Losonci Lilla (Budapest, 2001)

Tónusainak hőmérséklete kellemes és pontos, a négy évszak híreit tolmácsolja színrendjének gyöngyöző érzékenységével. Sem a természetelvűség, sem az elvonatkoztatás nem meghaladott, mindkettő korszerű, ha öntörvény irányítja. Losonci Lilla is önmagát választja, saját határai között mozog, így találja meg kincseit. Ez az a belső béke, melyet a színek méltóságával közvetít, azért halad, mert a szívós lassúság tempójával időzik a lét jelenségeinél. Nem mond le sem­miről, nem marad le semmiről, mert nem siet, a kép belső örömével mindig és újra. Megérkezik. Művészete a fölismerés kegyelmi állapotát ragadja meg, a buddhai megvilágosodás jegyében lel új lehetőségeire. Ady „A föltámadás szomorúságát” említi, Losonci Lilla a fölemelkedés örömét sugározza, az érem másik oldalát. Vágya „az egész látóhatár” birtoklása. Nemes küldetéssel ezért tárja föl a magyar évszázadok minden merülő szépségét, városmontázsaiban ezért közelíti Róma, Párizs, Budapest időrétegeit halmozott festői térségében, ezért indul újra és újra, művekkel megrakottan, társait invitálva az élet völ­gyéből a titokzatos ismeretlen varázsú csúcsa irányába. Losonci Miklós

Next