeum következő, közép-európai konkrét művészeti kiállítása révén. N. Mészáros Júlia HENCZE TAMÁS - HOMAGE A­ KORNISS 1889 akril, vászon, 100x70 cm A KIÁLLÍTOTT MŰVEK JEGYZÉKE FESTMÉNYEK ÉS GRAFIKÁK Bak Imre Kompozíció, 1974 akril, vászon, 80x60 cm Idézetek II, 1982 akril, vászon, 80x120 cm Improvizáció II, 1982 akril, vászon, 80x120 cm Hommage à Barcsay, 1988 akril, vászon, 80x80 cm Évszakok l-ill., 1995 akril, vászon, 50x70 cm Vertikális, 1997 akril, vászon, 50x70 cm Cím nélkül, 1997 akril, vászon, 100x70 cm Balogh László Kisvárosi éjjel II, 1983-88 akril, farost, 60x40 cm Válás, 1984 tempera, panel, 35x33 cm Elmozdulás II. 1987 akril, panel, 50x50 cm Árnyak 1988 akril, panel, 50x40 cm Barcsay Jenő Arányok 1981 olaj, vászon, 31x15 cm Fekete, szürke 1­981 olaj, vászon, 30x25 cm Sárga, fekete II. 1981 olaj, vászon, 16x30 cm Kép II. 1982 olaj, vászon, 35x30 cm Kompozíció 1982 olaj, vászon, 26x30 cm Monumentális kép 1982 olaj, vászon, 37x47 cm Színek 1982 olaj, vászon, 17,5x30 cm Vízszintes, ferde 1982 olaj, vászon, 25x35 cm Bill, Max Kompozíció 1970 p., szitanyomat, 500x500 mm Chillida, Eduardo Cím nélkül 1998 p., aquatinta, 630x550 mm Csorba Simon Kompozíció I. 1984 akril, karton, 80x60 cm Kompozíció II. 1984 akril, karton, 80x60 cm Firkant haza 1­991 golyóstoll, karton, 76x58 cm Deim Pál Egy triptichon része 1983 akril, fa, 26x26 cm Egyensúly 1983 akril, farost, 25x26 cm Holdfény 1985 akril, farost, 31x33 cm Kristály 1985 akril, farost, 23x33 cm Magese 1985 vegyes technika, papír, 70x48 cm Sugárözön 1985 akril, farost, 36x43 cm Buja természet 1987 olaj, vászon, 50x30 cm I.N.R.I. 1987 olaj, farost, 29x26 cm Kapu 1988 akril, farost, 33,5x50 cm Szomszédolás egy másik dimen­zióban 1988 akvarell, papír, 21,5x26 cm Beavatás 1989 olaj, farost, 30x50 cm Hommage á Barcsay, 1989 olaj, vászon, 100x90 cm Lexcirkusz, 1990 olaj, vászon, 40x30 cm Kocka nem akar kocka lenni 1993 olaj, farost, 31x25,5 cm Deformáció 1994 olaj, vászon, 31x20 cm Vízparton I. 1996 akril, vászon, 50x65 cm Vízparton II. 1996 akril, vászon, 40x55 cm Fajó János Fehér átló, 1990 akril, vászon, 70x65 cm Fekete Nagy Béla Kóló, 1965 vegyes technika, papír, 53x93 cm Grabowski, Jerzy Podeiat 1985 p., szitanyomat 620x900 mm Graeser, Camillo Elmozdult vörös négyzet 1971 p., szitanyomat, 500x700 mm Gyarmathy Tihamér Gyász, 1945 olaj, vászon, 35x50 cm Bálvány, 1957 olaj, farost, 48,8x39,3 cm Parabola, 1958 olaj, vászon, 39,5x49 cm Paraleli fényben, 1987 olaj, vászon, 70x80 cm Két pólus közt a térben, 1­991 olaj, vászon, 70x70 cm Haász István Mozgás l-IV. 1988 akril, vászon, 30x30 cm Kompozíció 1990 akril, vászon, 80x80 cm Változó tér II 1990 akril, vászon, 80x80 cm Feldafung l-IV. 1994 akril, kollázs, vászon, 30x30 cm Stanzák l-IV. 1996 kollázs, akril, vászon, 40x40 cm MATA ATTILA - GUGOLÓ NŐ 1992 festett bronz, 30x24x13 cm VÁLOGATÁS A VASS-GYŰJTEMÉNYBŐL VÁROSI MŰVÉSZETI MÚZEUM KÉPTÁRA (Esterházy-palota) Győr, 2000. május 22 - június 22. Megnyitja Harangi Anna művészettörténész (Kulturális Örökség Igazgatósága) 2000. május 22-én, 17 órakor Program: beszélgetés a műgyűjtővel, 1­8 órakor TÓTH MENYHÉRT - GYÜMÖLCSÖS KOSARAT TARTÓ NŐ 1962 olaj, papír, 40x30 cm

Next