Füzesi Heirli Zsuzsanna (Pécs, 2002)
Az utóbbi két évtized egyik legfontosabb tudományos eredménye a kaotikus viselkedés felfedezése az egyszerű, nemlineáris, determinisztikus rendszerekben. Feigenbaum (1983) nevéhez köthető az a felismerés, miszerint a káosz lényege, kialakulásának folyamata, az odáig vezető út, fogalmai és jelenségei univerzálisak. A káosz és az instabilitás megjelenik a természetben (például az időjárás élesen, és előre jelezhetetlenül változhat néhány órán belül; a folyadék áramlása nagy forgási sebesség esetén kaotikus, turbulens mozgást ír le), a biológiai rendszerekben és az emberi szervezetben (a biológiai rendszerekben káosz esetén egy kedvező mutációnak szelekciós előnye van az expanzióra; az emberi szervezetekben a periodikus viselkedés az öregedés, a nem periodikus viselkedés pedig az egészség jele. A káosz geometriája a fraktálgeometria. A fraktálgeometria megértéséhez az euklideszi geometrián keresztül lehet eljutni. Az euklideszi geometriában néhány elem (pont, vonal, kör, gömb) segítségével megformálhatók a különböző objektumok. Hasonlóan például az indo európai nyelvekhez, amelyek adott betűkészletükkel értelmes szavak, mondatok összeállítását teszik lehetővé. A fraktálgeometria viszont sok (nem korlátozott számú), egyedi, teljes elemből épül fel, hasonlóan az ázsiai nyelvekhez, amelyek önálló jelentéssel bíró szimbólumokat tartalmaznak. A fraktálok tulajdonsága, hogy önhasonlóak, struktúra-ismétlőek és skála invariánsak. Ez azt jelenti, hogy bármely apró részletük ugyanolyan felépítésű, mint az egész rendszer. A fraktálok felfedezője B. Mandelbrot, litván származású matematikus. A fraktálok adják a káosz építőköveit, blokkjait. Elhatároztam, hogy próbát teszek a kaotikus viselkedés modellezésére és fraktál felépítésű elemekkel dolgozom, mert ezzel talán választ kaphatok az anyagszerűség kérdésére is. Az agyag jól reagál az instabilitásra, mindenkori változások rögzítésére képes. A közelmúltig ön hasonló rendszerekkel és struktúraismétlődésekkel próbálkoztam. Lineárisan vagy szakaszosan ismétlődő alaprajzokat alkalmazva, a horizontális síkok ismétlésével, függőleges téri irányban növekedni képes formák ezek. Negatív vagy pozitív ívek megváltoztatják a vertikális növekedés irányát és ritmusát. Annak megfelelően, hogy az alap milyen kialakítású, eltolódnak a síkok egyik vagy másik irányba olyannyira, hogy a harmónia felbomlik, az ismétlődés nem követhető tovább. A rend káosszá alakul át, a tárgy új impulzusokat nyerhet. Olyan, mint az életben. Hozunk egy döntést és elkezdjük élni. Kiszámíthatatlan következményeivel nem számolhatunk pontosan. 2005 nyarán, Barabási Albert László: Behálózva (A hálózatok tudománya) című könyvét olvasva, arra jutottam, hogy a struktúra ismétlődések helyett hálózattal összekapcsolt csomópontok rendszerével kísérletezem, így lehetőségem nyílik, a szintek egymásra építését kiküszöbölve, a tárgyon belüli szimmetriák és egyes részformák elforgatására. Ezáltal tér minden irányába terjeszkedni képes egységek keletkeznek, hasonlóan növekedve, mint az egymáshoz kapcsolódó molekulák vagy sejtek. A „csomópontépítés” lehetőségei még kiaknázatlanok, vélhetően ebben az irányban haladok tovább. Nem akarom a természetet utánozni, vagy a teremtést lemásolni. Művészi mondanivalóm nem “csupán” az anyag tulajdonságainak láttatása. Keresem azt a nyelvezetet, amivel sokak számára megérezhető lehet valami a növekedés, az életösztön erejéből.