Szabad-tér Kortárs Magyar Szobrászat (Kecskeméti Városháza Udvar, 2003)
A köztéri és szabadtéri fogalmak használata közötti különbség egyáltalán nem elhanyagolható ebben a történelmileg terhelt térségben, amihez Magyarország is tartozik. Hiszen köztéri fogalom lényegesen szűkít, egy olyan irányba, ahol a szobor a politika szolgálója. A művészettörténeti közvélekedés mára már egyértelműen elismeri - az elmúlt időszakra jellemzően - nálunk csaknem minden emlékmű, emlékszobor, sőt még a díszítőszobor is politikumot hordoz, és csak a mindenkori hatalmi viszonyokhoz igazodva születhetett meg. Ezeknek léte, akárcsak a hiánya, a kor politikaitársadalmi viszonyait, értékorientációját vagy éppen értéktörekvéseinek válságát jelzi. A szobrász pedig - esetleges szakmai kitüntetettsége ellenére is - egy inkább kézművesnek, mint szellemi munkásnak tartott személy, amely egy társadalmi csoport vagy egy intézményes testület igénye szerint, megrendelésre, a megbízó eszközeként alkot. Ráadásul a megbízó saját világnézete, műveltsége, anyagi lehetőségei függvényében és céljainak megfelelően határozza meg a képzőművészeti alkotás tartalmát, nagyságrendjét és jellegét. Ennek a rossz hagyománynak a folytatásaként, a megbízónak, ma is sokszor határozott kívánságai, hatalmi helyzetéből adódóan nem egyszer önkényesen személyes preferenciái vannak, még a megformálás részleteit illetően is, így a művész és megbízó közötti viszony alapvetően befolyásolja - reméljük csak befolyásolta - az egyes műalkotások stiláris sajátosságait. De szerencsére jelen esetben nem erről van szó, ezért lényeges, hogy ennek a kiállításnak a címe annak ellenére, hogy a szó szorosabb értelmében is köztéren, sőt közhatalmi intézményben, egyik legkarakteresebb városunknak, Kecskemétnek, még karakteresebb városháza udvarán kerül bemutatásra, szerencsére nem KÖZ-TÉR, hanem SZABADTÉR. Ami azt sugallja, hogy az itt időről időre - hiszen ez a kiállítás egyben hagyományteremtő is kíván lenni - bemutatott szoboregyüttes, nem a változó politikai valahová tartozás ideológiai, ízlésbeli üzeneteit kívánja a közhangulatban elültetni, hanem a műalkotásokon keresztül az alkotó ember méltóságát, gondolati és szépérzéki szabadságát kívánja dicsérni és azt maradandóságában igyekszik felmutatni a köz lelki épülésének javára. A kiállítás időpontjának megválasztását is kiválónak érzem. Hiszen melyik dátum volna alkalmasabb, egy a művészet szabadságát meggyőző közvetlenségben demonstráló kiállításnak, egy ilyen a közvélekedés és közhatalom párbeszédét lebonyolítani hivatott, azaz közhivatali térben, mint éppen most március idusa. Nemzeti ünnepünk, ami nemcsak a szuverén, hatalmi befolyástól mentes nemzeti gondolat, hanem egyben az ókori görögtől örökbe kapott legszebb európai közösségi vívmányunk, a mindenkori népakaratot megjelenítő demokrácia ünnepe is. Mégis paradoxonnak tűnhet talán, hogy ebben a konkrét, jól körülhatárolt térben SZABAD-TÉR-ről beszélünk. A szabadság itt persze nem a nyílt tér értelemben is érthető szabadtér, ami a szobor környezeti sajátosságához tartozik, hanem itt elsősorban a szobrok belső értékéhez, ahhoz a minőséghez, amely a szellem, a lelki érzékenység, valamint az anyaggal való értő és érző bánásmódból adódó alkotói szubjektivitás, valamint az egyes munkákban kifejeződő világ - természet - emberiesség hármasságát megteremtő örök harmóniaigény kifejeződése. Az itt látható szobrok mindenike, a művész temperamentumában, szellemiségében és lelkiségében rejlő megismételhetetlenségével, a maga különösségében, az egyéni szabadság megtestesítője. Közülük néhány szobor elsősorban az idő dimenziójában méri, határozza meg önmagát. Bakos Ildikó Szarvasa például, történeti múltunkat, emberi kultúránk ősiségét, de legyőzhetetlen szarvasűző ösztönvilágunkat is idézi. Balanyi Zoltán Kézi malmának történeti távlata inkább a föld adta termény megmunkálásának kényszerű, de éltető örömének eredetét közvetíti. Kis Tamás EU-szabványtökje, ezzel szemben ironizáló hetykeséggel, de ugyancsak a föld adta javak örök értékének jegyében kérdi: holnap, tök ugyanez? Majoros Gyula Jóslatokban