Kovács László (Budapest, 2003)
» Vagyok olyan kényelemszerető, semminek alaposan nem utánajáró hogy mintegy rákényszerülve, csak az úgymond végső dolgok érdekeljenek, olyan balek, hogy örök vesztesként éljem végesre szabott teljességemmel társalkodásomat, s még béna is egy lapos megszólalásra, hisz csak a sorok közötti képtelen képben történik igazán az elmondhatatlan, ami egyedül szóra érdemes Ennyi és pont, ha nem volna a művészet képlényben fogalmazott végtelen sűrűségű pontja, ahogy Mozart hallotta egyetlen pillanatba sűrítve a maga zenéjét, vagy János jelenéseiben, ez angyaltestté formált rettenetben, sikolyok közé szőtt égi szünetjelben, hol egyként suhint a kegyetlen és még kegyetlenebb (mint igaz és még igazabb?), a szerelemittas igazságosztó szeretet, a bárány végítéletével. " (Kovács László, 1995.) Portré Kovács Lászlóról (fotó: Bölcskei Miklós A bontón: Táltosbáb (részlet), 2000, sgrafitto