Doboz Varázs. Családi emlékek dobozba zárva (Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2004)

Iparművészeti Múzeum a művésznőnek ajánlotta, aki mintegy "reklámembere" lett a cégnek. A levélpapírból nem tudtak eleget gyártani — mind elkelt. Ma már egyre ritkább, hogy régi dobozok, tokok kerülnek elő nagyanyáink hagyatékából, régi komódok mélyéről. Az egykori használat, főként azonban a viharos évtizedek egyáltalán nem kedveztek e sérülékeny, könnyen pusztuló csomagolásoknak: a bádogdobozok behorpadtak, megkoptak, a papír összegyűrődött, bepiszkoló­dott, a fa­doboz szétesett, deformálódott, s egyre több elpusztult. Ugyanakkor egyszerűen kimentek a divatból, hiszen a kereskedelmi csomagolás erősen korhoz, korízléshez kötött — a mának élő, efemer műfaj. Éppen ezért különösen ritka, ha nem egy vagy kettő darab, hanem soktucatnyi különféle anyagból készült dobozkát, tojás formájú tokot őriz meg egy család, nemzedékeken keresztül. E kollekcióból a korábbi évtizedek során a múzeum számos tárgyat szinte fillérekért vásárolha­tott meg, majd 2002- ben a leszármazott több mint száz darabot ajándékozott az intézménynek. E gesztus sajnos ma már szintén ritkaság! A kiállított dobozcsodák nem ismeretlenek a múzeum hűséges látogatói előtt: az 1988-ban rendezett csomagolás­történeti kiállításon már számos közülük ott volt­­ köl­csönözve a magángyűjteményből. E kiállítással lerójuk hálánkat adományozónk, dr. Zlinszkyné dr. Sternegg Mária előtt, aki dr. Janny Gyula ( 1842-1916) orvospro­fesszor és családja ma már pótolhatatlan tárgyait ajánlot­ta fel a múzeumnak, kitűnő állapotban. A kiállítás egyaránt szól a mai formatervezőknek, az érdeklődő látogatóknak, a gyerekeknek, hiszen a mindennapok igényességére figyelmeztet, hogy a szép lelkünkben és környezetünkben mindig jelen legyen. A XIX. század végén, az ipari tömegtermeléssel együtt született meg a rek­lám és a kereskedelmi cso­magolás. Az üzletekben vásárolt termékekkel együtt nőtt a csomagolás szerepe, melynek fel kellett keltenie az érdeklődést, a vágyat az áru iránt, másrészt a védjegyhez hasonlóan, azonosította is a tár­gyat. Tervezésében az egyedis­égnek, az eredeti ötletnek és az állandóságnak egyaránt szerepe volt. Dobozok készítésére különféle anyagokat használtak fel, a legjellemzőbb a bádog, a falemez és a papír. Az anyagot az áru igényeinek megfelelően választot­ták ki, hogy biztosítsák sértetlenségét, minőségét. Ugyanabból az anyagból készülhettek közönséges és luxus­csomagolások is. A bádogdobozok anyaga melegen hengerelt ónozott acéllemez. Kiválóan alakítható, domborítható s litográfiával dekoratívan díszíthető. A brit szigetekről, nevezetesen Dél-Walesből indult világhódító útjára. Sokféle területen alkalmazták, elsősorban ahol aromatartó csomagolásra volt szükség: dohányáruknál, édességeknél teánál. "A nürnbergi mézeskalácsok dobozai méltóak voltak a régi, kedves bábsütemények megjelenéséhez." (Nádai Pál) A fából készült dobozok két fő csoportja ismert: a díszítetlen fale­mezre gyakran csak a cég­jelzést préselték rá, máskor viszont litografált papírral borították a teljes felületet. A XIX-XX. század fordulóján, amikor Magyarországon a tea mindennapi itallá vált, Dávid Károly és Fia - számos kitüntetést elnyert - budai dobozgyára litografált papírral bevont teás gyártmányaiból vagy tízfélét lehetett kapni, közte a különleges, eredeti Havannát. A dohányáruk csomagolása többnyire pazar fantáziára vall, látványos túlzásokkal. A szivar Magyar­­országon a XIX. század közepén, míg a cigaretta (papírszivarka, szivarka) 1­868 után terjedt el, s a Magyar Királyi Dohányjövedék hazai gyárakban készített termékei változatos - ám olykor egyszerű fa vagy papír - doboz­kákban várták a vevőket, dobozokat készített, melyeken kínai motívumok, teázással kapcsolatos jelenetek láthatók. A cég naponta 300 000 különféle dobozt gyártott 400 munkásával. Ugyancsak színesen nyomott papírral bevont a híres La Flor de Henry Clay szivar doboza, mely cég Az igazán sokféle, sokrétű felhasználást a papír tette lehetővé. A konzervatív, egyszerű angol papírdobozok mellett, melyek ruházati cikkeket rejtettek, a XIX. század végén igazán jellemzőek a kromolitográfiá­­val (színes nyomással) díszített illetve dombornyomású, gyakran aranyozott papírdobozok. A luxuspapír, e mívesen előállított papír féleség, a század utolsó harmadában élte virágkorát: voltak áttört papírcsipkék, domborított, préselt aranypapír szegélyek, színes, kivágott nyomatok, amiket mind-mind felhasználtak a dobozok készítésénél. Olykor még a keleti lakkfestést is utánozták ebből az anyagból. Manapság igazi különleges­ségeknek számítanak azok a gyógyszeres dobozkák, melyek megédesítve a keserű pirulákat, vidám, színes papírborítást kaptak, aranyozott kontúrral szegélyezve a kedves motívumokat: virágokat, pillangókat, olykor bőregereket, más állatokat. Bizonyára a gyermekek számára különösen kedvesek lehettek e miniatűr doboz-csodák. A papírdobozok között külön csoportot alkotnak azok, melyek levélpapírt, hozzá illő borítékot tartalmaznak. A XIX. század utolsó harmadában, amikor egy levélpapír és boríték gyártására szakosodott berlini cég termékeit dobozban dobta piacra, ez nemcsak újdonság volt, hanem igazi luxusnak számított. Hamar követőkre talált, akik ügyeltek rá, hogy a levélpapírral harmonizáljon a doboz díszítése is. Maguk a négyszögletes dobozok szerkezetüket tekintve igen változatosak: a leemelhető vagy csak felhajtható fedelűektől kezdve a teljesen szétnyitható darabokig terjed a választék. Számos, mára már elfeledett magyar cég forgalmazott ily dobozokat, mint pl.: Kanitz C. és Fiai cég, a nyomdatu­lajdonos Károlyi György papír- és iskolaszer-kereskedő, Szénásy Béla papírnemű gyára. Szénásy üzlete a Ferenciek tere 9. sz. alatt volt (a Petőfi Sándor, az egykori Koronaherczeg utca sarkán), előkelő negyedben, ahol számos arisztokrata, művész, híresség megfordult, köztük a századforduló nagy hírű operettprimadonnája, a kor ünnepelt szépségideálja, a Népszínház művésznője, Küry Klára is. Szénásy értett az üzlethez és a reklámhoz, s "Százszorszép" levélpapírját A tavasz illatokat idéz, a húsvét pedig - a népi locsolkodást más formában őrző - kölnis spriccelésekkel kapcsolódik össze. Vitathatatlan, hogy a cso­magolások között a legfinomabb luxus igényt az illatszeres üvegcsék és dobozkák elégítik ki. Különösen a francia illatszer­gyártók ügyeltek rá, hogy a par­fümök külső megjelenése, az üveg tökéletes, szikrázó, csillogó formája, a doboz színe és alakja méltó legyen a belé zárt illat hangulatához. "Nincs semmi, ami jobban emlékezetünkbe hozná a szép múltat, mint a régi illat­szerek lehelete." Több vezető cég hallatlan tökélyre emelte a francia par­fümök csomagolásának virtuozitását. Néhány olyan bon­tatlan csomagolás van a birtokunkban, melyek bemu­tatják, hogy a lombikok párlatát kézbe illő üvegcsébe - maga Lalique is tervezett hasonlókat -, majd selyemfényű vagy bőrutánzatú papírral bevont, aranyozott felirattal és díszítésekkel ellátott, finom met­szésű, bélelt dobozokba helyezték. A védjegy, a cég neve kiemelt helyen szerepelt, s többnyire termék­­ismertető is tartozott a dobozkákhoz. A költői márkanevek ismert, régmúltú cégek, a Roger & Gallet, L. T. Piver, Rigaud & Cie. forgalmazásában kerültek piacra. A minőséget jelentő márkanévnek már a XIX. században fontos szerepe volt. Ma is fogalom a süteményéről és cukrászdájáról híres Gerbeaud. Talán a Kugler név is isme­rősen cseng, legalább József Attila verséből, ahol egy süteményfajtát, a minyont jelölt, amit Kugler Henrik honosított meg. Ő volt az, aki apja József nádor téren működő cukrászdáját a Gizella térre (ma Vörösmarty tér) helyezte át, ahová aztán az írók, művészek arisz­tokraták színe-java járt. 1­884-ben cukrászüzletéhez társult, a cég 90%-át átvette a francia cukrász, Gerbeaud Emil, s a cukrászda is az ő neve alapján lett mind a mai napig Gerbeaud. 1909-ben, amikor magyarországi letelepedésének negyedszázados évfordulóját ünnepelték, szakmájában külföldön és idehaza egyaránt elismert, többszörösen kitüntetett cukrász és csokoládégyáros volt. Gerbeaud francia szellemet, ízlést hozott, feltalálta a konyakos meggyet és a csokoládédrazsét. Művészi érzéke révén ő tervezte a speciális bonbonos dobozokat. A Kugler-Gerbeaud néven forgalmazott díszdobozok mind anyagukat, mind stílusukat, típusukat tekintve igen változatosak. Több közülük kerek formájú, pasztellszínű, különleges a margaréta motívumokkal díszített. A cég fadobozos bonbonjait a második világháború előtt a világ minden részébe exportálták. A Gerbeaud-féle különle­gességek dobozának gyártója Szkurka István és Társa doboz- és papírárugyára volt. A tojás, a benne rejlő élet miatt, különleges helyet foglalt el ősidők óta az emberiség hiedelemvilágában: a teremtésmítoszok egy csoportja a világ keletkezését tojásból eredeztette. Ugyanakkor a tojás termékenységjelkép, a tavasszal újjáéledő természet szimbóluma. A keresztény ünnep­körbe, a húsvéti tradíciókba is belekerült: a vallásos szimbolikában is helyet kapott, mint Krisztus feltá­madásának jelképe. A tojásajándékozás szokása is régmúltra nyú­lik vissza: a gyermekek húsvétkor keresztszüleiktől tojást kaptak. A festett, díszített tojás jegyajándék is lehetett a XVI-XVII. század óta. A XVIII. századtól előkelő körökben értékes anyagból készült tojásokat ajándékoztak egymásnak, s e műfaj mestere a cári udvar ötvöse, Carl Fabergé volt, akinek húsvéti tojásai pazar ötvös remekek. Ezeket az értékes tárgyakat a polgárság körében olcsóbb anyagokból készült darabokkal utánozták, melyek nem aranyból, drágakövekből készültek, hanem bádoglemezből, fából, papírmaséból, keménypapírból. E tojások jel­legzetessége, hogy szétnyithatók, tehát mintegy tojás for­májú tokként szolgálnak, belsejükbe apróbb játékot vagy édességet tettek, olykor cukortojást, vagy - mint az egyik fatojásba -, mint dobókockákat. A fából készült tojásokat kívülről festették vagy matricával díszítették, majd az egész felületet belakkozták. Az 1­880-as évektől terjedt el és a kevésbé tehetősek számára is elérhető volt a két fél részből összeállított, keménypapírból készült tojás: a kasírozott kar­tont, melyen már a béléspapír is rajta volt, nedves állapotban formára préselték - a belső oldalra került az apró mintás papír, így a tojást a továbbiakban kívülről kel­lett még díszíteni. Ugyancsak két fél részből állították össze a papírmasé tojást: a megfelelő massza kikísér­letezését követően 1898-ban nyílt meg az első papírmasé öntöde Neustadtban, korábban, az 1­860-as évektől az anyagot formába dömöckölték. A korai példányokat általában egyszínű papírral vagy textillel (bársony, selyem) vonták be. A méretre vágott bevonó papírt beenyvezték, ráillesztették a felüle­tre, majd gondosan formára simítot­ták. Színtelen lakkbevonattal rejtették el az apróbb felületi hibákat, megóvták a tojást a sérülésektől, és egyenletes fényt adtak neki. Külön csoportot alkotnak a kézi festésű virá­gokkal díszített, pasztellszínű krepp papírral burkolt tojások és a lakkfestést imitáló darabok. A külső felület­re ragaszthattak színes litográfiát is, vagy illeszthettek rá szalmafonatot. Kívülről a két fél rész peremét zsinórral, préselt aranypapírral vagy papírcsipkével szegélyezték. Olykor kis hurok is készült a felfüggesztéshez. A tojások mérete 4 és 24 cm között változott. A gyártás központja elsősorban a német Érchegységben (Szász) volt, de készítettek Berlin környékén is kartontojásokat. támogatók: Horváth Hilda BEDŐ PAPÍRRÉGISÉG SZÉKELY LÁSZLÓ ORSZÁGOS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI MÚZEUM ÉS INTÉZET az Iparművészeti Múzeum fenntartója: T W rff MM/lll MlllllAN­' ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA

Next