Merítés a KUT-ból VI. Gráber Margit festőművész emlékkiállítása (Haas Galéria, Budapest, 2002)
„Festőnek tekintem, nem holmi festőnőnek/'" Századunk egyik szemtanúja volt, aki jelenlétével, érdeklődésével, munkáival mindig kortársként, in loco kapcsolódhatott Európa művészeti életébe. Gráber Margit ugyanakkor par excellence festő, hagyományok képviselője és tisztelője maradt haláláig. Pályája kezdetén, az 1910-es, 20-as években természetesen újnak minősült, amit ma tradicionálisnak ítélünk. Arról az időszakról, világról kapunk hiteles tudósításokat, melynek megjelenése még szokatlan volt a magyar művészetben. Hiszen a francia impresszionisták, még inkább a Vadak, a kubisták munkáinak megismerése és átültetése a honi konzervatív szemléletbe újdonságnak számított. A festő 1916-ban, fiatalon került a kecskeméti művésztelepre, ahol Iványi Grünwald Béla tanítványaként dolgozott, aki mint vezető tanár a legteljesebb művészi szabadságot biztosította. Ilyenformán sokféle irány, stílus érvényesülhetett. Viszonylag egységesnek a szecesszió dekoratív törekvései mutatkoztak. Gráber Margit életének fontos korszaka kezdődött, itt vált igazán festővé. Komolyan és alázattal valósította meg elképzeléseit. Beszédes példája ennek, a hely szellemét, pikturális jegyeit viselő, már önállósulásra utaló Gyümölcsszedők. Megismerkedett későbbi férjével, Perlrott Csaba Vilmos festőművésszel és számos, a A Galilei-kör meghívója kolónián hosszabb-rövidebb ideig munkálkodó alkotóval. Nevük egyszerű felsorolása is rangsorol: Tornyai János, Koszta József, Kmetty János, Pátzay Pál, Diener-Dénes Rudolf, Korda Vince, Boldizsár István, Kassák Lajos, Bródy Sándor író és más kiválóságok. E pályaszakasz vége egyben nyitánya egy gazdag alkotói termést hozó periódusnak. Kecskeméten, a Tanácsköztársaság eseményei érlelték meg a fiatal művészházaspárban az önkéntes emigráció gondolatát. 1920-24 között Perlrott Csaba Vilmossal, kisebb megszakításokkal Németországban éltek, a nyarakat többnyire Lőcsén és Nagybányán töltötték. A drezdai megálló két maradandó élményt tartogatott: a múzeum holland kismestereket bemutató gyűjteményét, valamint az O. Kokoschkával való találkozás mély benyomásait. A kismesterek a szerénységet, a mérter becsülését, tudását jelentették a számára: „A múzeumban, ahol minden alkalommal tiszteletemet tettem a Rembrandt-teremben a „Sámson lakodalma" előtt, másoltam is és rengeteget tanultam.... A kismesterek közül szökik fel a lángész képzelete. De ezt, csakúgy mint a pillangó röptét, elfogni nem lehet. Rembrandtot csak csodálni lehet, utánozni nem. Utánozni különben sem szabad. Hol marad ilyenkor a festői élmény frissessége? Tanulni akartam, de átvenni a kifejezésmódot vagy stílust már nem." Kokoschka, aki ebben az időben kapott professzorát, nem kívánt avantgarde túlzásokkal megdöbbenteni. „Művészete olyan természetességgel nőtt ki a régi talajból, mint földből a fű" - olvashatjuk visszaemlékezéseiben. * Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum egykori igazgatója mondta Gráber Margitról. GAULH- KÖR. HARCIOSI ÜNNEPE 70. VIGABÓfON! 1 ‘tíií'l H**', --- 1» • *71 . Gyümölcsszedők - 1916, olaj, karton, 35 x40 cm