Oláh Szilveszter szobrainak kiállítása (Várkápolna, Szlovákia, 2002)

Megköszönjük a művésznek, hogy az alkotásaival ilyen módon megajándékozott minket, ebben a nagyszerű környezetben ezeket fölsorakoztatta, lehetővé téve, hogy mi itt megcsodáljuk, kicsit játszadozzunk velük, meg elgondolkodjunk rajtuk. Nem úgy, mint egy szokványos múzeumban vagy kiállító teremben, hanem úgy, ahogy az erdőben megcsodáljuk a fákat, vagy ahogy itt ebben a kápolnában a kiállított tárgyakon kívül megcsodáljuk magának a kápolnának a különös szépségeit is. Ezek valami nagyon sajátos összhangban vannak itt együtt, s mi, akik itt vagyunk, ezért mondunk köszönetet mindazoknak, akiknek a gondolata, a leleménye, a szeretete ebben az egész kiállításban jelen van, s a mi számunkra ennyi örömet ad. Szívből kívánom, hogy sokan jöjjenek el ide és legyenek részesei ennek a szokatlanul szép eseménynek. Mindannyian, akik itt vagyunk és akik még eljutnak ide, amíg ez a kiállítás tart, olyan emlékezetes örömben részesülünk, aminek az emléke el fog kísérni bennünket. S arra tanít, hogy a nyelvek különbségén felülemelkedve keressük azt, ami összeköt bennünket, s keressük azt, ami fölemel bennünket oda, ahol nem a nézeteltéréseknek, nem a különbségeknek az indulatai uralkodnak, hanem a szívnek a szabadabb és igazán emberhez méltó szépségei születnek meg. A kiállítás helyszíne: Modry Kamen, Kékkő A kiállítás megtekinthető 2002. szeptember 29 -ig. Októbertől a tárlat anyaga az Interneten is látható a http://www.piar.hu/~duka/kepzomuveszet/szilveszteri címen. Információ: Oláh Szilveszter 1172 Budapest XXII u. 1. tel: 06 1 259 0579 e-mail: oszill@freemail.hu A meghívón Oláh Szilveszter Életfa Kékkő vára Szlovák Nemzeti Múzeum Báb - És Játék Múzeum Kékkő A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Palóc Társaság Tisztelettel meghívja Önt OLÁH SZILVESZTER SZOBRAINAK KIÁLLÍTÁSÁRA MEGNYITÓ: 2002 SZEPTEMBER 6 -ÁN 16.00 órakor a Várkápolnában

Next