Manamana (Cipó Galéria, Műcsarnok, Budapest, 2002)

SZEPTEMBER 11. UTÁ­N be, illetve konstruálunk, aki a háttérből a ‘szálakat mozgatja’. Pontosan ez va­lósul meg a ‘terror elleni háborúban’, ahol a terrorista Ellenség figurája egyben két ellentétes alakzat, a reakciós fundamentalista és a baloldali ellenálló kon­­denzátuma. Bruce Barcottnak a New York Times Magazinban április 7-én meg­jelent cikkének címe ’ A fa­ölelgetőtől a terroristáig’ (‘From Tree-Hugger to Terrorist’) - ezt ki is mondja: a valódi veszélyt nem az oklahomai bombatáma­dásért és valószínűleg az anthrax-esetekért is felelős jobboldali fundamentalis­ták jelentik, hanem a zöldek, akik soha nem öltek meg senkit. A mindezen je­lenségek mögött álló fenyegető folyamat a ‘terror’ szóalak metaforikus "egyetem­­legesülése”. A legújabb amerikai drogellenes tévés reklámhadjárat üzenete: ‘Mikor drogot veszel, pénzt adsz a terroristáknak!’ A ‘terror’ tehát valamennyi sötét társadalmi erő rejtett megfelelési pontjává emelkedett. Hogyan törhetünk ki tehát ebből szörnyű helyzetből? Korszakos jelentőségű esemény helyszíne volt Izrael idén január-február­ban: több száz tartalékos tagadta meg a Megszállt Területeken történő szolgá­latteljesítést. Ezek a szolgálatmegtagadók nem egyszerű ‘pacifisták’: közlemé­nyeikben hangsúlyozzák, hogy megtették a kötelességüket az Izrael és az arab államok közötti háborúk harcosaiként, némelyikük magas katonai kitüntetése­ket is kapott. A szolgálatot azért tagadják meg, mert nem hajlandóak a tevé­kenységükkel­­egy teljes nép leigázása, kiüldözése, kiéheztetése és megalázta­tása­ céljait szolgálni. Kijelentéseiket az Izraeli Védelmi Erők által elkövetett at­rocitások részletes dokumentációja támasztja alá, gyermekek legyilkolásától a palesztin tulajdon lerombolásáig.... A lényeg nem a Megszállt Területeken élő palesztinokkal szembeni durva és önkényes bánásmód, hanem a tény, hogy ezek az emberek a homo sacer, a nem teljes értékű polgárok státuszára vannak le­szállítva, mint büntetőintézkedések és/vagy ráadásul humanitárius segélyek cél­csoportja. És amit a szolgálatmegtagadók elértek, az a palesztinok ‘újraértel­mezése’ homo sacerből ‘felebaráttá’ (az angolban ‘neighbour’ - szomszéd), nem egyszerűen ‘teljes értékű állampolgárokként', de felebarátként kezelik a palesz­tinokat, a szó szigorú judeo-keresztény értelmében. És ebben áll az izraeliek nehéz erkölcsi vizsgája: ‘Szeresd felebarátodat’ annyit jelent, ’Szeresd a palesz­tint’, vagy nem jelent az égvilágon semmit. Ez, a vezető média által egyébként jelentősen alábecsült fontosságú szol­gálatmegtagadás, autentikus erkölcsi tett. Ezek azok a tettek, melyekben - ahogy Pál mondta volna - nincsenek többé zsidók vagy palesztinok, az állam­­szervezet teljes értékű tagjai és homines sacri. Lehetnénk szemérmetlenül plá­­tóiak is: ez a ‘nem’ azt a csodálatos pillanatot jelenti, melyben az örök igazság hirtelen megjelenik a mindennapi realitás körében. Az ilyen pillanatok tudato­sítása volna a legjobb ellenmérge az izraeli politika kritikusai körében gyakran világosan tetten érhető antiszemita kísértésnek. Robert Fisk AFGANISZTÁN, EGY ÉVVEL KÉSŐBB George Bush elnök ‘terror elleni háborúja’ május 22-én, éjfélkor érte el Hajbirgit sivatagi falut. Haji Birgit Khan, a szakállas, 85 éves pástún faluvezető, 12000 he­lyi törzsi család főnöke kint feküdt egy kis kaszálón a háza közelében. Faqir Mo­hamed a kecskéi és a birkái között aludt a földjén, a falu déli részén, mikor‘nagy repülőgépeket’ hallott ‘mozogni az égen’. A hőség még éjszaka is olyan elvisel­­hetetlen, hogy sok falubeli még a sötétség óráit a szabadban tölti, bár Mohamedin és családja például vályogházukban voltak. Hajbirgitben 105 család tartózko­dott május 22-én, és mindannyian a helikoptermotorok dübörgésére, légcsa­varok csattogására és amerikaiak rikoltozására ébredtek. Haji Birgit Khant látták, amint a nehézkesen szalad a földjéről a fehérre me­szelt mecset, a négyszögletes cementépület felé, melynek berendezése mind­össze egyetlen hangszóróból és néhány kopott szőnyegből áll. Jónéhány fegy­veres rohant a nyomában. Hakim, az egyik pásztor látta az embereket a heli­kopterekről, amint bekergetik az öreget a mecsetbe, és hallott egy rövid pus­kalövést. „Mikor a mieink megtalálták, már halott volt, a fején érte egy golyó”, mondja a föld felé meredve. A mecset betonaljzatán egyetlen golyó ütötte luk, mellette alvadt vérfolt. „A falon megtaláltuk az agya darabjait”. Az egész faluban éles robbanások hallatszottak a kertekből és a házak be­járata felől. „Az amerikaiak riasztó tölteteket és füstbombákat dobáltak ránk”, emlékszik Mohamedin. „Több tucatnyit dobtak ránk és egész idő alatt üvöltöz­tek és lövöldöztek. Nem értettük a nyelvüket, de voltak velük afgán fegyvere­sek is, feketére mázolt arcú afgánok. Többen közülük elkezdték megkötözni az asszonyokat - a mi asszonyainkat,és az amerikaiak felemelték a hurkájukat, hogy lássák az arcukat. Ekkor láttak meg egy kislányt elszaladni". Abdul Satar azt mondja, három éves volt, sikoltozva menekült otthonról, Zaragunának hív­ták és Abdul-Shakour lánya volt - sok afgánnak csak egy neve van -, és hogy valaki látta, amint belezuhan a falu 18 méteres ciszternájába a mecset háta mö­gött. Az éjszaka során fulladhatott meg, egyedül, a zuhanás miatt törött gerinc­cel. A többi falusi gyerek találta meg a holtestét másnap reggel. Az amerikaiak nem törődtek vele. Ruházatuk alapján, melyről a falusiak adtak leírást, valószí­nűleg voltak köztük a Speciális Erőkhöz tartozó egységek, és brutális, fegyel­mezetlen afgán speciális egységek is az egykori kabuli Khad titkosrendőrség ál­lományából. Volt még 150 katona a 101 -es ejtőernyős hadosztályból, a Kentucky­­beli Fort Campbellből. Fort Campbell azonban nagyon távol van Hajibirgittől, mely az ország délnyugati részén lévő Kandahar várostól mintegy 50 mérföld­re, a sivatagban található. És az amerikaiaknak csakis egy dolog járt a fejben: hogy a faluban tálib vezetők, és Osama bin Laden al-Qaida szervezetének ve­zetői rejtőzködnek. Amerika egyik koalíciós partnere egyik speciális egységének valamikori tagja az alábbi magyarázatot adta az amerikaiak viselkedésére, mikor néhány nappal később találkoztunk: „Mikor bevonulunk egy faluba, és látunk egy sza­kállas parasztot, akkor egy szakállas afgán parasztot látunk. Mikor az amerika­iak vonulnak be egy faluba, és látnak egy szakállas parasztot, ők Osama bin Ladenn látják.” Elrendelték, hogy az összes nő és gyerek gyűljön össze Hajbirgit egyik vé­gén. „Kiráncigáltak bennünket a házainkból”, mondja Mohamedin. Néhány af­gán fegyveres sértéseket kiáltott felénk. Közben egyfolytában dobálták a grá­nátokat a házainkra. Az a néhány paraszt, akiknek sikerült elmenekülnie, más­nap a gyerekek segítségével összegyűjtötte a patronokat. Több tucatnyi van be­lőlük, ezekből a kis, hengeres, zöld tégelyekből, különböző nevekkel és szá­mokkal az egyik oldalukon. Az egyik így szól: „7 robbanás, Késleltetés: 1,5 mp. NIC-01/06-07", a másik így: „1 robbanás: 170 dB, Késleltetés: 1,5 mp”. Megint egy másikon ez áll: Késleltetés - Verzagerung ca. 1,5 s.” Ezek voltak azok a pat­ronok, melyek megrémítették Zargunát, majd végül a halálát okozták. Az USA Speciális Erők rendszeresített felszereléséhez tartoznak, a hamburgi NICO­­Pyrotechnik gyártja őket, innen a „NIC” felirat több gránáton is. A dB decibelt jelent. Számos dátumbélyegző arról tanúskodik, hogy a gránátokat nem régeb­ben, mint tavaly márciusban gyártották. A német vállalat hivatalosan „40mm x 46mm-es hang -és fényhatással operáló kábítótöltet”-nek nevezi őket. Az ame­rikaiak azonban igazi töltényekkel is lőttek. Jónéhány golyó lyuggatott át példá­ul egy ócska autót, melyben a taxisofőr, Abdullah aludt. Súlyosan megsebesült. Csakúgy, mint Haji Birgit Khan fia. Egy USA katonai szóvivő később majd azt nyilatkozta, hogy az amerikai­ak „tűz alatt” hatoltak be a faluba, megöltek egy férfit, és megsebesítettek két „feltételezett tálib vagy al-Qaida vezetőt". Amit ez sugall - hogy t.i. a 85 éves Haji Birgit Khan lett volna a fegyveres­­, tökéletes értelmetlenség. A két sebesült valószínűleg Khan fia és Abdullah, a taxisofőr voltak. Az USA állítás, miszerint tálib, vagy al-Quaida vezetők lettek volna, átlátszó hazugság, miután mindkettejüket szabadon engedték a későbbiekben. „Néhány afgán, aki­ket az amerikaiak magukkal vittek, azt kiáltotta a síró gyerekeknek, hogy fog­ják be a pofájukat”, emlékszik Faquir Mohamed. „Lefektettek minket és bilincset raktak a csuklónkra, ilyen műanyag bilin­cset. Minél jobban feszegettük őket, annál szorosabbak lettek, és annál jobban fájt. Aztán bekötötték a szemünket. Azután a repülőgépek felé kezdtek lök­­dösni minket, és menet közben oda-odaütöttek.” Az amerikaiak összesen 55 megkötözött, bekötött szemű parasztot terel­tek be a helikopterekbe. Mohamedin köztük volt. Meg Abdul-Shakour is, aki akkor még nem tudta, hogy a lánya a ciszternában haldoklik. Az ötvenhatodik afgán fogoly, aki a helikopterre kellett tenni, már halott volt: az amerikaiak úgy döntöttek, hogy a 85 éves Haji Birgit Khan tetemét magukkal viszik. Mikor a helikopterek leszálltak a kandahári repülőtéren — a 101 -es ejtőer­nyős egység afganisztáni bázisán —, a parasztokat, saját bevallásuk szerint, egy konténerbe terelték. Azután megkötözték a lábukat is, és a kézbilincsüknél meg az egyik lábbilincsüknél fogva hozzákötöztek külön minden rabot a konténer alapzatába rögzített rudakhoz. Vastag zsákokat húztak a fejükre. Abdul Satar az elsők között volt, akiket kivittek ebből a kis, izzó börtönből. „Két amerikai jött be, és letépték a ruhámat”, mondja. „Ha nem szakadtak, elvágták őket ol­lóval. Meztelenül kivittek, hogy levágják a szakállamat és lefényképezzenek. Mi­ért vágták le a szakállamat? Egész életemben szakállas voltam." Mohamedint, miután őt is megborotválták, meztelenül vezették a sátor­ba, ahol a kihallgatást tartották, és ahol levették a szeméről a kötést. ,Volt egy afgán tolmács a helyiségben, egy pástán férfi, kandahári akcentussal, amerikai katonákkal, férfi és női katonákkal együtt", mondja. „Meztelenül és megkötö­zött kézzel álltam előttük. Néhányan álltak, mások padokon ültek. ‘Mit csinálsz?’, kérdezték. 'Pásztor vagyok - miért nem a katonáitól kérdezi meg, hogy mit csináltam?’ Mondd meg te', mondták. ‘Milyen fegyvert használtál?’ Mondtam, hogy nem használtam semmiféle fegyvert.” “Egyikük megkérdezte: 'használtál fegyvert az orosz megszállás alatt, a pol­gárháborúban, vagy a tálib időszak alatt?’ Mondtam nekik, hogy az idő nagy ré­szében menekült voltam.” A parasztok vallomásai alapján lehetetlen megálla­pítani, hogy milyen amerikai egységek vettek részt a kihallgatáson. Néhány 3■ ■■a va ■>■■■ ο vi

Next